2023. 09. 23. szombat
Tekla
: 387 Ft   : 363 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Fokozatosan valósulhat meg az afganisztáni erősítés

Art of WAR  |  2009. 12. 19., 10:22

Az afganisztáni csapaterősítésre az első becslések szerint jövőre egy 5,2 milliárd forintos csomagot kell elkülöníteni a központi tartalékból; a mintegy 200 fős erősítést fokozatosan 2010 végéig hajtanák végre - mondta Szekeres Imre honvédelmi miniszter csütörtökön, az afganisztáni Khilagay bázison.

A tárcavezető az afgán katonák kiképzésében részt vevő magyar-amerikai csoport (OMLT) bázisán azt mondta, hogy a csapaterősítés előkészületeit még idén megtennék; a kezdeti lépéseket átcsoportosításokkal fedeznék, de már a jövő év elején szükség lehet a központi tartalékból az 5,2 milliárd forintos csomagra. Mint hozzátette: jelenleg egyébként 12 milliárd forintba kerül fenntartani az afganisztáni missziót.

Szekeres Imre elmondta, hogy a hangsúlyt ezentúl a képzési és felkészítési területre helyezi a honvédség, így a jövőben nagyobb szerepet kaphatnak ezek a feladatok. A tervek szerint erre mintegy 50 katonát vezényelnének az országba, és az egység részt venne például az afgán légierő kialakításában is. Sőt, egy újabb OMLT-t is vállalhat Magyarország, amire mintegy 30 embert küldenének - tette hozzá. A miniszter elmondta azt is, hogy Magyarország már jelezte: újra vállalná a kabuli reptér vezetését, amely 70 plusz katonát venne igénybe. Egy ilyen méretü magyar kontingens esetében már szükséges egy, a logisztikai utánpótlást biztosító, 35 főből álló katonai egység is, amely Mazar-e-Sharifban teljesítene szolgálatot - füzte hozzá Szekeres Imre. Mint hangsúlyozta: a csapaterősítéssel nem lépik át az Országgyülés által meghatározott 1000 fős missziós keretet. Jelenleg 850 katona teljesít szolgálatot külföldön.

Tömböl László vezérkari főnök arról beszélt, hogy az afganisztáni stratégiának alapvető kérdése: mikor tudjuk a helyi erőknek átadni a biztonság szavatolását. Az eddigi tapasztalatok ebben a kérdésben nagyon kedvezőek - mondta -, például jó és hatékony az együttmüködés az afgán hadsereg kiképzésében részt vevő magyar és amerikai katonák között. A vezérkari főnök szólt arról is, hogy a közelgő afganisztáni parlamenti választások biztosítására - bár erre még nem kapott felkérést Magyarország - megint kiküldenénk 40 katonát.

Szekeres Imrét és Tömböl Lászlót elkísérte Puch László szocialista és Csampa Zsolt fideszes országgyülési képviselő, valamint Bíró László tábori püspök. A delegáció felkereste a Baglán tartományban lévő Mazari-Sarifban, Puli-Humriban és a Khilagay bázison dolgozó magyar katonákat, a miniszter találkozott a tartomány vezetőjének helyettesével és az északi régió parancsnokával, akinek alárendeltségében szolgálnak a magyar egységek.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 08. 15., 14:36
Azok a fiatalok, akik kifejezetten a Lynx páncélozott gyalogsági harcjárművek kezelői, toronylövészei, vagy ezekkel a harcjárművekkel harcba szállított lövészkatonák szeretnének lenni, bruttó 737 ezer forintos illetményt kapnak. Ezt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter jelentette be augusztus 11-én, Szentesen.
2023-09-07 15:38:52
Ha érdekel a katonák élete és még nincs programod szombatra, akkor két helyen is tárt karokkal vár a Magyar Honvédség. Az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred és az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (MH BHD) is nyílt napot, illetve családi napot tart szeptember 9-én.
2023-08-18 14:55:25
Sokan várnak alapvető változásokat attól, hogy egyre több és egyre komolyabb képességű nyugati haditechnikai eszköz kerül az Oroszországgal szemben védekező Ukrajna fegyveres erőihez.
2023-08-08 11:33:57
A Magyar Honvédség két H145M helikoptere kirepült Szlovéniába, hogy az elmúlt időszak egyik legnagyobb természeti katasztrófája utáni mentési munkálatokat segítse - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) augusztus 7-én, hétfőn az MTI-vel.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 09. 20., 11:09
Magyar fejlesztésű és magyar gyártású felszereléssel kívánjuk ellátni a Magyar Honvédséget – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a NATO DIANA Innovációs Héten.
2023. 09. 19., 14:16
Interjú dr. Böröndi Gábor vezérezredessel, a Honvéd Vezérkar főnökével.
2023. 09. 18., 10:06
A legenda szerint, amikor egy hadifogságba esett német tiszt közelebbről is megnézhetett egy Sherman harckocsi-csoportosítást, azt mondta: „Egy Tigrisünk tíz ilyen harckocsival felér, csak az a baj, hogy Önöknek mindig van egy tizenegyedik.”
2023. 09. 15., 11:14
Az MH Klapka György 1. Páncélosdandár újonnan megnyílt toborzópontján várják azok jelentkezését, akik érdeklődnek a katonai pálya iránt és szívesen csatlakoznak az alakulathoz hivatásos vagy szerződéses katonaként, illetve polgári alkalmazottként.

  JETfly Magazin

Egy egészen friss hír nyugati szomszédunktól: a 2023. szeptember 20-i bejelentés értelmében Ausztria - hazánkhoz hasonlóan - szintén a brazil KC-390-es közepes, többfeladatú katonai szállító repülőgépet vásárolja meg.