2023. 06. 09. péntek
Félix
: 369 Ft   : 343 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Megköszönte a magyar helytállást a NATO európai főparancsnoka

Art of WAR  |  2010. 06. 10., 09:31

Benkő Tibor altábornagy, a HM Honvéd Vezérkar főnökének meghívására James Stavridis admirális, a Szövetséges Erők Európai Főparancsnoka tett látogatást Magyarországon. Benkő Tibor biztosította az admirálist Magyarország elkötelezettségéről a további missziós szerepvállalás mellett.

Mint azt a HM Honvéd Vezérkar főnöke elmondta, közös megbeszélésükön rövid tájékoztatást adott Stavridis admirálisnak a Magyar Honvédség jelenlegi helyzetről, valamint három fontos témát javasolt megtárgyalni: ezek közül elsőként a balkáni szerepvállalást említette. Mint mondta, fontos, hogy a Balkánon béke és biztonság legyen, ebben pedig a magyar katonáknak nagy szerepük van - jelenleg mintegy 400 fő vesz részt a balkáni békemissziós feladatokban, és hazánknak szándékában áll ezt a képességet a Balkánon fenntartania. Kiemelte továbbá az afganisztáni müveletekben való szerepvállalást is. „A misszió mindennapos veszélyekkel jár katonáink számára, hiszen nem csupán Tartományi Újjáépítési Csoportunk szolgál Afganisztánban, hanem a müveleti tevékenységnél úgynevezett mentor feladatot is végzünk”, mondta Benkő Tibor, aki kiemelte, hogy ez utóbbi egyre inkább kiemelt feladattá válik az afganisztáni stabilizáció megvalósításában. Hozzátette: újabb erőket kívánnak alkalmazni a müveleti területeken, hiszen megkezdődött az úgynevezett air mentor team, tehát a légi kiképző oktatócsoport müködtetése is.

Benkő Tibor kiemelte, hogy idén ősztől ismét Magyarország látja el a Kabuli Nemzetközi Repülőtér vezető nemzeti szerepét; mint elmondta, e feladat több katonát igényel majd, a struktúra is változik. Hozzátette: katonáink szövetségben hajtják majd végre a feladatot, és lesznek olyan területek, melyeket más nemzetek részére ajánlanak ki. A vezérkari főnök végül az improvizált robbanóeszközök elleni védelemben való részvételt említette. Mint mondta, folyamatosak az erre vonatkozó képzések Magyarországon, tavaly 15 nemzet bevonásával szerveztek szakfelkészítéseket.

Benkő Tibor biztosította az admirálist arról, hogy továbbra is számíthat a magyar katonák felkészültségére és helytállására, hiszen kiváló, bátor magyar katonák szolgálnak az egyes missziókban. Az altábornagy végül rámutatott a Magyar Honvédség katasztrófa sújtotta helyzetekben való helytállására is. Mint kiemelte, mintegy négyezer katona és több mint 300 katonai eszköz vesz részt jelenleg is az árvízi segítségnyújtásban.

James Stavridis a sajtótájékoztatón azt mondta: látogatásának célja többek között az, hogy találkozhasson az új vezérkari főnökkel, a honvédelmi miniszterrel, a külügyminiszterrel, valamint a miniszterelnökkel. Az admirális egyúttal megköszönte a Magyar Honvédségnek a missziókban való részvételt. Hangsúlyozta: kiváló teljesítmény jellemzi az afganisztáni, a koszovói missziókban, valamint az itthon, jelenleg árvízvédelemben tevékenykedő katonákat, az Egészségügyi Kiválósági Központot, valamint az improvizált robbanóeszközök elleni védekezésben való magyar szerepvállalást is. Magyarország erős és megbízható tagja a szövetségnek - emelte ki.

Újságírói kérdésre az admirális azt mondta: szemmel látható az az előrelépés, mely az afgán biztonsági erők felkészítése, kiképzése terén megvalósult a közelmúltban. Mint mondta, a déli régiókban folytatott müveletek során elmondható, hogy egy koalíciós katona mellett egy afgán is harcol. Az afgán katonai erők körében egyébként sokkal nagyobbak a veszteségek, az összes emberveszteség mintegy 75 százalékát afgán áldozatok teszik ki.

Az admirális kiemelte a béke dzsirgát (országgyülés) is, melynek lebonyolítását a tálibok mindenáron megpróbálják megakadályozni. Mint mondta, néhány rakétát ugyan sikerrel kilőttek, de ezek komolyabb károkat nem okoztak és nem értek célt. Ebben az esetben már az afgán biztonsági erők voltak felelősek az országgyülés védelméért, és sikerrel meg is valósították azt. Hozzátette: a magyar katonák egyik legfontosabb feladata az afgán erők képzése, a másik kérés pedig a polgári és katonai erőfeszítések integrálása a PRT-n belül.

Az admirális a tájékoztatón az afganisztáni szeptemberi választásokról feltett kérdésre válaszolva azt mondta: kielégítőnek tartja a jelenlegi állománylétszámot. „Úgy ítéljük meg, hogy a koalíciós erők és az afgán biztonsági erők – melyek elsődleges szerepet játszanak majd a választások biztosításában – elegendő létszámban és képességgel állnak rendelkezésre ahhoz, hogy a választások során feladataikat végrehajtsák”, mondta Stavridis admirális, Benkő Tibor pedig hozzátette: a PRT váltásról a kialakult helyzet függvényében döntenek, és akár a választás időpontjához is igazítják, hogy ebben az időben felkészült állomány álljon rendelkezésre, ha szükség lesz rá.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 09., 10:25
1986. április 26-án történt meg Európa legnagyobb nukleáris katasztrófája. A csernobili Vlagyimir Iljics Lenin atomerőmű 4-es számú RBMK-1000 típusú, grafitrudas szabályozású reaktorblokkja a konstrukció tervezési hibája, illetve sorozatos emberi mulasztások miatt kigyulladt, majd a keletkezett gőz szétvetette magát a reaktort, illetve az annak helyet adó épület tetőszerkezetét is.
2023. 04. 17., 09:54
A Sargasso-tenger évszázadok óta az Atlanti-óceán egyik leghírhedtebb térségének számít, többek között azért, mert területén fekszik a Bermuda-háromszög is.
2023-05-25 16:19:43
A német-magyar szárazföldi erők együttműködése részeként Magyarországra érkezett Björn F. Schulz dandártábornok, a Bundeswehr Páncélos Iskola parancsnoka, aki május 24-én a tatai MH Klapka György 1. Páncélosdandárhoz látogatott.
2023-03-31 12:17:30
Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda már számos alkalommal mutatott be meglehetősen sajátos tervezésű, néha igencsak futurisztikus külsejű harci eszközöket, amelyek többsége – legalábbis amennyire tudni lehet – vagy egyszerűen propagandacélokra szolgált, vagy nem lépett túl a prototípus fázison.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 06. 08., 10:49
Gyors lefolyású gyakorlatok, amelyeken nemcsak a szárazföldi és légierő haderőnem alakulatai és katonái, hanem a tartalékosok is részt vettek.
2023. 06. 06., 10:40
Elszállították a második világháborús magyar légibombát a főváros II. kerületéből, a Szeréna útról.
2023. 06. 02., 09:19
Magyar idő szerint 2023. április 14-én 14 óra 15 perckor egy Ariane–5 hordozórakétán a francia guyanai Kourouról elindult az Európai Űrügynökség JUICE űrszondája a Jupiter bolygó Euro­pa, Ganymedes és Callisto elnevezésű jeges holdjaihoz, hogy ezeket 2031-ben elérve különféle tudományos vizsgálatokat végezzen.
2023. 06. 01., 09:59
Csehország védelmi kiadásai a jövőben az éves bruttó hazai termék (GDP) legalább két százalékát fogják kitenni. A vonatkozó törvényt a képviselőház után május 31-én, a cseh szenátus is jóváhagyta, érvénybe lépéséhez csak az államfő aláírása szükséges.

  JETfly Magazin

Az Egyesült Államok több követelményre hivatkozva, elutasította az ötödik generációs F-35-ös harci repülőgépek eladását Thaiföld részére.