2023. 06. 04.
Bulcsú
: 371 Ft   : 344 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Robot-kígyóval az IED-k ellen

Art of WAR  |  2010. 08. 04., 13:35

Az iraki és afganisztáni missziók során többször is sor került városi harcokra, mikor is a házakba menekülő fegyvereseket kellett semlegesíteni. Ilyenkor szobáról szobára kellett átkutatni az épületeket, ami rendkívül veszélyes feladat. Sok katona életét követelték az ajtók mellé szerelt robbanószerek vagy az önmagukat a helyiségbe való belépéskor felrobbantó terroristák. Erre és még sok más problémára is megoldást kínálhat az Amerikai Hadsereg egyik új fejlesztése, a robot-kígyó.

A technológia nem új keletü, már több éve dolgoznak hasonlón a civil szférában, így nem véletlen, hogy a hadsereg mérnökei is a Carnegie Mellon Egyetem tudósainak segítségével fejlesztenek egy kifejezetten katonai alkalmazásra szánt kígyó-robotot. Az eszköz egyelőre még gyerekcipőben jár, ám ha elkészül, több szempontból is felülmúlja majd a jelenleg alkalmazott harctéri robotokat. Először is több méretben lesznek gyárthatók, így a katonák akár személyes felszerelésük részeként is hordozhatják majd őket. Ez jelentősen megkönnyíti majd a harci alkalmazást, mivel akkor veszik elő és teszik el a robotot, amikor csak szükséges.

’Kígyó’ jellegéből adódóan rendkívül nehéz terepen is képes lesz haladni, ráadásul álcázva. Felderítő feladatokra specializált változata képes lesz az ellenséges erőket megközelítve pontos képet adni helyzetükről és felszereltségükről anélkül, hogy észrevennék az eszköz jelenlétét. Felfegyverzéséről egyelőre nem esett szó, de nem elképzelhetetlen, hogy a jövőben esetleg robbanószerekkel is felszerelik őket, így szabotázsakciókra is alkalmazhatóak lesznek. Ehhez kapcsolódik a már említett feladatkör, vagyis a városi harcokban való területellenőrzés és a házak átkutatása. Rengeteg életet menthet meg, ha a katonák már azelőtt tudják, mi vár rájuk egy épületben, mielőtt belépnének.

A ’robot-kígyó’ emellett felválthatja a jelenleg alkalmazott robotokat az IED-k semlegesítésével foglalkozó egységeknél is. Miniatür változatai anélkül férkőzhetnek a robbanószerek közelébe, hogy azokban bármi kárt téve felrobbantanák őket, és kameráikkal pontos képet adhatnak a bombák szerkezetéről az őket irányító specialistáknak.

A robotok tehát újabb lépést tettek afelé, hogy uralják a jövő harctereit. Természetesen nem kell az ismert tudományos-fantasztikus filmekhez hasonló, robot-világuralomra gondolni, csupán arra, hogy ezen eszközök segítségével emberi életek sokasága menthető meg.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 09., 10:25
1986. április 26-án történt meg Európa legnagyobb nukleáris katasztrófája. A csernobili Vlagyimir Iljics Lenin atomerőmű 4-es számú RBMK-1000 típusú, grafitrudas szabályozású reaktorblokkja a konstrukció tervezési hibája, illetve sorozatos emberi mulasztások miatt kigyulladt, majd a keletkezett gőz szétvetette magát a reaktort, illetve az annak helyet adó épület tetőszerkezetét is.
2023. 04. 17., 09:54
A Sargasso-tenger évszázadok óta az Atlanti-óceán egyik leghírhedtebb térségének számít, többek között azért, mert területén fekszik a Bermuda-háromszög is.
2023-03-31 12:17:30
Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda már számos alkalommal mutatott be meglehetősen sajátos tervezésű, néha igencsak futurisztikus külsejű harci eszközöket, amelyek többsége – legalábbis amennyire tudni lehet – vagy egyszerűen propagandacélokra szolgált, vagy nem lépett túl a prototípus fázison.
2023-03-27 13:23:44
A nyugat-balkáni béke Magyarország egyik legfontosabb biztonságpolitikai érdeke, hiszen ez az európai béke egyik záloga is egyben, elérése és biztosítása embert próbáló, kihívást jelentő feladat – hangsúlyozta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes március 26-án, vasárnap a Koszovóból visszatérő MH KFOR Hadműveleti Tartalék Zászlóalj manőver századának fogadásakor Kecskeméten.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 06. 02., 09:19
Magyar idő szerint 2023. április 14-én 14 óra 15 perckor egy Ariane–5 hordozórakétán a francia guyanai Kourouról elindult az Európai Űrügynökség JUICE űrszondája a Jupiter bolygó Euro­pa, Ganymedes és Callisto elnevezésű jeges holdjaihoz, hogy ezeket 2031-ben elérve különféle tudományos vizsgálatokat végezzen.
2023. 06. 01., 09:59
Csehország védelmi kiadásai a jövőben az éves bruttó hazai termék (GDP) legalább két százalékát fogják kitenni. A vonatkozó törvényt a képviselőház után május 31-én, a cseh szenátus is jóváhagyta, érvénybe lépéséhez csak az államfő aláírása szükséges.
2023. 05. 31., 14:34
A Magyar Honvédség éjszakai éleslövészettel egybekötött kiképzési feladatot hajt végre május 31-én és június 1-jén 14.00-24.00 óra között a „nullaponti” lőtéren, Bakonykútiban és térségében.
2023. 05. 23., 12:47
A Magyar Honvédség fennállásának 175. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 100 forintos forgalmiérme-emlékváltozatot bocsát ki május 23-án, kedden, egymillió példányban – közölte a jegybank az MTI-vel.

  JETfly Magazin