Amikor ugatnak és kelepelnek a gépkarabélyok

Ha nem tudná az ember, hogy csak néhány hónapja kezdték el a közös munkát, azt hihetné, hogy a magyar és az amerikai katonák évtizedek óta jó barátok. A hajdúhadházi lőtér szélén összeverődő, beszélgető, kisebb csoportokban ugyanis mindkét nemzet katonái ott vannak. Jókat nevetnek, egymás vállát csapkodják, van, aki közben még gyorsan elszív egy száll cigarettát is. A magyarok többsége nagyon jól beszéli az angolt, az amerikaiak pedig büszkék arra, hogy az elmúlt hetekben néhány fontos és hasznos szót már sikerült megtanulniuk a világ egyik legnehezebb nyelvén. Bár kétségtelen, hogy a „lány”, a „csinos”, a „kávé”, a „katona” és a „fegyver” szavak kicsit furcsán hangzanak amerikai akcentussal…

Reggel kilenc óra van, a parancsnok eligazítást rendel el. Az addig rendezetlen csoportosulások szempillantás alatt szabályos katonai alakzatba állnak össze. Fegyelmezett harcosokhoz méltóan, mozdulatlanul és pisszenés nélkül hallgatják az elöljáró utasításait. A míting nem tart sokáig, elhangzik az „oszolj!” utasítás. Még néhány perc és kezdődik a mai feladat, az éleslövészet.

– Békefenntartói és úgynevezett lövész szaklőgyakorlatokat hajtunk ma végre – tájékoztat Rédei Róbert alezredes. A debreceni MH 5. Bocskai István Lövészdandár 5/24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóaljának parancsnoka a magyar és amerikai katonákból álló Müveleti Tanácsadó és Összekötő Csoport (Operational Mentor and Liaison Team – OMLT) negyedik váltásának kijelölt parancsnoka. Ő irányítja a felkészülést, s ő felelős a mai lőgyakorlatok végrehajtásáért is.

Az afganisztáni misszióra készülő ötvenhat katona fele a Magyar Honvédségtől, másik része pedig az Ohioi Nemzeti Gárdától érkezett. A magyarok többsége a Bocskai dandárnál szolgáló hivatásos és szerződéses állományú egyenruhás, néhányan azonban más alakulatoktól kerültek a kontingensbe – meséli a parancsnok, aki nem titkolja azt sem: a magyar bakák többsége szolgált már misszióban. Többségük megjárta a Nyugat-Balkánt, és Irakot, néhányan pedig már belekóstoltak az afganisztáni levegőbe is.

Mielőtt folytatnánk a beszélgetést, Rédei alezredes elnézést kér, de a lőgyakorlat megkezdése előtt még egyszer meg kell szemlélnie a végrehajtásra felkészülő állományt. A mai nap ugyanis különleges, a katonák nemcsak a saját hadseregükben rendszeresített fegyverekkel, hanem egymás tüzeszközeivel is lőnek. Ennek egyrészt az az oka, hogy az OMLT-ben együttmüködő két nemzet fiai ismerjék a másik fegyvereinek paramétereit. Emellett pedig az amerikaiak így azt is megtudhatják, hogy az ellenség, vagyis az afganisztáni tálibok és a lázadó csoportok milyen fegyverekkel rendelkeznek. Hiszen ők is az egykori szovjet gyártású gépkarabélyokat, géppuskákat és kézi páncéltörőkkel vannak felfegyverkezve.

Amint a lövészetvezető engedélyt ad a végrehajtásra, a katonák szép sorban megindulnak a tüzmegnyitás terepszakasza felé. Persze elsőre nem egyszerü megtalálni egy idegen fegyveren a tökéletes fogást, de néhány másodperc múlva már ez sem okoz gondot. Csak a külső szemlélőnek tünik szokatlannak az amerikai katona kezében az AK–47-es gépkarabély, a PKM géppuska, a Dragunov távcsöves mesterlövész puska, és az RPG–7-es gránátvető.

Természetesen nemcsak a szovjet gyártmányú fegyvereket próbálhatják ki az amerikaiak, hanem az OMLT-nél ugyancsak használatban lévő Gepárd mesterlövész puskát és a negyvenmilliméteres gránátvetőt is. A magyarok pedig cserébe az M2-es nehézgéppuskával, az M240B típusú könnyü géppuskával, illetve az M4-es gépkarabéllyal szerezhetnek tüzelési és kezelési tapasztalatokat.

Szóval beindul a lőgyakorlat, az első körben a partner nemzet, másodjára pedig a saját fegyverekkel kell a katonáknak leküzdeniük a lőtérre kihelyezett célokat. A magyar AK-k kelepelése mellett hamarosan jól kivehető egy újabb zaj is, az amerikai M4-esek halk ugatása…

Minden gördülékenyen zajlik, így van idő tovább folytatni a beszélgetést. Az OMLT negyedik váltásának parancsnoka elárulja: ezen a kiképzési héten végig különféle lőgyakorlatokat hajtanak végre a katonák. Aztán – így a misszióra történő felkészülés kellős közepén – a jövő hét egy újabb feladattal folytatódik. Ez pedig nem más, mint az úgynevezett „beépített területen történő keresés és kutatás”.

Hogy mit is kell pontosan ezen érteni? Könnyen előfordulhat, hogy Afganisztánban egy adott területet „hermetikusan” le kell zárniuk, hogy az afgán hadsereg és a helyi hadsereg el tudja fogni az esetlegesen ott rejtőzködő körözött személyeket – mondja Rédei alezredes, hangsúlyozva: természetesen erre, az első hallásra könnyünek tünő, ám mégis veszélyekkel járó feladatra is jó előre fel kell készülni. Éppen ezért költöznek ki egy hétre a polgári védelem Hajdúszoboszlón található kiképző bázisára – a katonák többsége által csak Mini Romvárosnak ismert területre –, ahol megfelelő körülmények között gyakorolhatják ezt a feladatot is.

Aztán a felkészülés ezen mozzanatát már csak a Németországban április 26. és május 18. között végrehajtandó záró gyakorlat követi. Az OMLT negyedik váltásának magyar és amerikai katonái itt adnak számot a kiképzés hónapjai során megszerzett tudásukból.

Megreccsen a főtiszt rádiója, a toronyból jelzik, hogy a lövészet során kigyulladt a lőtér, így a szabály szerint azonnal félbe kell szakítani a végrehajtást. Rédei alezredes engedélyt ad, majd az ügyeletes tüzoltó alegység vezetőjét utasítja: kezdjék meg a lángok megfékezését. Ezt hallva a lőtértorony tövében felállított sátrak egyikéből alacsony, kopasz amerikai katona ugrik ki.

– Sir, can I go with the guys? – kérdezi reménykedve. A parancsnok mosolyogva bólint, a srác már rohan is a lánglovagokat szállító teherautóhoz, a lőtéri tüzoltócsapat pedig így válik egyik pillanatról a másikra nemzetközivé.

– Eredeti szakmája tüzoltó a srácnak, onnan vonult be a nemzeti gárdába – magyarázza a látottakat Rédei alezredes. – Már a múltkor is kérte: ha tüz ütne ki, szeretne a magyar fiúkkal tartani. Hát lehet egy ilyen kérésre nemet mondani?

Amíg a lánglovagok a forró lövedékektől lángra kapott, száraz, tavalyi aljnövényzet oltásával foglalkoznak, az OMLT negyedik váltásának parancsnoka elárulja azt is, hogy a közelmúltban néhány napra kiutazhatott Afganisztánba. Az úgynevezett szemrevételezés során megtekintette azt a laktanyát, ahol el kell végezniük feladatukat. A magyar tartományi újjáépítési csoporthoz hasonlóan a Müveleti Tanácsadó és Összekötő Csoport katonái is Baghlan tartományban, a PRT Pol-e-Khumriban található táborától néhány kilométerre települnek. Feladatuk pedig egy afgán zászlóalj felkészítésének segítése.

Szerencsére a nem várt amerikai segítséget kapott magyar katonatüzoltók a lángokat hamar megfékezik. Még csak fecskendő sem kell hozzá, elegendő néhány ásó és szikracsapó. Így a lövészet alig tíz perc kényszerszünet után folytatódhat. A lőállásban ezúttal az amerikai katonák parancsnokhelyettese Nicholas Gibson százados emeli a vállához az AK–47-est. Minden lövése célba talál. „Nagyon jó fegyver a magyar gépkarabély, csak számunkra egy kicsit szokatlan” – mondja, majd elárulja azt is, hogy ő neki, személy szerint a PKM géppuska tetszett a legjobban. Egyébként, Afganisztánban teljesen mindegy, hogy milyen fegyver van nálad, az a lényeg, hogy jól müködjön, és könnyen lehessen kezelni – teszi hozzá a százados, akitől megtudjuk: az Afganisztánba készülő amerikai katonák nagy része még nem vett részt misszióban. Néhányan korábban megjárták Koszovót, az ázsiai országban viszont közülük eddig csak egy tiszthelyettes teljesített szolgálatot.

Közben a lövészet természetesen folytatódik tovább. A katonák egész nap tüzelnek az előttük felbukkanó célokra. Sőt, még sötétedés után, éjszaka is vár rájuk néhány feladat. Senki nem számolja, hogy pontosan hány lőszert lőnek el, hiszen csak az számít, hogy felkészüljenek az Afganisztánban rájuk váró feladatokra.