Harci túra Szent Márton tiszteletére

Három napos rendezvénysorozat kezdődött november 11-én Debrecenben, az MH 5/24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóaljnál. Szent Márton napja a felderítők csapatünnepe, ám a zöld barettet viselő egyenruhások idén nemcsak a hagyományos állománygyülésen emlékeztek meg a Pannónia földjén született, katonaként is szolgáló Márton püspökről, hanem különleges programokkal is.

Ennek pedig az volt az oka, hogy az alegység jogelődje pontosan hatvan évvel ezelőtt, 1949. tavaszán alakult meg Esztergomtáborban. A 2. Önálló Lövészzászlóalj átszervezésével jött létre az 1. Páncélos Felderítő Zászlóalj, amely több névváltozás és költözés után 1963. augusztusában került Egerbe, a Dobó István Laktanyába. Ekkor kapta a 24. Felderítő Zászlóalj nevet. Az alakulat 1991-ben vette fel az egri hős, Bornemissza Gergely nevét, ám a Magyar Honvédség átszervezésének következtében 2007-ben el kellett hagyniuk a Bor Városát, s a Bocskai lövészdandár alárendeltségében, Debrecenben folytatták szolgálatukat.

Amióta fegyveres összecsapások vannak a világon, azóta a felderítők szállítják a döntéshozóknak az ellenségről szóló valós idejü, és mindenre kiterjedő információkat. Ezeket az adatokat ma, a Magyar Honvédségen belül a 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj katonái biztosítják a haderő vezetői részére. A speciális képességekkel is felvértezett zászlóalj a honvédség egyetlen, klasszikus értelembe vett felderítő alegysége – tudom meg a debreceni dandár hajdúhadházi Vay Ádám Kiképző Bázisának gyakorló-, és lőterén Nyíri Sándor őrnagytól.

A fiatal főtiszt a felderítő zászlóalj törzsfőnöke, s az egyik főszervezője a felderítők napja alkalmából szervezett rendezvénysorozatnak. Elárulja: a három napos program november 11-én a laktanyában kezdődött ünnepélyes zászlófelvonással, amelynek ideje alatt a debreceni helyőrségi zenekar – a zöld barettet viselő felderítők tiszteletére – a „Summáját írom Eger várának” címü dalt játszotta. Ezt követően pedig különféle sportversenyek rendeztek saját maguknak a felderítők.

A zászlóalj állománya az egész programsorozatból természetesen a második napi – Szent Márton tiszteletére megrendezett – „felderítő harci túra” névre keresztelt terepfoglalkozást várta a legjobban. Ennek a helyszíne a hajdúhadházi gyakorlótér – árulja el Nyíri őrnagy, majd elnézést kér és rövid eligazítást tart a felsorakozott katonáknak. Hiszen természetesen ennek a túrának is vannak szabályai: a katonáknak mindvégig maguknál kell tartaniuk kézifegyverüket, és a hátizsákba pakolt, előre meghatározott felszerelést is. Aztán „eldördül a startpisztoly”, és az első csapat nekivág a homokos-bokrok-fás-dombos gyakorlótérnek.

A feladat roppant egyszerü – mondja a zászlóalj törzsfőnöke – az alegység állományából alakult hét, egyenként tíz-tíz katonából álló csapatnak egy közel húsz kilométeres távot kell teljesítenie, amelynek során különféle felderítő szakfeladatok várnak rájuk. Ilyen például a fegyverek szét-, és összeszerelése, kézigránát célba dobás, ellenség által tüz alatt tartott terepszakasz leküzdése, íjászat, kispuskalövészet, sebesültszállítás és egy különlegesség (ahogy azt Nyíri őrnagy mondja: a hab a tortán), a BTR-tolás.

Terepjárónk nem egyszer alvázig süllyed az elmúlt napok esőzései során összegyült pocsolyákba, a homokos híg sár gyakran több méter magasra fröccsen fel a kerekek alól, amikor átkelünk a természetes terepakadályok során – a gyakorlótér ezen részén ritkán járnak a katonák, csak a felderítők veszik néha igénybe az itteni akácos erdőket, és szúrós tövisekkel borított kisebb-nagyobb homokbuckákat. A sofőr minden idegszálával arra koncentrál, hogy elérhessünk az első ellenőrző pontig, közben Nyíri őrnagy azt meséli, hogy a zászlóalj katonái nagyon szeretik a hasonló, az átlagosnál több humorral átitatott „gyalogtúrákat”. Hiszen a hasonló rendezvények nagyon jó alkalmat kínálnak arra, hogy az állomány összekovácsolódjon. Az Egerből történő áttelepülés után ugyanis sok újonc került a zászlóaljhoz, s a hazai, illetve a nemzetközi missziós feladatok miatt kevés idő marad arra, hogy a teljes állomány részt vegyen valamilyen közös foglalkozáson. A Szent Márton nap alkalmából rendezett felderítő harci túra azonban ilyen, növeli az állomány kohézióját – magyarázza az őrnagy.

Az első ponton (a túra tíz ellenőrző pontjának koordinátáit még a verseny megkezdése előtt, a startnál vehették át a csapatok, s e pontokat egy a Magyar Honvédségben rendszeresített tájoló és a terület részletes térképe alapján kellett megtalálniuk) a zászlóaljnál rendszeresített kézifegyverek – pisztoly, gépkarabély és géppuska – szét-, és összeszerelése vár a csapatokra. Mégpedig a szabályzatokban előírt normaidők alatt. Talán az újságíró jelenléte okozta lámpaláz miatt, de néhány katona szintidőn túl teljesít, ők büntetést kapnak, két-háromszáz méteres fegyveres futás vár rájuk, a csapat csak akkor indulhat tovább, amikor a büntetésben lévők visszaértek. Talán mondani sem kell, hogy egy időre menő versenynél minden másodperc számít, s a Bornemissza zászlóalj felderítői még e humoros harci túrát is véresen komolyan veszik. Hiszen minden csapat szeretne az első helyen végezni…

A következő ellenőrző ponton kézigránátdobás a feladat. Csak elsőre tünik könnyünek az alig tíz méterre lévő, ma már használaton kívüli akadálypálya imitációs téglaépületének ablakain bedobni a gyakorló tojásgránátot. Mindenki háromszor próbálkozhat. Aki egyszer sem talál célba, az természetesen itt is futhat egy „keveset”, majd a büntetésben részesültek visszaérkezése után a csapattagoknak össze kell szedniük a gránátokat. Az „épületbe” azonban csak az ablakokon keresztül lehet be-, és kijutni…

Sajnos nincsen idő végigjárni mind a tíz ellenőrző pontot, így csak a legérdekesebbeket keressük fel a zászlóalj törzsfőnökével. Egy kisebb, akácos erdősáv szélén paintball fegyvert kapnak, s védőruházatot öltenek a csapatok tagjai. A cél: átjutni egy, az ellenség által felügyelt terepszakaszon. A táv mindössze kétszáz méter, azonban még ez is nagyon hosszúnak, az utat ugyanis a zászlóalj két legjobb mesterlövésze tartja tüz alatt. Ráadásul – sportszerü nehezítésként – az erdő színeihez jól harmonizáló füruhába öltöztek, így szinte láthatatlanok a versenyzők előtt.

Kicsit távolabb sebesültszállítás a feladat. Persze ez sem olyan egyszerü, amolyan „felderítő módon” kell végrehajtani, hiszen a szervezők megtalálták az egész gyakorlótér legmeredekebb dombocskáját. „Sebesült” társukat ide kell felvinni, majd innen lejutatni a csapattagoknak. Érdekes módon minden csapatban a legkönnyebb katona fekszik a hordágyra.

És végezetül a hab a tortán… Sok járőrbajnokságon feladat az Uaz típusú terepjáró autók meghatározott távolságra tolása. A debreceni felderítők azonban gondoltak egy nagyot és rátettek egy lapáttal: Uazt ugyanis mindenki tud tolni, páncélozott harcjármüvet azonban csak az igazán erősek. Így a felderítő harci túra egyik feladataként a szervezők egy BTR–80/A harcjármü eltolását jelölték meg. A több mint 13 tonnás vasszörnyeteg megmozdítása is nagy erőkifejtést igényel a csapattól, tíz méterre történő eltolása pedig rendesen leszívja a versenyzők erejét. De a srácok nagyon büszkék önmagukra. Megcsináltuk ezt is! – mondják.

A visszafelé úton Nyíri őrnagytól megtudom azt is, hogy a három napos rendezvénysorozat végén – pénteken délelőtt – Debrecenben, a Böszörményi úton található katolikus templomban mise keretében szentelik és áldják meg a felderítő zászlóalj alegységzászlóját. Ezen a misén ott lesz az a zászló is, amelyet az alakulat néhány évvel ezelőtt, még az egri érsektől kapott. A katonák egyébként, a tervek szerint, rendőri felvezetéssel és gyalog mennek át a laktanyából a templomba.