Az orosz hadsereg vezető tábornoka kijelentette, hogy az amerikai rakétavédelmi tervek Oroszország ellen irányulnak, és az ebből származó nézeteltérések hátráltatják a megállapodást az orosz-amerikai fegyverzetkorlátozási tárgyalásokon. Washington válaszul hangsúlyozta, folytatja az egyeztetéseket arról, hogy miként tudna együttműködni Oroszországgal.
Televíziós nyilatkozatában Nyikolaj Makarov vezérkari főnök azt mondta: a Barack Obama elnök utasítására átalakított, részben tengeri telepítésü elfogórakétákra épülő amerikai rakétavédelmi elképzeléssel kapcsolatban Moszkvának továbbra is súlyos aggodalmai vannak, bármennyire is hangoztatják az amerikaiak, hogy az nem jelent fenyegetést Oroszországra nézve.
Oroszország érthetően nagyon negatívan ítéli meg az amerikai terveket, amelyek gyengítik hadászati elrettentő képességét - mondta Makarov. "A rakétapajzs kifejlesztése és telepítése az Oroszországi Föderáció ellen irányul. Bár (az amerikai) tisztségviselők azt mondják, hogy épp ellenkezőleg, az a mi biztonságunkat is szolgálja, a dolog nem így áll" - idézte Makarov szavait az Interfax orosz hírügynökség.
Orosz és amerikai tisztségviselők az elmúlt hetekben többször is hangsúlyozták, hogy már közel állnak a megállapodáshoz a hadászati támadó fegyverek korlátozásáról és csökkentéséről szóló új START-szerződés ügyében, amely a decemberben lejárt 1991-es START-1 szerződést hivatott felváltani. Az új szerződés aláírása azonban késlekedik, holott az új kulcseleme lenne azoknak az erőfeszítéseknek, amelyek arra irányulnak, hogy ismét javítsák a 2008-as orosz-grúz háború miatt hidegháborús mélységekbe süllyedt orosz-amerikai viszonyt.
Az orosz vezérkari főnök a RIA Novosztyi hírügynökség szerint külön hangsúlyozta, hogy a felek rakétavédelemmel kapcsolatos nézeteltérése az egyik oka annak, "miért nem jutottunk még el ennek a megállapodásnak az aláírásáig". Makarov nyilatkozata kérdéseket vetett fel azzal kapcsolatban, vajon Oroszország kész-e aláírni egy olyan új START-szerződést, amely a támadó rakéták mellett nem tesz említést a védelmi célú rakétákról.
"Az Európában létrejövő rakétavédelmi rendszer nem Oroszország ellen irányul, hanem az Irán felől kirajzolódó fenyegetések ellen" - reagál Washingtonban Philip Crowley külügyminisztériumi szóvivő, hozzátéve, folytatják annak megvitatását, hogy miként müködhetnének együtt Oroszországgal a rakétavédelem kérdésében. A Fehér Ház tagadta, hogy az amerikai rakétavédelmi tervek akadályoznák az új leszerelési szerződés megkötését. Robert Gibbs fehér házi szóvivő azt mondta, hogy Dmitrij Medvegyev orosz államfő Obama elnökkel folytatott közelmúltbeli telefonbeszélgetésén nem hozta szóba a terveket olyanformán, mint amelyek akadályoznák az új START-szerződés megkötését.