2023. 06. 08. csütörtök
Medárd
: 369 Ft   : 344 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

NATO különleges műveleti alaptanfolyam Magyarországon először

Art of WAR  |  2010. 02. 03., 13:17

Először rendeznek NATO különleges műveleti alaptanfolyamot Magyarországon. A február 2-től október végéig tartó nemzetközi kurzus ünnepélyes megnyitóját kedden délután tartották Szolnokon, az MH Béketámogató Kiképző Központban.

A NATO induló mellett az amerikai, az észt, a szlovák és a magyar himnusz is elhangzott február 2-án a szolnoki MH Béketámogató Kiképző Központban (MH BTKK) rendezett megnyitó ünnepségen. Ezek a nemzetek vesznek ugyanis részt a NATO különleges müveleti alaptanfolyamán, amelyet első alkalommal rendeznek meg Magyarországon, és amelynek előkészítését a BTKK különleges müveleti szakállománya végezte.

2008-ban az MH BTKK különleges müveleti kiképző részlege, az MH 34. Bercsényi László Különleges Müveleti Zászlóaljjal együttmüködve már sikerrel végrehajtotta az első hazai alaptanfolyamot. Az idei, február 2-vel kezdődő és október végéig tartó kurzuson a magyar katonák mellett szlovák és észt hallgatókat is felkészítenek a különleges müveleti alapismeretekre a hazai és amerikai kiképzők.

A különleges müveletekben jártas, külföldi tanfolyamokon, valamint számos missziót megjárt, nagy tapasztalattal rendelkező kiképzők öt fázisban készítik fel a kiválogatott állományt. Az egyéni különleges müveleti szakképzés tizennyolc hete után, öthetes szakharcászati képzés szerepel a programban, melyet az általános különleges müveleti képzés egy hónapja követ. A kurzust kéthónapos kollektív szakharcászati fázis, valamint az úgynevezett zárógyakorlat zárja. A tanfolyam során a különleges müveleti terminológiák szerint alapszintü csoportparancsnokokat, fegyver, müszaki és híradó specialistákat képeznek majd.

 A tanfolyamon a hallgatók olyan képzést kapnak, melyet eddig csak az amerikai hadsereg nemzetközi különleges müveleti iskolájában szerezhettek meg. A képzés emellett azért is komoly kihívás, mert angol nyelven történik, ami így egyben általános és katonai szakmai idegen nyelvi tudást is ad a jövőben, nemzetközi környezetben tevékenykedő katonáknak.

A NATO különleges müveleti alaptanfolyam ünnepélyes megnyitóján részt vett Tömböl László mérnök vezérezredes, a HM Honvéd Vezérkar főnöke – akit a rendezvény előtt katonai tiszteletadással fogadtak a BTKK udvarán –, valamint Thomas R. Csrnko vezérőrnagy, az Amerikai Egyesült Államok szárazföldi hadereje különleges müveleti központ és iskola parancsnoka is.

Köszöntőjében Tömböl tábornok elmondta: 2001. szeptember 11-i események felnyitották a világ országainak szemét, hogy szembe kell nézni a globális terrorizmussal. Az amerikai terrortámadást követően számos országnak át kellett gondolnia korábbi nézeteit a terrorizmussal kapcsolatban, és azt is, hogy védelmi erőiket miként kellene átstrukturálni a hatékony védekezés érdekében.

 A HM Honvéd Vezérkar főnöke kiemelte: mivel Magyarország is ezen országok közé tartozott, 2002–2003-ban nekiláttak a haderő átszervezéséhez. A folyamat egyik eredménye az lett, hogy rá kellett jönniük: a magyar haderő nem áll készen arra, hogy megfeleljen az új kihívásoknak. Emiatt létre kell hozniuk egy különleges müveleti erőt a Magyar Honvédségen belül. Az elhatározás után jött létre a Bercsényi László névre hallgató mélységi felderítő zászlóalj. Az alegység alapját az az állomány képezte, amelyik korábban, az Amerikai Egyesült Államokban különleges müveleti képzéseken vett részt. E kis csoport feladata az volt, hogy lefektessék azon alapelveket, amelyek alapján a későbbiekben müködhet a zászlóalj. Ebben a munkában a Magyar Honvédség nagy segítséget kapott az Amerikai Egyesült Államok kormányától és Washington budapesti nagykövetségétől – húzta alá Tömböl vezérezredes.

– A kívülállók joggal kérdezhetik, miért van szükség különleges müveleti csoportra a magyar haderőn belül. A válasz erre először is az, hogy a fenyegetések, amelyekkel esetleg a jövőben szembe kell néznünk, megkövetelik a különleges müveleti képességeket. Éppen ezért szükségünk van egy gyorsan reagáló erőre, amely bárhol bevethető, akár kényes szituációkban is alkalmazható – mondta a vezérkari főnök, majd kitért arra, hogy a 34-es mélységi felderítő zászlóalj 2005-ben kezdte meg a különleges müveleti képességek kifejlesztését. Ebben is nagy segítséget nyújtott az Egyesült Államok hadserege. Az első mobil kiképző csoport 2006-ban érkezett Magyarországra, és ők képezték ki az első különleges müveleti katonákat.

 – Önök közül azok, akik átestek ezen a kiképzésen, emlékezhetnek rá, hogy mennyire komplex és mennyire nehéz volt ez a felkészítés, ám megvolt az eredménye! – emlékeztetett a HM Honvéd Vezérkar főnöke. Tömböl László beszédében kitért arra is, hogy az első magyar különleges müveleti egység 2009. januárjában kezdte meg szolgálatát Afganisztánban. Azóta már a harmadik váltás tevékenykedik a közép-ázsiai országban, és a negyedik is készen áll. Az eddigi eredményeik pedig kiválóak.

– Ezen eredményekre alapozva döntöttünk úgy, hogy megpróbálunk hozzájárulni a nemzetközi különleges müveleti kiképzésekhez, és Magyarországon is létrehozunk egy kiképző központot. Ez igen hosszú, kemény és komplex folyamat volt. Ám szeretnénk továbbfejleszteni az állományunkat, s emellett igen fontosnak tartjuk a regionális képzéseket is. Hiszen úgy gondoljuk, hogy ez a fajta képzés hozzájárul ahhoz, hogy megosszuk egymással tapasztalatainkat – fogalmazott a HM Honvéd Vezérkar főnöke.

Tömböl vezérezredes a NATO különleges müveleti alaptanfolyamot megnyitó beszédének végén hangsúlyozta: a feladat, amelyre a magyar, a szlovák és az észt katonák vállalkoztak, nem könnyü. De ha elvégzik a kurzust, elsajátítják a különleges müveleti képességet és tudást, nagy szolgálatára lesznek a hazájuknak.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 09., 10:25
1986. április 26-án történt meg Európa legnagyobb nukleáris katasztrófája. A csernobili Vlagyimir Iljics Lenin atomerőmű 4-es számú RBMK-1000 típusú, grafitrudas szabályozású reaktorblokkja a konstrukció tervezési hibája, illetve sorozatos emberi mulasztások miatt kigyulladt, majd a keletkezett gőz szétvetette magát a reaktort, illetve az annak helyet adó épület tetőszerkezetét is.
2023. 04. 17., 09:54
A Sargasso-tenger évszázadok óta az Atlanti-óceán egyik leghírhedtebb térségének számít, többek között azért, mert területén fekszik a Bermuda-háromszög is.
2023-05-25 16:19:43
A német-magyar szárazföldi erők együttműködése részeként Magyarországra érkezett Björn F. Schulz dandártábornok, a Bundeswehr Páncélos Iskola parancsnoka, aki május 24-én a tatai MH Klapka György 1. Páncélosdandárhoz látogatott.
2023-03-31 12:17:30
Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda már számos alkalommal mutatott be meglehetősen sajátos tervezésű, néha igencsak futurisztikus külsejű harci eszközöket, amelyek többsége – legalábbis amennyire tudni lehet – vagy egyszerűen propagandacélokra szolgált, vagy nem lépett túl a prototípus fázison.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 06. 08., 10:49
Gyors lefolyású gyakorlatok, amelyeken nemcsak a szárazföldi és légierő haderőnem alakulatai és katonái, hanem a tartalékosok is részt vettek.
2023. 06. 06., 10:40
Elszállították a második világháborús magyar légibombát a főváros II. kerületéből, a Szeréna útról.
2023. 06. 02., 09:19
Magyar idő szerint 2023. április 14-én 14 óra 15 perckor egy Ariane–5 hordozórakétán a francia guyanai Kourouról elindult az Európai Űrügynökség JUICE űrszondája a Jupiter bolygó Euro­pa, Ganymedes és Callisto elnevezésű jeges holdjaihoz, hogy ezeket 2031-ben elérve különféle tudományos vizsgálatokat végezzen.
2023. 06. 01., 09:59
Csehország védelmi kiadásai a jövőben az éves bruttó hazai termék (GDP) legalább két százalékát fogják kitenni. A vonatkozó törvényt a képviselőház után május 31-én, a cseh szenátus is jóváhagyta, érvénybe lépéséhez csak az államfő aláírása szükséges.

  JETfly Magazin

Az utazás mindig élményekkel teli kaland, amikor végre kiszakadhatunk a mindennapok rutinjából és átadhatjuk magunkat a felfedezés örömének. A Budapest Airport számára épp ezért fontos, hogy a repülőtéri folyamatok mindenki számára stresszmentesek legyenek.