2023. 06. 04.
Bulcsú
: 371 Ft   : 344 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Egyetemi toborzó roadshow Debrecenben

Art of WAR  |  2010. 01. 08., 10:30

Toborzó roadshow-t rendezett a debreceni Lovarda Kulturális és Konferencia Központban a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem csütörtökön. A csaknem egész napos programon a Cívis Város és a környék középiskoláiban tanuló diákok részére mutatták be az egyetemet. Emellett számos program is várta az érdeklődőket.

Több száz középiskolás fiatal érkezett január 7-én Debrecenbe, a Lovarda Kulturális és Konferencia Központba. A diákok a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemmel (ZMNE) ismerkedhettek meg, az intézmény által szervezett toborzó roadshow-n.

A középiskolásokat Magyarország egyik „leismertebb katonája”, Szabó „Topi” Zoltán nyugállományú őrnagy, egykori vadászpilóta köszöntötte, s a rendezvény narrátoraként elmondta: a fiatalok ma megkérdezhetnek bármit és kipróbálhatnak mindent. A nemzetvédelmi egyetem oktatói és hallgatói ugyanis azért utaztak le Debrecenbe, hogy az intézmény után érdeklődő fiatalok kérdéseit megválaszolják.

Amíg a debreceni MH 5. Bocskai István Lövészdandár helyőrségi zenekara közismert katonanótákkal szórakoztatta a toborzó roadshow-ra érkezőket, Nagy Zoltán mérnök alezredes, az MH Kelet-magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság 2. Toborzó-, és Érdekvédelmi Központjának parancsnoka a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta: a rendezvényre 67 Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakközépiskolát hívtak meg, ezek közül 28 oktatási intézményből érkeztek csoportok a Lovardába. Egyébként a szervezők az iskolák között versenyt hirdettek: aki a legtöbb fiatalt tudta elcsábítani a debreceni rendezvényre, értékes ajándékokat kapott. A diákok számára pedig ingyenes tombolával kedveskedtek az egyetem hallgatói; a szerencsés nyertes másodmagával a nyáron részt vehet a ZMNE hagyományos túlélő táborán. De emellett több ajándéktárgyat is kisorsoltak.

A hivatalos program Siposné prof. dr. Kecskeméthy Klára ezredes megnyitójával kezdődött. A ZMNE oktatási rektor-helyettese az egyetemről szólva elmondta: az intézmény ugyanolyan, mint az ország bármelyik más egyeteme, azonban nekik pluszként nemzetvédelmi feladataik és kutatási területeik is vannak. Elhangzott, hogy az intézménybe nemcsak katonai, hanem civil szakokon is tanulhatnak a hallgatók, s utóbbi szakok egyre népszerübben a továbbtanulni szándékozó középiskolások körében. A rektor-helyettes kiemelte azt is, hogy a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen a hallgatókat partnerként kezelik, az oktatók mindent megtesznek a sikeres együttmüködésért. Az ezredes asszony emellett szólt arról is, hogy a január 15-én megrendezendő egyetemi nyílt napon a mostani programra ellátogatók közül is minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Gömör Mariann, a Bolyai János Katonai Müszaki Kar másodéves és András Gergely, a Kossuth Lajos Hadtudományi Kar elsőéves hallgatója ezt követően az egyetemi polgári élet sajátosságairól meséltek. Beszéltek az egyetem hagyományos rendezvényeiről, és arról is, hogy az intézménybe felvételt nyert fiatalokat milyen elhelyezési és oktatási körülmények várják.

Amíg a színpadon az előadások zajlottak, a résztvevők megtekinthették a Misszióban jártam címü fényképkiállítást, illetve több alakulat „standját” is. Bemutatták saját eszközeiket és fegyvereiket a debreceni MH 5. Bocskai István Lövészdandár, a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár, a szentesi MH 37. II. Rákóczi Ferenc Müszaki Zászlóalj, a szolnoki MH 25/88. Könnyü Vegyes Zászlóalj, a pusztavacsi MH Veszélyesanyag Ellátó Központ, a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis és a budapesti MH Civil-katonai Együttmüködési és Lélektani Müveleti Központ katonái. Az épület előtt pedig haditechnikai bemutató és a HM Zrínyi Nonprofit Kft. toborzó busza várta azokat, akik egy kis friss levegőre vágytak. Így aztán a hideg és az egyre erősödő hóesés ellenére a „szabadban” is sokan voltak.

Arra a kérdésre nehéz válaszolni, hogy a középiskolás diákok körében melyik alakulatnak volt a legnagyobb sikere, hiszen szinte mindenki kezébe vette a lövészek kézifegyvereit, de rengetegen megnézték a kiállított müszaki eszközöket és sokan kértek különleges, terepszínü „sminket” a felderítő, illetve a könnyü vegyes zászlóaljak katonáitól. Mások pedig a vadászrepülőgép szimulátort, illetve a kiállított katapultülést próbálták ki a kecskeméti „standon”. A „virtuális” pilótákat egyébként Szabó „Topi” őrnagy látta el jó tanácsokkal: hogyan kell felszállni, landolni, illetve a levegőben néhány látványos figurát megcsinálni... Mindenképpen meg kell említeni azt is, hogy ezen a napon két vadászrepülőgép szimulátor müködött, hiszen a toborzó buszban is található egy ilyen berendezés. De még így is hosszú sorok kígyóztak a szimulátoroknál, hiszen a középiskolások közül rengetegen szerették volna kipróbálni a MiG–29-essel a „repülést”.

Aztán két „felszállás” között Topi a színpadra hívott két vadászpilótát, akikkel élményeikről és választott hivatásukról beszélgetett. Ivanics Gyula hadnagy és Gottschall András hadnagy a közelmúltban fejezte be a NATO kanadai repülőgép-vezető képzését, az NFTC programot, s ma már kiképzett pilótaként teljesítenek szolgálatot a kecskeméti katonai repülőtéren. A fiatal tisztek néhány hajózó alapfelszerelést is magukkal vittek a színpadra, így a közönség soraiból önként jelentkező Bajusz Adrienn kipróbálhatta milyen érzés a pilótasisakot és a G-ruhát viselni. A derecskei I. Rákóczi György Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 11. évfolyamos hallgatója a „ruhapróba” után elmondta: örök emlék marad számára, hogy magára ölthette a vadászpilóták mindennapi viseletét.

Egyébként a toborzó roadshow-n nemcsak Adrienn, hanem szinte minden középiskolás fiatal jól érezte magát. Viszka János, Poloszkai Péter, és Szilágyi Csaba a hajdúböszörményi Széchenyi István Mezőgazdasági Szakközépiskolából érkezett a debreceni rendezvényre. A tizenegyedik évfolyamba járó srácok elmondták: nagyon érdekli őket a katonaság, éppen ezért idén szeptemberben, a tanévkezdéskor valamennyien felvették választható érettségi tárgyként a katonai alapismeretek elnevezésü tantárgyat. Mint elmesélték: nagyon jó a rendezvény, a legjobban mégis az tetszett nekik, hogy közelről is megszemlélhették és kézbe vehették a fegyvereket. Egyébként valamennyien úgy tervezik, hogy az érettségi után a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen tanulnak tovább, azt még azonban nem tudják, hogy melyik karra-szakra adják be jelentkezési lapjukat.

A tiszavasvári Vasvári Pál Középiskolából érkezett a rendezvényre Deák Klaudia, Dombóvári Ágnes, Tálas Nikoletta, és Nagy Mónika. A többiek rábeszélésére Klaudia „bevállalta” az álcafestékes arcsminket, majd kérte barátnőit, hogy egy fényképen is örökítsék meg a végeredményt. A négy osztálytárs elmondta: szívesen jöttek Debrecenbe, és nemcsak azért, mert így nem kellett ezen a napon iskolába menniük. Valamennyiüket érdekli a katonaság, s ha minden a terveik szerint alakul, akkor két év múlva – az érettségi után – a nemzetvédelmi egyetemen folytatják tanulmányaikat. S, hogy mi tetszett nekik a toborzó roadshow-n a legjobban? Hát természetesen az egyenruhás fiúk – vágták rá azonnal a lányok nevetve, kissé elpirulva, de szinte egyszerre…

Eközben a színpadon megkezdődtek a közelharc bemutatók. Először a szolnoki 25/88-as könnyü vegyes zászlóalj katonái mutatták meg a rendezvényen résztvevő fiataloknak, hogy hogyan kell szakszerüen bánni a kézifegyverekkel és puszta kezükkel. Ezt követően a debreceni dandár 5/24-es Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóaljának egyenruhásai szórakoztatták a közönséget egyéni küzdelmekkel és törésgyakorlatokkal. Repkedtek a széttört cserepek és tetőlécek, de a produkciót természetesen vastapssal jutalmazta a nézősereg.

A felderítő katonákkal együtt a derecskei I. Rákóczi György Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium négy diákja is végrehajtotta a feladatokat. A srácok „civilben” is küzdősportot tanulnak, emellett pedig egy-két év múlva katonai alapismeretek tantárgyból is érettségiznek majd. Végezetül pedig a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem hallgatóinak fegyveres formagyakorlatát tekinthette meg a közönség.

A debreceni lovardában megtartott rendezvény a ZMNE szolnoki kampuszán tanuló hallgatókból álló Tüzerő névre hallgató együttes fél órás koncertjével zárult. Talán mondani sem kell, a rockzenekar is fergeteges sikert aratott.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 09., 10:25
1986. április 26-án történt meg Európa legnagyobb nukleáris katasztrófája. A csernobili Vlagyimir Iljics Lenin atomerőmű 4-es számú RBMK-1000 típusú, grafitrudas szabályozású reaktorblokkja a konstrukció tervezési hibája, illetve sorozatos emberi mulasztások miatt kigyulladt, majd a keletkezett gőz szétvetette magát a reaktort, illetve az annak helyet adó épület tetőszerkezetét is.
2023. 04. 17., 09:54
A Sargasso-tenger évszázadok óta az Atlanti-óceán egyik leghírhedtebb térségének számít, többek között azért, mert területén fekszik a Bermuda-háromszög is.
2023-03-31 12:17:30
Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda már számos alkalommal mutatott be meglehetősen sajátos tervezésű, néha igencsak futurisztikus külsejű harci eszközöket, amelyek többsége – legalábbis amennyire tudni lehet – vagy egyszerűen propagandacélokra szolgált, vagy nem lépett túl a prototípus fázison.
2023-03-27 13:23:44
A nyugat-balkáni béke Magyarország egyik legfontosabb biztonságpolitikai érdeke, hiszen ez az európai béke egyik záloga is egyben, elérése és biztosítása embert próbáló, kihívást jelentő feladat – hangsúlyozta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes március 26-án, vasárnap a Koszovóból visszatérő MH KFOR Hadműveleti Tartalék Zászlóalj manőver századának fogadásakor Kecskeméten.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 06. 02., 09:19
Magyar idő szerint 2023. április 14-én 14 óra 15 perckor egy Ariane–5 hordozórakétán a francia guyanai Kourouról elindult az Európai Űrügynökség JUICE űrszondája a Jupiter bolygó Euro­pa, Ganymedes és Callisto elnevezésű jeges holdjaihoz, hogy ezeket 2031-ben elérve különféle tudományos vizsgálatokat végezzen.
2023. 06. 01., 09:59
Csehország védelmi kiadásai a jövőben az éves bruttó hazai termék (GDP) legalább két százalékát fogják kitenni. A vonatkozó törvényt a képviselőház után május 31-én, a cseh szenátus is jóváhagyta, érvénybe lépéséhez csak az államfő aláírása szükséges.
2023. 05. 31., 14:34
A Magyar Honvédség éjszakai éleslövészettel egybekötött kiképzési feladatot hajt végre május 31-én és június 1-jén 14.00-24.00 óra között a „nullaponti” lőtéren, Bakonykútiban és térségében.
2023. 05. 23., 12:47
A Magyar Honvédség fennállásának 175. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 100 forintos forgalmiérme-emlékváltozatot bocsát ki május 23-án, kedden, egymillió példányban – közölte a jegybank az MTI-vel.

  JETfly Magazin