2023. 05. 29. hétfő
Magdolna
: 372 Ft   : 347 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Ismét új fegyvereket mutat be Irán

Art of WAR  |  2010. 08. 18., 15:43

Annak ellenére, hogy a nemzetközi közösség folyamatosan újabb és újabb szankciókat vezet be ellene, és már évtizedek óta katonai embargó alatt áll (legalábbis a nyugati országok részéről), Irán az utóbbi években egyre-másra hozza nyilvánosságra saját fejlesztésű katonai eszközeit. Bár ezek nem kifejezetten nevezhetők potensnek, azért nem szabad figyelmen kívül hagyni őket.

Augusztus 17-én Irán honvédelmi minisztere, Ahmad Vahidi azt nyilatkozta az ISNA hírügynökségnek, hogy Teherán a következő héten egy sor új fegyvert mutat majd be a nagyközönségnek, melyek között lesz gyorsnaszád, nagy hatótávolságú robotrepülőgép és rakéta is. Erre az ad alkalmat, hogy Irán augusztus 22-től augusztus 30-ig éves kormányzati beszámoló hetet tart, mely tökéletes a hazai fejlesztések bemutatására.

A kiszivárgott információk szerint a jövő héten két irányított föld-föld rakétát fognak bemutatni és tesztelni. Az egyik a Qiam (’Felemelkedés’), a másik a Fateh 110 (’Hódító’). Utóbbiról tudni lehet, hogy hatótávolsága 150 és 200 kilométer közötti, ám a Qiamról eddig nincs adat. Vahidi szerint két nagy sebességü, rakéta-hordozó gyorsnaszád is most debütál majd, az egyik a Seraj (’Lámpa’), a másik pedig a Zolfaqar (Imam Ali kardját hívták így) névre hallgat.

Az iráni vezetők nagyon szeretnek eldicsekedni országuk katonai erejével és új fegyvereik képességeivel, valamint rendszeresen figyelmeztetik ellenségeiket, hogy nem érdemes velük packázni, mert ráfáznak. Vahidi most csak annyit mondott, hogy a hamarosan bemutatandó fegyvereik is jelzik: a szankciók nem voltak hatással rájuk, nem fogták vissza törekvéseiket, viszont tapasztaltabbá és önellátóbbá tették őket.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 04. 17., 09:54
A Sargasso-tenger évszázadok óta az Atlanti-óceán egyik leghírhedtebb térségének számít, többek között azért, mert területén fekszik a Bermuda-háromszög is.
2023-03-31 12:17:30
Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda már számos alkalommal mutatott be meglehetősen sajátos tervezésű, néha igencsak futurisztikus külsejű harci eszközöket, amelyek többsége – legalábbis amennyire tudni lehet – vagy egyszerűen propagandacélokra szolgált, vagy nem lépett túl a prototípus fázison.
2023-03-21 15:21:41
Egy igazán sűrű, de eredményes 2022-es évet tudhat maga mögött a Gestamen Kutatás Fejlesztés Zrt. Az új magyar fegyvercsalád – a Magyar Honvédség szakembereivel történő – közös fejlesztésével ugyanis korántsem értek véget a feladatok és kihívások.
2023-03-17 12:18:01
A francia hajóépítő óriásvállalat, a Naval Group 2022 második felében új programba kezdett. Mivel a cég vezetői szerint Franciaország jelentős lemaradásban van a dróntechnológia terén, ezért a Naval Group már csak profiljából adódóan is a személyzet nélküli felszíni hajók terén igyekszik vezető szerepet kivívni magának.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 05. 23., 12:47
A Magyar Honvédség fennállásának 175. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 100 forintos forgalmiérme-emlékváltozatot bocsát ki május 23-án, kedden, egymillió példányban – közölte a jegybank az MTI-vel.
2023. 05. 18., 10:53
A honvédelmi tárca vezetője a Magyar Honvédség új toborzó kampányfilmjének megjelenése kapcsán beszélt a TV2, az M1 és a Kossuth Rádió reggeli műsoraiban május 17-én, szerdán.
2023. 05. 15., 10:43
Amszterdamban már messziről látszik, hogy hol található a holland tengerhajózásnak emléket állító Scheepvartmuseum - az irányadó a főváros nevét viselő háromárbócos, az Amsterdam.
2023. 05. 09., 11:12
Izgalmas honvédelmi kiállítás és interaktív tér nyílik a Bálnában épülő honvédelmi központban május 9-én!

  JETfly Magazin

2023. május 26-án, pénteken, ismét kinyitotta kapuit a spotterek előtt az MH Kiss József 86. Helikopterdandár, ahol több újdonság is várta a repülőgépek fotósait. Mutatjuk Olvasóinknak a helyszínen készült felvételeket!