A „misszió” harminchat órája

A hajnali ködöt gyorsan szétkergeti a felkelő nap első sugaraival együtt érkező lágy fuvallat. Ragyogó napsütésben pompázik a kora tavaszi táj, a levegő hamar megtelik a madarak énekével. Szinte idilli a kép. A tökéletes nyugalmat azonban hamar megzavarja a hegyek felől érkező és egyre erősödő zaj. A közeledő, terepszínüre festett Mi–17-es szállító-helikopter először csak megfügg a még lomb nélküli fák koronájának magasságában, majd a port felkavarva ereszkedik a föld felé. Kerekei még alig érintik a talajt, amikor már állig felfegyverkezett, zöld-fekete-barna színekre festett arcú katonák ugrálnak ki a deszanttérből, és azonnal felveszik a körkörös biztosító alakzatot.

A forgószárnyas pilótái felpörgetik a hajtómüveket, s a hatalmas szitakötő újra a levegőbe emelkedik, majd pillanatokon beül lebukik a láthatárt szegélyező hegyek mögé. Néhány másodpercig ismét halálos csend ereszkedik a tájra, ám egy-két bátrabb madárka szinte azonnal folytatja a félbeszakadt füttykoncertet…

A katonák lassan, óvatosan, egymást biztosítva indulnak el céljuk felé. A felvett ék alakzat egyre távolodik a kirakás helyszínétől. A nyolctagú raj néhány másodperc múlva eltünik a közeli erdő fái között.

– Tavaly ősszel kezdődött a zászlóaljnál az általunk csak differenciál kiképzésnek nevezett felkészítés, amelynek célja, hogy az alegység valamennyi katonájának tudását ugyanarra a szintre hozzuk fel, hiszen a csapathoz a közelmúltban több, újonnan bevonult szerződéses katona is csatlakozott – mondja Ruszin Romulusz alezredes. A szolnoki székhelyü MH 25/88. Könnyü Vegyes Zászlóalj parancsnokával a Keleti-Bakony szívében elhelyezkedő apró zsákfalu, Bakonykúti szomszédságában található honvédségi területen, a katonák által csak Csörlőháznak nevezett gyakorló-, és lőtéren találkozunk. A zászlóalj „fiai” ugyanis ezen a héten itt hajtják végre raj szintü, éleslövészettel egybekötött, harcászati gyakorlatukat.

A zászlóaljnál a kötelékkiképzések még februárban kezdődtek el, addig az úgynevezett egyesharcos felkészítéseket hajtották végre, amelynek során a katonák különféle harcászati és lövészeti foglalkozásokon vettek részt. Természetesen a rajok összekovácsolása után majd következnek a szakasz, és század szintü kiképzések. A cél pedig nem más, mint egy zászlóalj törzsvezetési gyakorlattal párhuzamosan végrehajtott, két, század szintü alkalmi harci kötelék éleslövészettel egybekötött harcászati foglalkozása. Erre október végén, november elején kerül sor a Magyar Honvédség Veszprém közelében található „nullaponti” gyakorló-, és lőterén.

– Egy olyan alakulatnál, mint a 25/88-as zászlóalj, nagyon fontos a kisalegységek harcászata, hiszen meggyőződésem, hogy egy sikeres feladat végrehajtás feltétele, hogy a rajok pontosan ismerjék teendőiket. Ha ez már problémamentesen megy, akkor a szakaszok, a századok és az egész zászlóalj is sikeresen meg tudja oldani a számára előírt feladatokat – mondja az alezredes, akitől megtudjuk: ezen a kiképzési héten a zászlóalj mindhárom századának kijelölt rajai rotációs rendszerben 36-36 órát töltenek egyhuzamban a terepen. Azaz, amikor az egyik befejezi a saját feladatát, érkezik a másik.

A másfél napos „misszió”, még Szolnokon, a feladat vételével, illetve a harcparancs kidolgozásával és kiadásával kezdődik. Ezt követi az úgynevezett stratégiai szállítás, vagyis amikor az alegységek eljutnak a müveleti területre. A zászlóalj három gyorsreagálású százada közül az első ejtőernyős képességekkel is rendelkezik, így ezen alegység rajai helikopterből ejtőernyővel kiugorva érik el a célterületet. A második és a harmadik század katonái viszont az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis AN–26-os szállító-repülőgépeivel települnek át a pápai katonai repülőtérre. Innen – úgynevezett harcászati szállítással – gyalogmenetben, gépjármüvel, esetleg helikopterekkel jutnak el a felelősségi területre. A második század katonáit ezen a napon a forgószárnyasok szállítják ki a bakonyi fennsíkra…

Mintha valami moccanna az egyik fa tövében. Az ember először azt hiszi, hogy csak a szeme káprázik a szikrázó napsütésben, ám – mint az amerikai háborús filmekben – a tülevelü árnyékából lassan kilép egy katona. Fegyverét maga előtt tartva óvatosan, hangtalanul mozog előre. A többiek lassan követik. A tavalyi, száraz avarral és a kiszáradt füvel álcázott rohamsisakjaik szinte beleolvadnak a szürke háttérbe. Majdnem láthatatlanok, csak az fedezi fel a rajt, aki tudja, hogy pontosan hol is keresse őket.

Halk parancsszavak hallatszanak, a raj parancsnoka kijelöli a támadó, valamint a roham részleg, illetve a vezető elem tagjait. A csapat szétszóródik, mindannyian elfoglalják kijelölt helyeiket, a területet átszelő út közelében. Hosszú, idegtépő várakozás kezdődik, majd az úton feltünik három fegyveres. A férfiak gyanútlanul sétálnak a „csapda” felé, nem is sejtik, hogy a cserjésből a halál lesi minden lépésüket…

A parancsnok utasítására megszólalnak a fegyverek, torkolattüzek villannak a bokrok közül. Az egész azonban csak néhány másodpercig tart. A raj tagjai óvatosan araszolnak elő a bozótosból, ki-ki a feladata szerint biztosít, vagy éppen a megölt ellenséges katonákat vizsgálja át. Mindez egyáltalán nem humánus – persze ilyen a háború: vagy te ölsz, vagy téged ölnek! – azonban feltétlenül szükséges. A lesállás célja ugyanis nemcsak az ellenség megsemmisítése, hanem az információgyüjtés is.

– A harcászati gyakorlat második fontos feladata, hogy a terepre „kitett” rajok úgynevezett lesállást hajtsanak végre. Az ideális terepszakasz kiválasztása felderítése után jöhet a lesállás kirobbantása, vagyis a területre érkező ellenséges erők felszámolása – meséli Ruszin alezredes, miközben a raj egy újabb végrehajtásra készül. Nagyon fontos ugyanis, hogy a teendők szinte beleívódjanak a katonák reflexeibe, azaz egy esetleges éles helyzetben mindenkinek gondolkodás nélkül tudnia kell, hogy mi is a feladata.

Természetesen egy jó lesálláshoz szükség van „ellenségre”, vagy ahogy katonai nyelven nevezik, alájátszókra, ellenerőre is. Ezúttal a zászlóalj harctámogató századának katonái kapták a hálátlan feladatot, hogy megszemélyesítsék a rosszfiúkat. Nem lehet kellemes érzés egy órán belül kétszer is „meghalni”, ám e szerep ellen sincsen kifogásuk.

Aki egy kicsit is ért a „katona szakmához”, felteheti a jogos kérdést: miért nappal hajtják végre a lesállást a szolnoki katonák? A válasz roppant egyszerü – mondja a zászlóaljparancsnok – most egy kiképzésen vagyunk, ahol a legfontosabb a feladatok készség szintre történő begyakorlása. A harminchat órás kitelepülés alatt lesz még idő a valós helyzetet legjobban megközelítő, éjszakai végrehajtásra is.

Ellenséges gyalogos katona kétszáz méterre! Még távolabb újabb fegyveres csoport, nincs mit tenni, harcolni kell. A rajparancsnok rövid idő alatt megszervezi a tüzpárokat. Aztán felhangzik a parancs: semmisítsd meg az ellenséget! Még jó, hogy az aknavetősök és a páncéltörők támogatják a gyalogosokat, sőt a magasból egy harci-helikopter is segít. Így a küzdelem rövid időn belül eldől… Szerencsére azonban itt, most csak a lőtérre kihelyezett célokat kell leküzdeni. A találati arány viszont magas, jól látszik, hogy a lőfeladatot a Magyar Honvédség egyik elit alakulatának katonái hajtják végre. A csatazaj után furcsa a csend, és az elégett lőpor jellegzetes büze is ránehezedik a tájra.

A zászlóaljnál mindig nagy figyelmet fordítottak a lőkiképzésre. Így van ez természetesen a mostani kiképzés során is. Ám a raj katonáinknak érezniük kell, hogy nincsenek egyedül, ezért az ő érdekükben ezúttal koncentrált tüztámogatással valósul meg a lövészet – mondja Ruszin alezredes.

Vagyis a lövészeknél lévő karabélyok és géppuskák mellett a zászlóalj páncéltörő fegyverekkel ellátott katonái, és az aknavetősök is tüzelnek. A lőtér balszárnyán Fagott páncéltörő rakéták segítségével küzdik le a célokat, a szomszédságukban az RPG-sek tüzelnek az ötszáz méter távolságra található céltárgyakra, a jobb oldali szektorban pedig a 82 milliméteres aknavetővel felszerelt alegység „puffogtat”. A levegőből pedig két, Mi–24-es harci helikopter biztosít.

A lövészet első felvonása sikeres, ám a lőtér speciális elhelyezkedése miatt, csak meghatározott időszakokban lehet tüzelni, így felhangzik a „tüzet szüntess!” szignál, hogy a célterületen átvezető, Várpalota és Tés közötti főúton összetorlódott jármüveket el lehessen engedni. Az időközben feltámadó szél azonban nem kedvez a katonáknak, hiszen a kilőtt forró lövedékek a légmozgás miatt begyújtják a száraz aljnövényzetet, s néhány perc múlva már lángol az egész domboldal. Nincs mit tenni, oltani kell, a teljes állomány kivonul, hogy gyalogsági ásóval, lapátokkal és szikrafogókkal megakadályozzák a lángok továbbterjedését. A tüz megfékezése pedig már belenyúlik a következő feladatba…

Az ezüstszürke An–26-os szállító-repülőgépet csak azért lehet észrevenni az égen, mert felgyújtja leszállófényeit. A dobási terület fölé alacsonyan és lassan bekúszó légcsavaros hátsó rámpája nyitva van, majd egyik pillanatról a másikra „csomagok” repülnek ki rajta. A szabadesést ejtőernyő lassítja, a teher így biztonságosan földet ér. Víz, élelem és kötszer érkezett. Mindezekre szükség van a további feladat végrehajtáshoz. A bokrokban rejtőző katonák szabályosan, egymást biztosítva indulnak az utánpótlás felé. A felszerelést gyorsan elosztják, az árulkodó nyomokat elfedik, s máris indulnak tovább. A repülőgép alig két perce hagyta el a kijelölt területet…

– A harminchat órás gyakorlat utolsó mozzanata, amikor a terepen tartózkodó állomány utánpótlást kap. Mégpedig légi úton, hiszen messze az ellenséges vonalak mögött vannak. A száz kilós teherzsákokban a feladat folytatásához legfontosabb felszerelések vannak – mondja a zászlóaljparancsnok, aki szerint nagyon fontos a rendszeres utánpótlás, hiszen a bevetésre induló katona csak korlátozott mennyiségü felszerelést vihet egyszerre magával.

A feladat véget ér, a katonák végre pihenhetnek egy kicsit. Az elmúlt másfél napban szinte folyamatosan mozgásban voltak. A hivatalos értékelés majd csak a laktanyába történő visszaérkezés után következik, a század megbízott parancsnoka, Oláh Miklós főhadnagy azonban elárulja: a csapat összességében jó szinte teljesítette a feladatokat. Persze voltak kisebb-nagyobb hiányosságok, de egy kiképzésnek éppen az a célja, hogy ezeket megszüntessék.