Az atombomba nem zokni! Vagy mégis?

Az amerikai atomprogram 1939-ben vette kezdetét, s a háború végére már el is készültek müködőképes fegyvereikkel: a Little Boy és a Fat Man hatását Hiroshimában és Nagaszakiban tesztelték. Az A-bomba után nem sokkal elkészültek a hidrogénbombájukkal is. Az oroszok sem akartak lemaradni: a saját első atombombájuk (ami a Fat Man másolata volt) pár évvel az amerikai után készült, müködőképes hidrogénbombát viszont már szinte egy időben állítottak elő az amerikaiakkal. Később Franciaország, majd Nagy-Britannia is csatlakozott az atomhatalmak sorába. Mára már Pakisztán, India, Izrael, Kína, Észak-Korea is rendelkezik ilyen tömegpusztító fegyverrel. Az Amerikai Tudósok Szövetsége legfrissebb adatai szerint (melyek a SIPRI Yearbook nukleáris mellékletén, valamint az atomtudósok éves kiadványán, az Atomic Notebookon alapulnak) szerte a világban 22,6 ezerre tehető az ilyen fegyverek száma.

Míg azonban például az USA ilyen jellegü fegyverarzenálja – annak ellenére viszonylag átlátható, hogy a pontos száma államtitkot képez, más államok (elsősorban a világtól elzárt Észak-Korea) esetében már közel sem ilyen egyértelmü a helyzet: a kutatók főként becslésekre kell, hogy hagyatkozzanak. Oroszország esetében a stratégiai, illetve nem-stratégiai robbanófejek számát összesen mintegy 5390-re tették a tudósok. 1991-ben ez az adat még 15 ezer körül alakult. Az országnak összesen mintegy 12 ezer nukleáris fegyvere van. Az USA a kétféle töltetből 1970 illetve 500 darabbal rendelkezik, összesen pedig 9600 ilyen jellegü fegyvere van. A kutatók által megemlített többi atomhatalom ennél nagyságrendekkel kisebb számú arzenállal bír: tölteteik (jobbára becsült) száma együttesen is épp hogy eléri az ezret. Ez is épp elég fenyegetés a világra nézve, hát még ha kevésbé gondosan kezelve elvesznek, vagy balesetek történnek velük. Erre pedig számos példa volt.

Üres tegez és a fakó óriás

Az irodalom és a film mindig is előszeretettel foglalkozott a hidegháborús előkészületekkel, az atomfegyverkezés a csúcspontján a „mi lenne, ha...” kérdésével. A bevezetőben már említett Rés a pajzson mellett Tom Clancy a Rettegés arénája címü müve egy másik lehetséges nukleáris katasztrófát mesélt el: egy elveszett izraeli atombomba kikerül a feketekereskedelembe és terroristák szerzik meg. A népszerü szerzővel forgalmazott egyik számítógépes játékban (Rainbow Six: Rouge Spear) pedig az elképzelt világot Pinnacle-Empty Quivernek (Orom-Üres Tegez) hívják. Az Arnold Schwarzenegger főszereplésével készült Két tüz között (True Lies) címü filmben szintén terroristák kezére kerül egy atomfegyver. Az egykori testépítő karaktere azonban nem a megszokott katonai kódot használta, hanem a „Fényes Fickó Riadó” (Bright Boy Alert) szlogennel illette az eseményt. Mel Gibson némiképp elhasalt Katonák voltunk címü vietnámi háborúról szóló filmjében a la Drangi csata landoló zónáját szintén Broken Arrow-nak nevezték.

A fentiek zöme nem más, mint az amerikai katonai zsargonban használt, nem várt nukleáris eseményekre alkalmazott kódok. Az egyik ilyen kód a „Hajlott Lándzsa” (Bent Spear). E körbe azok az események tartoznak, amikor a nukleáris fegyverek szállítása közben megsértik a biztonságos kezelésre vonatkozó előírásokat. Erre egyébként utoljára 2007-ben volt példa. A legismertebb kód a „Törött Nyíl” (Broken Arrow). E körbe olyan események tartoznak, melyek ugyan kapcsolatosak a nukleáris töltetekkel, vagy azok alkatrészeivel, de nem hordozzák magukban az atomháború kitörésének veszélyét. Ilyen eset lehetséges például az ismeretlen eredetü nukleáris robbanás, atomtöltet hordozóval, vagy anélkül történő elvesztése.

Az „Üres Tegez” (Empty Quiver) a müködőképes atombomba ellopását, vagy elvesztését jelenti. (Az említett Rés a pajzson egyébként egy ilyen elképzelt szituációt mutat be.) A „Fakó Óriás” (Faded Giant) fegyvereket nem érintő nukleáris katasztrófát jelöl. Ilyen volt a Kurszk atom-tengeralattjárón 2000-ben bekövetkezett robbanás, mely után a hajó elsüllyedt. Az „Unalmas Kard” (Dull Sword) olyan baleseteket jelöl, amelyben nukleáris fegyverek hordozására alkalmas eszközök érintettek, de az esemény bekövetkeztekor éppen nem voltak felszerelve velük. A hidegháború forgatagában jó néhányszor bekövetkezett a „Törött Nyíl”, a Broken Arrow, ami némiképp meglepő, hiszen egy atomtöltet nem éppen egy zokni, ami elkeveredhet a mosásban.

Végzetes gyakorlat

A nukleáris fegyverekkel kapcsolatos első eseményt 1950-ben jegyezték fel. Februárban egy B-36 típusú bombázó hajtott végre kiképzési feladatot Brit-Columbia térségében, melynek során egy San Francisco elleni szimulált atomtámadást kellett végrehajtania. A gyakorlatnak az is célja volt, hogy a Szovjetunió elleni támadást modellezzenek, olyan alacsony hőmérsékleten, amikor a repülő hajtómüve könnyen leállhat és nincs mód újra indítani. A gépen – legalábbis vélhetően – egy Mark IV. típusú atombomba volt, amihez hasonló Nagaszakiban több mint 100 ezer ember halálát okozta. A gép négy hajtómüve közül egyben jegesedés kezdődött, majd leállt. A bombázó nem tudott – a túlterheltség miatt – három motorral tovább repülni. A levegőben a legénység felrobbantotta a nem élesített bombát, aminek az alkotóelemei az óceánba zuhantak. A 16 főnyi legénységből öten vesztették életüket. A kanadai hatóságok sosem ismerték el, hogy a gép fedélzetén atombomba volt, az amerikai légierő, az USAF pedig azt állította, hogy a gyakorlat előtt a nukleáris kapszulát úgynevezett „dummy”-ra, vagyis az eredetivel mindenben megegyező másolatra cserélték ki. Ezt támasztja alá, hogy az évek során vezetett keresőakciók egyike sem mutatott ki megnövekedett háttérsugárzást.

1956. március 10-én következett be az újabb „Broken Arrow”. Ebben az USAF B-47-es bombázója volt érintett. A repülőgépen két – nukleáris robbanóanyag szállítására alkalmas – speciális konténer volt. A repülés célja újabb fegyverek tengerentúli telepítése volt. A gép Floridában szállt fel, egy meg nem nevezett támaszpontról. A stratégiai bombázó egyik volt annak a négy gépnek, aminek a repülés időtartama alatt Földközi-tenger felett kellett megtankolnia. A B-47-es az egyik ilyen légi tankolás előtt zuhant le. Az esemény idején az időjárás nem volt valami kedvező: hideg volt, ráadásul a kiterjedt felhőzet miatt a látási viszonyok sem voltak jók. A baleset pontos helyszíne nem ismert: korabeli értesülések szerint valahol Marokkóban, Port Say környékén zuhanhatott le a gép. Francia lapértesülések szerint pedig Srebatna környékén következett be a tragédia. A gép és a legénység keresésében a US Navy mellett francia repülőgépek és csapatok is részt vettek. Sem a gép, sem a töltetek, sem a legénység nem került elő. A korabeli amerikai hadvezetés vehemensen cáfolta, hogy az esemény összefüggésben lenne az izraeli-palesztin viszony elmérgesedésével.

Engedéllyel kioldott bomba

1958. februárjában az amerikai hadsereg egy újabb nukleáris bombát veszített el. A B-47es bombázó – fedélzetén egy 3400 kilogrammos Mark-15 típusú hidrogénbombával – Floridából szállt fel, hogy egy szimulációs gyakorlaton vegyen részt. A bevetés során a gép összeütközött egy F-86-os vadászgéppel. Az ütközés után a legénység engedélyt kért arra, hogy a bombát kioldja, ezzel is csökkentve a gép súlyát, valamint a kényszerleszállás során bekövetkező robbanás kockázatát. A B-47-es végül is szerencsésen földet ért, a személyzet nem tapasztalt robbanást a bomba kioldásának helyszínén, a Tybee-sziget térségében. Az elveszett Mark-15 utáni keresés több hónapig tartott, ám azt nem találták meg. Az esetet követő kongresszusi meghallgatáson egyébként kiderült, hogy a gép fedélzetén lévő fegyver teljes harcértékü volt. Az 1966-os vizsgálat szerint az esetig két bombát vesztett el az amerikai hadsereg.

A következő bomba elvesztése némiképp komikus volt. 1965. decemberében a USS Ticonderoga repülőgép-hordozó (ami egyébként később részt vett az Apollo 17 visszatérő kabinjának kimentésében) Japán felé hajózott egy vietnámi akciót követően, amikor egy A-4 „Skyhawk” típusú harci repülőgép leszállás közben túlfutott a leszálló fedélzeten, és az ötezer méter mély tengerbe zuhant, valahol Japán és Tajvan között félúton. A gép fedélzetén egy B-43 típusú atombomba volt. Sem a gép, sem a pilóta, sem a bomba nem került elő. Többen amiatt aggódtak, hogy a nagy nyomás miatt sérülhet a fegyver burkolata és nukleáris szennyeződés következhet be, ám erre sem a kutatás során, sem pedig később nem volt bizonyíték. Alig egy hónappal később – minden bizonnyal – a legkínosabb „Broken Arrow” következett be, hiszen a mediterrán térségben egyszerre négy bombát veszített el spanyol területen az USAF, minek következtében a kormány később meg is tiltotta az atombombával felszerelt gépek átrepülését a légterében.

Spanyolországi katasztrófa

A B-52G bombázó 1966. januárjában szállt fel egy észak-karolinai támaszpontról. A gép fedélzetén négy darab MK28 típusú atombomba volt. A kiképzési feladat szerint a gépnek az Atlanti-óceánt átrepülve a Földközi-tenger partjait követve egészen a Szovjetunió határáig kellett volna eljutnia. A hosszú repülőút miatt a gépnek két légi utántöltésre volt szüksége Spanyolország felett. A második utántöltésre közel 10 ezer méter magasan került sor. Azonban a B-52G és a KC-135 a manőver során összeütközött. Ennek következtében az utóbbi személyzetének mind a négy, míg a bombázó hét fős legénységének három tagja életét vesztette. A bombázó és a fedélzetén lévő bombák Palomares falu közelében csapódtak a földbe. Három bombát 24 órán belül megtaláltak, igaz közülük kettő berobbant. Hatásuk gyakorlatilag egy úgynevezett „piszkos bomba” hatásával volt megegyező.

A harmadikat viszonylagos épségben találták meg, ám a negyediket – az intenzív kutatás ellenére sem lelték fel. A robbanás következtében mintegy 2 négyzetkilométeres területen szóródott szét radioaktív szennyeződés, azonban ennek nem tudták emberekre való negatív hatását igazolni. Ugyanakkor a szennyeződés jelei még negyven évvel az eset után is kimutathatóak voltak. 2004-ben az amerikai kormány kártérítést vállalt a történtek során bekövetkezett szennyezésért: egyes források a mentesítés költségeit kétmillió euróra becsülték. 2009-ben a Time magazin a világ egyik legnagyobb nukleáris katasztrófájaként jellemezte a balesetet. Az esetnek kulturális vonatkozása is volt. A kutatásban részt vevő egyik búvár, Carl Brashear lábát csonkolni kellett egy, a mentésben érintett hajó fedélzetén bekövetkezett tragédia miatt. Az ő története ihlette a Cuba Gooding Jr. főszereplésével, 2000-ben készült Férfibecsület (Men of Honor) címü filmet.

Mentesítés mínusz negyven fokban

Ezzel azonban nem ért véget az USAF vesszőfutása. 1968. januárjában egy másik B-52G bombázó zuhant le. A gép egy New York-i támaszpontról szállt fel, hogy a fedélzetén négy hidrogénbombával a USAF legészakibb légi bázisára a grönlandi Thulára menjen. A bevetés során tüz ütött ki a pilótafülkében. A személyzet tagjai közül hatan katapultáltak, a hetedik katona azonban életét vesztette. A B-52G a sarki jég fedte tengerbe zuhant. A USAF meglehetősen szélsőséges időjárási körülmények közepette (a hőmérséklet átlagban mínusz 31 fok körül volt) indított kutatást a bombák felderítésére. A „Tornyosuló Jég” (Crested Ice) akció során három, kisebb-nagyobb mértékben sérült bombaszekrényt megtaláltak, ám a negyedik bombát nem sikerült fellelni. A dán sajtó 1987-1988-ben, sőt még 2000-ben is az elveszett bombáról cikkezett. Ennek értelmében az még mindig valahol a Baffin-öböl mélyén van. A területen jelentősen megnőtt a háttérsugárzás mértéke. A mentesítésben – ami kilenc hónapig tartott – az USA 70 ügynöksége és a két ország 700 szakembere ember vett részt, gyakran megfelelő védőöltözet nélkül. A költségek 2010-es árakon számolva mintegy 59 millió dollárra rúgtak.