A cseh hadsereg gyorsreagálású erőinek két parancsnoka náci jelképet viselt a sisakján afganisztáni kiküldetésük során. Hynek Matonoha a 9. SS-páncéloshadosztály, a Hohenstaufen emblémáját, Jan Cermak pedig az SS Dirlewanger-egységének emblémáját viselte, amely az SS egyik leghírhedtebb harci egysége volt a II. Világháborúban.
Martin Bartak cseh védelmi miniszter és Vlastimil Picek vezérkari főnök a két katonát pénteken tüntette ki azok után, hogy visszatértek az afganisztáni kiküldetésből.
A védelmi minisztérium közleménye szerint sem a miniszter, sem a vezérkari főnök nem tudott a sisakokon viselt SS emblémákról.
Az Afganisztánban szolgáló rendőrök azonban jelentették az esetet. A rendőrök írásban is megerősítették jelentésüket, anonimitást kérve, mivel úgy gondolták, hogy a cseh hadsereg titokban akarja tartani az esetet.
Petr Prochazka, az afganisztáni Logarban állomásozó cseh kontingens parancsnoka elrendelte, hogy a sisakon hordott, ellentmondásos borításokat és bármilyen fotókat égessenek el. Néhány fotó azonban ennek ellenére megmaradt.
Hynek Blasko, cseh összhaderőnemi parancsnokot felháborította a náci jelképekről szóló információ.
„Túl dühös vagyok ahhoz, hogy bármit is mondjak az esettel kapcsolatban, de ilyen embereknek nincs helyük a hadseregben”, - nyilatkozta Blanko.
Cermak elismerte, hogy viselte sisakján a Hohenstaufen jelképét. Elmondta, hogy azért tette sisakjára mivel azon egy kard és egy „H” betü látható, amely az ő nevének – Honza – kezdőbetüje, amely a Jan köznyelvi módozata.
„Ez csak egy tréfa volt, amiért elnézést kérek”, - mondta Cermak, majd hozzátette, hogy nem volt kellően körültekintő a náci jelképet illetően.
Michal Mazel, aki a szélsőségek szakértője nem hisz az elmondottaknak.
„Ő egy elitcsapat tagja, aki egyetemen diplomázott, és nem egy tinédzser. A sisakján viselt SS jelkép a NATO elit egységeinek perverz képét mutatják a világnak”, - mondta a szakértő.
Amikor arról kérdezték, Matonoha miért viselte az SS Dirlewanger egységének jelképét, Cermak azt válaszolta nem tudja.
Mindemellett a cseh védelmi minisztérium az elmúlt héten jelentette be, hogy Lukas Sedlacek, cseh hivatásos katona egy olyan neo-náci csoportnak volt a tagja, amely terrorista akciókat tervezett erőmüvek ellen, magas pozícióban lévő zsidók elrablására és rendőrök ellen. A védelmi miniszter haladéktalanul elrendelte Sedlacek elbocsátását a hadsereg kötelékéből.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |