2023. 06. 04.
Bulcsú
: 371 Ft   : 344 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

2010 öt legnagyszerűbb haditechnikai újítása

Art of WAR  |  2010. 11. 19., 09:17

Az amerikai Time magazin megnevezte 2010 ötven legkiemelkedőbb találmányát, amelyek között öt haditechnikai újítás is helyet kapott. Lássuk tehát, hogy a tengerentúlon melyek azok az új vívmányok, amelyek elnyerték a szakértőket tetszését, és amelyek közül egyik másik már éles helyzetben is bizonyított.

A magazin a haditechnikai eszközök rangsorában első helyre a „Super Super Soaker”-t, azaz a „Super Vízromboló” berendezést helyezte. A berendezés elsősorban az improvizált robbanóeszközök (IED) hatástalanításához nyújt segítséget. A fegyvert az amerikai csapatok már sikerrel alkalmazzák Afganisztánban útmenti bombák hatástalanítására, és az nagyban megkönnyíti a tüzszerészek munkáját.

Az Új-Mexikóban található Sandia National Laboratories által kifejlesztett müanyag berendezést vízzel és egy kis robbanó töltettel töltik fel, amely müködésbe lépéskor egy vízpengét hoz létre, amely megsemmisíti a célt. Napjainkban a Sandia National Laboratories az Egyesült Államok hadseregének megrendelésének teljesítésén dolgozik. A hadsereg, elsősorban az afganisztáni erők számára 7000 darabot rendelt a berendezésből mintegy 58 millió dollár értékben.

IMX-101 robbanóanyag alkalmazásaA Time magazin haditechnikai eszközök listájának második helyezettje egy új, kevésbé veszélyes robbanóanyag (Less Dangerous Explosives) lett. A hagyományos TNT robbanóanyag relatíve instabil, ami azt jelenti, hogy véletlenül is felrobbanhat. Az új robbanóanyag, az IMX-101 – összehasonlítva ugyanolyan mennyiségü TNT-vel – ”termikusan sokkal stabilabb”. Az új robbanóanyag 2010. augusztus közepén kapta meg az USA hadseregétől a szükséges engedélyeket. A kutató mérnökök négy éven keresztül dolgoztak az új robbanóanyag fejlesztésén, amely a tervek szerint a jövő évtől keződően kerül gyártásra. Az IMX-101 tervezett 8 dolláros árával mintegy 2 dollárral drágább, mint a TNT, azonban a hadsereg úgy látja, megéri a nagyobb összeget is kifizetni érte, mivel a katonák nagyobb biztonságban vannak.

A Time szerint a képzeletbeli dobogó harmadik fokára a scramjet-meghajtású Boeing X-51A WaveRider állhatott fel. Az X-51 WaveRider 2010 májusában hajtotta végre első repülését, amely során sebessége meghaladta az 5 Mach-ot.

Az X-51A WaveRider scramjet tesztje

A WaveRider sebességének köszönhetően 10 perc alatt képes közel 1000 km-t megtenni. A teszt során a WaveRider valamivel több mint 2 percig másodpercig kifogástalanul müködött, akkor viszont elveszítették a kapcsolatot az X-51A-val, így kénytelenek voltak beindítani az önmegsemmisítést.

X-Flex Blast alkalmazásaNegyedik helyre került az X-Flex Blast Protection védelmi rendszer, amely egyaránt alkalmazható épületek mennyezetén, padlóján valamint a falakon, mint kisegítő borítás. A speciális háló, amit kevlár anyagból készítenek polimer borítással kombinálva, gyakorlatilag erősebb a falnál, rugalmasságának köszönhetően nagyszerü védelmet nyújt földrengések, robbanások valamint repeszek ellen. Az X-Flex alkalmazásáról a Pentagon már döntött, azt elsősorban az USA külföldi katonai bázisain fogják alkalmazni.

A magazin az ötödik helyre sorolta a „Vasember Öltözetet” (Iron Man Suit). Az XOS2-t a Salt Lake Cityben müködő Raytheon Sarcos fejlesztette ki, és 2010 szeptemberében mutatta be.

A Raytheon által fejlesztett XOS2

A „robotizált” öltözetet elsősorban azoknak a müveletekben résztevő katonáknak szánják, akiknek nehéz terheket, berendezéseket kell a megadott helyre szállítaniuk, felemelniük. Az XOS2-t alkalmazó katonák minden különösebb erőfeszítés nélkül képesek közel 100 kg-os terheket felemelni. Napjainkban a Raytheon a harmadik generációs XOS3 fejlesztésén dolgozik, amely elképzeléseik szerint könnyebb, megbízhatóbb és mobilabb lesz elődjénél.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 09., 10:25
1986. április 26-án történt meg Európa legnagyobb nukleáris katasztrófája. A csernobili Vlagyimir Iljics Lenin atomerőmű 4-es számú RBMK-1000 típusú, grafitrudas szabályozású reaktorblokkja a konstrukció tervezési hibája, illetve sorozatos emberi mulasztások miatt kigyulladt, majd a keletkezett gőz szétvetette magát a reaktort, illetve az annak helyet adó épület tetőszerkezetét is.
2023. 04. 17., 09:54
A Sargasso-tenger évszázadok óta az Atlanti-óceán egyik leghírhedtebb térségének számít, többek között azért, mert területén fekszik a Bermuda-háromszög is.
2023-03-31 12:17:30
Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda már számos alkalommal mutatott be meglehetősen sajátos tervezésű, néha igencsak futurisztikus külsejű harci eszközöket, amelyek többsége – legalábbis amennyire tudni lehet – vagy egyszerűen propagandacélokra szolgált, vagy nem lépett túl a prototípus fázison.
2023-03-27 13:23:44
A nyugat-balkáni béke Magyarország egyik legfontosabb biztonságpolitikai érdeke, hiszen ez az európai béke egyik záloga is egyben, elérése és biztosítása embert próbáló, kihívást jelentő feladat – hangsúlyozta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes március 26-án, vasárnap a Koszovóból visszatérő MH KFOR Hadműveleti Tartalék Zászlóalj manőver századának fogadásakor Kecskeméten.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 06. 02., 09:19
Magyar idő szerint 2023. április 14-én 14 óra 15 perckor egy Ariane–5 hordozórakétán a francia guyanai Kourouról elindult az Európai Űrügynökség JUICE űrszondája a Jupiter bolygó Euro­pa, Ganymedes és Callisto elnevezésű jeges holdjaihoz, hogy ezeket 2031-ben elérve különféle tudományos vizsgálatokat végezzen.
2023. 06. 01., 09:59
Csehország védelmi kiadásai a jövőben az éves bruttó hazai termék (GDP) legalább két százalékát fogják kitenni. A vonatkozó törvényt a képviselőház után május 31-én, a cseh szenátus is jóváhagyta, érvénybe lépéséhez csak az államfő aláírása szükséges.
2023. 05. 31., 14:34
A Magyar Honvédség éjszakai éleslövészettel egybekötött kiképzési feladatot hajt végre május 31-én és június 1-jén 14.00-24.00 óra között a „nullaponti” lőtéren, Bakonykútiban és térségében.
2023. 05. 23., 12:47
A Magyar Honvédség fennállásának 175. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 100 forintos forgalmiérme-emlékváltozatot bocsát ki május 23-án, kedden, egymillió példányban – közölte a jegybank az MTI-vel.

  JETfly Magazin