2023. 06. 09. péntek
Félix
: 369 Ft   : 344 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Védelmi kérdésekben is új korszak kezdődik

Art of WAR  |  2009. 11. 18., 10:11

A Lisszaboni Szerződés előírja az EU-tagállamok kölcsönös együttműködését védelmi területen is, ami hasonlatos a kollektív védelemről szóló NATO-cikkelyhez, és e két kötelezettségvállalást össze kell hangolni a két szervezet között - hangsúlyozta Szekeres Imre Brüsszelben, az uniós országok védelmi minisztereinek tanácskozása után.

Mint a honvédelmi miniszter újságíróknak elmondta, az EU reformszerződése ebből a szempontból új korszakot nyit, hiszen az EU- és a NATO-tagországok köre csak részben fedi egymást, így szükséges tisztázni a védelmi kötelezettségvállalások konkrét tartalmát, és egymást kiegészítő rendszereket kell alkotni a NATO-ban és az EU-ban. Így például tisztázni kell - fejtette ki -, hogy legyenek-e külön katonai tervező rendszerek, gyors reagálású erők, illetve harccsoportok.

A miniszter hozzátette, hogy míg ezeknek a kérdéseknek a megvitatása az unióban a Lisszaboni Szerződés előírásainak konkretizálási folyamatát jelenti, addig a NATO-ban készül a szövetség új stratégiai koncepciója, amelynek választ kell majd adnia ugyanezekre a kérdésekre. E két ágon zajló munkára egy-másfél év áll rendelkezésre, tehát a 2011 első felében a soros EU-elnökséget adó Magyarországra fontos szerep hárul - hangsúlyozta Szekeres Imre. Személyes véleményeként hozzátette, hogy az EU-nak és a NATO-nak nem földrajzi elosztási szempontok szerint kell egymást kiegészítenie, hanem a feladatok megosztásában kell komplementaritást biztosítani. A NATO alkalmasabb a béketeremtésre és a biztonság alapfeltételeinek garantálására, az EU pedig a válságokat követő "utókezelésre".

A honvédelmi miniszter kitért arra is, hogy nem csupán a hagyományos fegyveres fenyegetés ellen vállalnak egymással szolidaritást a NATO- és az EU-országok: a NATO-nak fel kell készülnie új típusú veszélyekre is, az EU-ban pedig a Lisszaboni Szerződés a természeti vagy ember által okozta katasztrófák, valamint a terrorcselekmények következményeinek elhárítására is kiterjeszti a szolidaritási klauzulát.

Szekeres Imre beszámolt arról, hogy az EU védelmi miniszteri tanácskozásán kívül részt vett Brüsszelben a decemberi prágai kongresszusára készülő Európai Szocialista Párt tanácskozásán is. A résztvevők vitát folytattak a NATO készülő stratégiai koncepciójáról, és egyetértettek abban, hogy a NATO egyedül nem vállalhatja a biztonság garantálását, hanem partnerekre van szüksége. Emellett a transzatlanti szövetségen belül meg kell jelenjen az európai politika önálló arculata.

A szocialisták találkozóján Afganisztánról is beszéltek, és arra helyezték a hangsúlyt, hogy kell ugyan segíteni Afganisztánban a kiképzést és a polgári fejlesztést, valamint egyelőre a nemzetközi katonai jelenlétre is szükség van, de a legfontosabb lenne egy hiteles, elfogadható afgán kormány létrejötte, amely kézben tudja tartani az országot. Magyarország nem növeli afganisztáni katonai létszámát, hanem bizonyos átcsoportosítást hajt végre. Hazatér az a negyven magyar katona, akit kifejezetten az afgán elnökválasztás biztosítására vezényeltek oda, ugyanakkor növekszik a tartományi újjáépítési csoport létszáma. Új magyar feladat az afgán helikopter-kezelők kiképzése - közölte Szekeres Imre.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 09., 10:25
1986. április 26-án történt meg Európa legnagyobb nukleáris katasztrófája. A csernobili Vlagyimir Iljics Lenin atomerőmű 4-es számú RBMK-1000 típusú, grafitrudas szabályozású reaktorblokkja a konstrukció tervezési hibája, illetve sorozatos emberi mulasztások miatt kigyulladt, majd a keletkezett gőz szétvetette magát a reaktort, illetve az annak helyet adó épület tetőszerkezetét is.
2023. 04. 17., 09:54
A Sargasso-tenger évszázadok óta az Atlanti-óceán egyik leghírhedtebb térségének számít, többek között azért, mert területén fekszik a Bermuda-háromszög is.
2023-05-25 16:19:43
A német-magyar szárazföldi erők együttműködése részeként Magyarországra érkezett Björn F. Schulz dandártábornok, a Bundeswehr Páncélos Iskola parancsnoka, aki május 24-én a tatai MH Klapka György 1. Páncélosdandárhoz látogatott.
2023-03-31 12:17:30
Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda már számos alkalommal mutatott be meglehetősen sajátos tervezésű, néha igencsak futurisztikus külsejű harci eszközöket, amelyek többsége – legalábbis amennyire tudni lehet – vagy egyszerűen propagandacélokra szolgált, vagy nem lépett túl a prototípus fázison.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 06. 08., 10:49
Gyors lefolyású gyakorlatok, amelyeken nemcsak a szárazföldi és légierő haderőnem alakulatai és katonái, hanem a tartalékosok is részt vettek.
2023. 06. 06., 10:40
Elszállították a második világháborús magyar légibombát a főváros II. kerületéből, a Szeréna útról.
2023. 06. 02., 09:19
Magyar idő szerint 2023. április 14-én 14 óra 15 perckor egy Ariane–5 hordozórakétán a francia guyanai Kourouról elindult az Európai Űrügynökség JUICE űrszondája a Jupiter bolygó Euro­pa, Ganymedes és Callisto elnevezésű jeges holdjaihoz, hogy ezeket 2031-ben elérve különféle tudományos vizsgálatokat végezzen.
2023. 06. 01., 09:59
Csehország védelmi kiadásai a jövőben az éves bruttó hazai termék (GDP) legalább két százalékát fogják kitenni. A vonatkozó törvényt a képviselőház után május 31-én, a cseh szenátus is jóváhagyta, érvénybe lépéséhez csak az államfő aláírása szükséges.

  JETfly Magazin

Az Egyesült Államok több követelményre hivatkozva, elutasította az ötödik generációs F-35-ös harci repülőgépek eladását Thaiföld részére.