2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Több száz vendéget várnak a pápai nyílt napokra

Art of WAR  |  2010. 10. 12., 09:49

Október 11. és 13. között három napos nyílt napot rendeznek az MH Pápa Bázisrepülőtéren. A rendezvényre a katonák meghívták a város és környékén lévő óvodákat, iskolákat, illetve egyéb civil szervezeteket és intézményeket. A meghívókra történt visszajelzések alapján a szervezők szerda estig több mint ezer látogatóra számítanak.

Hétfő reggel nyolc óra előtt már megérkezett az első turnusba beosztott három autóbusz, amelyekkel iskolás és óvodás csoportokat vittek ki a repülőtérre. A gyerekeket és a kísérőiket Pelsőci Miklós főhadnagy kommunikációs tiszt köszöntötte, ő mondta el nekik a látogatás programját. A csoportokat három bemutatóhelyre osztották be. A legizgalmasabbnak a C-17 repülőgép bemutatkozása bizonyult, de a vendégek megismerhették a tüzszerészek és a toborzók munkáját, valamint a repülőtér kiszolgálásában használt munkagépeket is.

A kommunikációs tiszt a megjelent sajtó képviselőinek elmondta: a hagyományokat kívánják folytatni ezzel a rendezvénnyel. „Elsősorban azt szeretnénk elérni, hogy Pápa város és környéke ismerje meg az itt dolgozó katonák munkáját, de emellett a fiatalok figyelmét is rá kívánjuk irányítani a katonai hivatásra. Ezért elsősorban az oktatási intézményeket szólítottuk meg, de jönnek volt katonák, veterán repülőgép-vezetők Taszárról, Veszprémből és Budapestről is”, mondta Pelsőci Miklós. A továbbiakban hangsúlyozta: a három nap alatt a jelentkező szervezeteket tizenkét turnusba osztották be, mert el akarják kerülni azt, hogy egyszerre nagy tömeg legyen a repülőtéren, akkor ugyanis nem lehet magukból megmutatni azt, amit szeretnének.

A főhadnagy elmondta még: a harmadik napon a bemutatónak lesz egy VIP része is, illetve civil szervezetek vezetői ismerkedhetnek meg a bázisrepülőtér életével. „Szívesen vettük a civil szervezetek jelentkezését, mert így kerülhetünk közelebb a városhoz és lehetünk állandóan ott a közvélemény előtt”, fogalmazott. A hétfői nap látványosságát - a gyerekek nagy örömére - fokozta, hogy a kettes számú repülőgép felszállt egy szállítási feladatra.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 22., 13:32
Az Olasz Légierő a közelmúltban búcsúzott a HH-212A helikoptertől, amely több mint 40 év intenzív olaszországi és külföldi szolgálat után vonult nyugdíjba. A HH-212A típus hadrendbe állítása óta több mint 180 000 órát repült, és több száz életet mentett meg.
2024. 03. 11., 11:50
Az MH Klapka György 1. Páncélosdandár katonái többhetes elméleti és gyakorlati képzés keretében sajátították el a Spike LR2 típusú páncéltörő rakéta használatát és karbantartását, a tatai laktanyában, illetve a Magyar Honvédség Központi Gyakorlóterén, a Bakonyban.
2024. 03. 18., 15:07
2024-ben az EUFOR parancsnoki teendőit ellátó nemzet, így magyar csoport biztosítja a misszió MEDEVAC (Medical Evacuation), azaz egészségügyi kiürítési képességét. Beszélgetés a misszióra való felkészülés részleteiről és a külföldi szolgálat körülményeiről Dajka Attila alezredessel, az EUFOR Helikopter Alegység parancsnokával és dr. Forgács Levente hadnaggyal, az alegység egyik orvosával.
2024. 03. 07., 11:04
Semmi, mert egy hasonló méretű, ARV vontatókocsi siet segítségére, hogy biztonságos helyre szállítsa. A pótolhatatlan eszköz kezelését öthetes kiképzés alatt sajátították el a hódmezővásárhelyi és tatai honvédek, tudásukról pedig a március első hetében rendezett táborfalvai vizsganapokon adtak számot.
2024-02-15 15:16:26
Új-Zéland Védelmi Minisztériuma bejelentette, hogy a Lockheed Martin Marietta-i üzemében lefestették az első C-130J szállító repülőgépüket, mely tervezetten idén érkezhet Új-Zéland légierejéhez.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 03. 27., 10:10
„Több évtized után indul újra a fegyvertervező és -gyártó mérnökképzés hazánkban” – többek közt erről állapodott meg dr. Czermann János a Neumann János Egyetem képviselőivel.
2024. 03. 19., 12:55
Március elején több magas szintű delegáció látogatott a nápolyi Szövetséges Összhaderőnemi Parancsnokságra. A látogatások célja az volt, hogy megtárgyalják és kidolgozzák a NATO déli szomszédságával (Közel-Kelet, Észak-Afrika és a Száhel régiók) kapcsolatos partnerségi terveket.
2024. 03. 11., 10:30
A hatvanas években három komolyabb, halálos áldozatokat követelő tűzeset történt az amerikai haditengerészet repülőgép-hordozóin.
2024. 03. 07., 11:37
A római katolikus temetőben a csata emlékére állított obeliszknél a város és a honvédség képviselői koszorúztak.

  JETfly Magazin

Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Dánia - az F-35-ösök érkezésével - folyamatosan vonja ki a hadrendből F-16-os vadászbombázóit, melyek értékesítését már korábban meghirdették. A lehetséges vásárló kilétét a napokban hozták nyilvánosságra.