A hagyományokhoz híven idén is újévi pohárköszöntőt tartott Dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszter a Budapestre akkreditált attasétestület részére a Stefánia Palotában. A tárcavezető immár negyedik alkalommal üdvözölte a külföldi katonadiplomatákat.
Szekeres Imre beszédében a nemzetközi kapcsolatok fontosságát hangsúlyozva úgy fogalmazott: „Magyarország a NATO és az Európai Unió tagjaként fontosnak tartja a szövetséges rendszereket, és igyekszik kezdeményező szerepet is ellátni a szövetségen belül. De azok a kapcsolatok is nagyon fontosak, melyek a szövetségen kívüli országokhoz kötődnek.”
A honvédelmi miniszter kitért a szomszédos országok szövetségben való szerepvállalására, majd az együttmüködésről azt mondta: „Az vezet minket, hogy közösen lépjünk fel a terrorizmus ellen és a világot jelentő globális problémák ellen.” Mint fogalmazott, Magyarország az afganisztáni békefenntartásban való szerepvállalásának növelésével is kifejezésre juttatja a terrorizmus elleni küzdelemben való részvételi szándékot.„A Magyar Köztársaság és a Honvédelmi Minisztérium szövetségesként és partnerként is maximálisan törekszik az együttmüködésre”, hangzott el. A miniszter megköszönte az eddigi együttmüködést, és biztosította a katonadiplomatákat arról, hogy a Magyar Köztársaság kormánya a választások előtt és után is hasonló módon fog a partneri együttmüködésben részt venni.
Michele Fasciano ezredes, olasz véderőattasé, a testület doyenje válaszbeszédében az attasétestület nevében fejezte ki jókívánságait az új esztendőre. „A magyarországi NATO-szerepvállalás túlmegy a puszta részvételen, hiszen Magyarország egy olyan átalakulási folyamaton ment keresztül, melyek a honvédséget komoly feladatok vállalására tették alkalmassá”, fogalmazott Fasciano ezredes, aki példaként említette a C-17-es flotta megérkezését a pápai bázisra, illetve ehhez kapcsolódóan a légi nehézszállítási programot, melyek „segítenek a jövőben felmerülő biztonsági kihívásokra választ adni.”
Az ezredes megemlítette továbbá a NATO égisze alatt létrejött Katona-egészségügyi Kiválósági Központot, mely nagy lépést jelent a szövetségen belül az együttmüködéseket tekintve. Hozzátette: nagyjából ezer hazai katona szolgál most különböző békemüveletekben külföldön, összesen 13 országban, 3 különböző földrészen - az attasé a magyar fegyveres erők magas szintü szakmaiságát és professzionalizmusát emelte ki. „A Budapestre akkreditált attasétestület minden tagja teljes mértékben meggyőződött arról, hogy minden évben teljes mértékben teljesítsék feladataikat a meghatározott ütemterveknek megfelelően”, tette hozzá, majd a honvédelmi minisztert biztosította támogatásukról a most kezdődött évben.