2025. 04. 24. csütörtök
György
: 409 Ft   : 358 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

EU Vezérkarfőnöki értekezlet

Art of WAR  |  2009. 11. 06., 10:25

Az EU-országok nagy része szerint a jövő év második felében, az október-novemberben esedékes bosznia-hercegovinai helyhatósági választások után lehet átalakítani az unió ottani katonai műveletét végrehajtó jellegű misszióból kiképző, kiképzés-felügyelő jellegű, csökkentett létszámú misszióvá – nyilatkozta Tömböl László mk. vezérezredes, a Honvédelmi Minisztérium Honvéd Vezérkarának főnöke.

Tömböl László mk. vezérezredes azután nyilatkozott, hogy befejeződött Brüsszelben az Európai Unió Katonai Bizottságának (EUMC) kétnapos ülése. Elmondta, hogy a tanácskozáson a döntő többség úgy vélekedett: az Althea nevü EU-müveletet, amelynek keretében jelenleg 2500-3000 katona tartózkodik a nyugat-balkáni országban, olyan, mintegy 200 fős misszióvá lehet átalakítani, amely már csak a helyi erők kiképzését végzi, illetve felügyeli.

A helyhatósági választásokat még meg akarják várni, de a jövő év derekán már megkezdhető az átalakítás előkészítése.A vezérkar főnöke elmondta, hogy Magyarország jelenleg 160 fővel van jelen az Althea müveletben. Az átalakított misszióba 18-20 katonát készül küldeni, tehát a magyar részvételi arány az új müveletben nem csökken, hanem valamelyest még növekszik is.Az EU Katonai Bizottsága az uniós tagállami kormányokat képviselő Tanács legfőbb katonai testülete. A tagállamok vezérkari főnökeiből tevődik össze. Az a feladata, hogy katonai ügyekben javaslatokat tegyen a Tanács másik testületének, a külpolitikai és biztonsági kérdésekkel foglalkozó, civil külügyi tisztségviselőkből álló Politikai és Biztonsági Bizottságnak (PSC).

A mostani tanácskozáson -közölte Tömböl vezérezredes- szó volt az Ádeni-öbölben, Szomália közelében folyó, Atalante elnevezésü uniós tengeri müveletről is, amely a kalózok elrettentését célozza. A müveletet sikeresnek ítélték, de megállapították, hogy jobban össze kell hangolni ezt a tevékenységet a NATO-val, valamint azokkal a további országokkal, amelyek hajói ugyanilyen feladatot látnak el a térségben. Ilyen ország például Ausztrália, Kína, Oroszország.Hakan Syrén svéd tábornok személyében új vezetője van az EU Katonai Bizottságának: a tisztséget 2006 óta eddig betöltő Henri Bentegeat francia tábornok az ülés zárónapján adta át hivatalát utódjának. Az 57 éves Syrén 1973-ban végzett a svéd haditengerészeti akadémián. Vezérkari főnökké 2004-ben nevezték ki, miután négy éven át a svéd katonai titkosszolgálatok vezetőjeként tevékenykedett.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 06. 14., 15:43
Egy új harcjármű rendszerbe állításakor az első lépések egyik legfontosabbika a kezelők vezetési rutinjának megszerzése. A június 11-ei héten az MH Klapka György 1. Páncélosdandár egyik legkorszerűbb eszközével, a Leopard 2A7HU típusú harckocsival gyakorolják a harcjárművezetők többek között a közúton való közlekedést.
2024. 06. 11., 14:36
Június 11-én és 12-én összesen 13 Gidrán harcjármű érkezik az MH Klapka György 1. Páncélosdandárhoz Tatára – jelentette be a honvédelmi miniszter.
2024-06-20 15:28:26
A közelmúltban számoltunk be lapunkon Brunei H145M rendeléséről, most pedig folytatódik a sor Belgiummal: az újabb beszerzés hírét a Párizsban megrendezett Eurosatory védelmi és biztonsági kiállításon jelentették be.
2024-05-28 13:25:58
A Roszatom nukleáris üzemanyagot gyártó részlegéhez, a TVEL-hez tartozó Csepecki Gépgyárban megkezdték azoknak a speciális spirálbordás titáncsöveknek a gyártását, amelyek a világ majdani legnagyobb atomjégtörő hajóján a gőzfejlesztők szerkezeti merevségét biztosítják.
2024-05-24 10:15:38
A Flotprom internetes szakportál 2024. május 2-án közzétett információi szerint a Volga mellett fekvő Zelenodolszkban működő Gorkij Hajógyárban, a hónap folyamán két új hadihajót bocsátanak vízre, a Karakurt-osztályú (Project 22800) Tájfun korvettet és a Project 22160 típusú, Viktor Velikij járőrhajót.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 07. 11., 10:52
A Honvéd Vezérkar és a zalaegerszegi MouldTech Systems Kft. között létrejött együttműködés keretében drónos meteorológiai mérések segítik a 46. Katonai Ejtőernyős Világbajnokság szervezőit.
2024. 07. 04., 09:57
A magyar kormány korábbi döntései alapján az állam 2024. szeptember 1-jétől térítésmentesen biztosítja a végzős középiskolások részére a „B” kategóriás vezetői engedély megszerzését, ami a KRESZ és az egészségügyi oktatást tartalmazza.
2024. 07. 03., 11:26
Különleges, római kori szarmata telep feltárásakor kerültek elő veszélyes robbanóeszközök a földből.
2024. 07. 02., 11:49
A Magyar Védelmi Exportügynökség (VEX) saját nemzeti standot állított június 17-21. között a párizsi Eurosatory védelmi ipari kiállításon, amely az egyik legnevesebb európai védelmi kiállítás.

  NÉPSZERŰ HÍREK