Több éves előkészítést követően novemberben Lisszabonban fogadták el a NATO új stratégiai koncepcióját, mely számos új elemet tartalmaz. Tálas Péter biztonságpolitikai szakértővel, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Stratégiai és Védelmi Kutatóintézete (ZMNE SVKI) igazgatójával beszélgettünk a dokumentumról.
Okozott-e bármiben meglepetést a NATO-csúcs?Ezt a csúcsot úgy készítették elő, hogy lényegében minden tudható volt előre, így igazi meglepetés szakmai szempontból nem született. A sajtóban rendszerint a szövetség és Oroszország viszonyáról beszéltek úgy, mintha meglepő fejleményről lenne szó, ez azonban szerintem félreértésből fakad. Egyrészt a feleknek a rakétavédelem területén való együttmüködése már jó ideje – Obama hatalomra kerülése óta – egy lehetséges opció, másrészt az együttmüködés jellege pontosan továbbra sem tisztázott: tárgyalások lesznek erről, információcsere biztosan lesz majd a felek között, de szó sincs arról, hogy bármit is közösen építenének, mint ahogy az több helyen is megjelent.
A NATO és az Európai Unió párhuzamos müveletei kapcsán megfogalmazott kemény amerikai álláspont sem meglepő?Olyannyira nem, hogy az utóbbi néhány év NATO-csúcsain ez a probléma folyamatosan jelen volt. Ezen a téren csak az új, hogy az amerikaiak most nem a politikai hátterét kezdték el firtatni, hanem a katonai vonatkozásokat. Szerintem egyébként itt is arról van szó inkább, hogy Washington azt szeretné, ha a szövetségesek inkább az általuk preferált missziókat részesítenék előnyben, nem pedig az uniósokat.
Mennyire tekinthető hosszútávúnak a most elfogadott stratégiai koncepció? Évtizedekben vagy években gondolkodjunk?Évtizedekben semmiképpen. Ez a dokumentum a legoptimistább esetben is legfeljebb a következő tíz évre szólhat, hiszen a világ rendkívül gyorsan változik. Elég, ha csak a gazdasági világválságot említjük, ami alapvetően változtathatja meg a globális erőviszonyokat, gondoljunk csak Kína felemelkedésére, a feltörekvő országok egyre nagyobb súlyára, melynek következtében a G8-at is ki kellett bővíteni G20-ra. Itt persze meg kell jegyezni azt is, hogy ha megvizsgáljuk az 1990 óta született koncepciókat, így a ’91-es római, illetve a ’99-es washingtoni dokumentumot, azok gyorsabban követték egymást. 2001. szeptember 11. után is felmerült egy új stratégiai koncepció igénye, de ez a nézeteltérések miatt nem születhetett meg, még ha bizonyos stratégiai jellegünek nevezhető dokumentumok létre is jöttek, helyettesítve az új koncepciót. A jelenlegi nyilatkozatnak eredetileg már tavaly meg kellett volna születnie, a NATO fennállásának 60 éves évfordulójához igazodva. A lényeg, hogy a szövetségnek minden stratégiájával a biztonsági környezetre kell reagálnia. Amennyiben ez változik, a koncepciókat is újra kell fogalmazni.
Ön szerint mi a legfontosabb különbség a sok eltérés közül az eddigi koncepciókhoz képest?Talán furcsa, hogy ezt mondom, de a dokumentum elkészítésének módja – az, amilyen vita előzte meg az elfogadását. Ebben ugyebár részt vettek különböző NGO-k, a NATO-hoz közvetlenül nem kötődő szakértők, nem is beszélve a Madeleine Albright-féle „bölcsek tanácsáról”, mely előzetes szempontokat és ajánlásokat is megfogalmazott a stratégiai koncepcióhoz. Mindez az én olvasatomban azt mutatja, hogy a NATO felismerte: egyre erőteljesebben kell kommunikálnia a nagyközönség felé, mintegy marketingelve is önmagát. A szövetség egyre inkább állandó kommunikációra kényszerül, ezt jelzi egyébként dokumentum korábbiakhoz képesti rövidsége, hiszen egy alig tíz oldalas szövegről beszélünk.
Nézzük a konkrét problémákat! Mi következik a koncepcióból a szövetség legfontosabb missziójára, az afganisztáni szerepvállalásra nézve a következő két-három évben?Előzetesen igen nagy vita volt a felek között, mennyire legyen ez a koncepció Afganisztán-centrikus. Az elfogadott szöveg alapján egyáltalán nem lett az, inkább visszafogottság jellemzi ebben a tekintetben. A szövetség ugyanakkor kétségtelenül levonta a megfelelő tanulságokat, aminek legnyilvánvalóbb példája az átfogó megközelítés, a comprehensive approach hangsúlyozása. Ez talán a legkézzelfoghatóbb leképződés. A civil képességek terén is egyfajta megegyezés körvonalazódik az Európai Unió és a NATO között, hiszen azt az új stratégia is elismeri, hogy az EU-nak már csak jellegéből fakadóan is sokkal komolyabb gyakorlata és komolyabban a képességei ezen a téren. Az átfogó megközelítésbe az is beletartozik, hogy a NATO fontosnak tartja a válságmegelőző, válságkezelő tevékenységet, majd az utólagos rendezés kérdését is. Ugyanakkor ismétlem: már a stratégiai koncepció szerkezete is kijelöli, hogy ez nem egy Afganisztán-központú dokumentum, hiszen az első rész az alapfeladatokat rögzíti, utána a biztonsági környezetről, majd a védelem és elrettentés kérdéseiről esik szó. Ezt követi a válságkezelés útján elért biztonság témaköre, majd a nemzetközi biztonság partnerségi úton történő előmozdítása, végül pedig a NATO reformjáról, átalakításáról szóló szakasz. Úgy gondolom, a stratégia egyik legfontosabb célja a szövetségen belüli belső kohézió, belső szolidaritás erősítése.
Mennyiben járul ehhez hozzá az orosz kérdés kezelése? A tagállamok korántsem egységesek a Moszkvához füződő viszonyt illetően…Kétségtelen, hogy például a balti államok és a régi NATO-tagországok másképp ítélik meg Oroszországot: Közép- és Kelet-Európában több tagállam továbbra is potenciális veszélyként tekint Moszkvára. Az orosz kérdés jelenléte ebből fakadóan a koncepció olyan részein is érezhető, ahol egyébként nem várnánk azt. Ilyen például a segítségnyújtási garanciáról szóló ötödik cikkely megerősítése: a NATO ebben a kérdésben nyilvánvalóan kompromisszumot próbált találni a régi és az új tagállamok között. Másképp mondva: a régi tagok meg akarták nyugtatni az újabbakat azáltal, hogy szilárd, kötelező érvényü kötelezettséget vállaltak a kollektív védelem terén, deklarálva, hogy az elv továbbra is a szövetség alappillérei közé tartozik. A korábbi stratégiai koncepciókban erre nézve csupán utalások szerepeltek. De ugyanígy említhetem a nukleáris fegyverek kérdését is. Mit kezdjen a NATO az atomfegyverekkel? Miközben a két fő atomhatalom, az Egyesült Államok és Oroszország a non-proliferáció és a leszerelés mellett van, Franciaország és Nagy-Britannia azonban továbbra is az elrettentés legfontosabb eszközeiként tekint a nukleáris hadászati eszközökre. Én bizony ezen a téren is fellelem az orosz problémát. És ne feledkezzünk meg egy formai tényezőről sem, ami ugyancsak árulkodó: a dokumentum a szövetségen túl mindössze egyetlen országot nevesít, és az Oroszország.
Mi várható a bővítés terén a koncepció tükrében?Ezt a témát a nemzetközi biztonság előmozdítását célzó partnerkapcsolatok rész alatt találjuk. Itt esik szó a fegyverzetkorlátozásról, a nyitott kapuk elvéről, illetve a partnerségről, és ezek közül a nyitott kapuk elve alapvető jelentőségü a szövetség bővítését illetően. Egyfelől látni kell, hogy habár a korábbi csúcsokon Ukrajna és Grúzia rendszeresen felmerült, mint esetleges jövőbeli NATO-tag, az ő felvételük lekerült a napirendről. Ukrajna esetében a jelenlegi oroszbarát vezetés hivatalba lépésével vált tárgytalanná a kérdés. A Balkánról Montenegró merülhet fel potenciális tagként, Szerbia és Bosznia-Hercegovina esetében legfeljebb öt év múlva kezdődhetnek meg az erről szóló tárgyalások. Macedónia felvétele pedig csak és kizárólag Görögország hozzáállásán múlik, önmagában már felvehető lehetne a NATO-ba. Hangsúlyozottan egyébként egyetlen jelölt sem került nevesítésre.
A dokumentum igen komoly leépítésekről is rendelkezik. Hosszabb távon mit eredményeznek majd ezek?Az utolsó fejezet foglalkozik a NATO belső szervezeti transzformációjával, hangsúlyozva, hogy a 28 tagú szövetség pénzügyi válsággal küzd, ezért hatékonyan és gazdaságosan kell müködnie. Emellett az is szerepel a dokumentumban, hogy habár a NATO-nak rendelkeznie kell elegendő pénzügyi, katonai és emberi erőforrással, de kulcskérdés az adófizetők pénzével való jó sáfárkodás. Ugyanakkor hangsúlyozottan nem a költségvetés csökkentéséről van szó, hanem a rendelkezésre álló források hatékony felhasználásáról. A gyakorlatban mindez több szinten is megjelenik: a jelenlegi tizenegy parancsnoki elemből hét marad meg, a 13 ezer munkatársból 9 ezer, a leglátványosabb pedig a bizottságok számának csökkentése, hiszen a korábbi négyszázból csupán nyolcvanat tartanak meg az átalakítások után. Azt azért megjegyezném, hogy még nem született konkrét döntés arról, mely elemek szünnek meg. Erre vonatkozóan 2011 tavaszától az Észak-Atlanti Tanács és a Katonai Bizottság dolgoz majd ki egy végrehajtási tervet. Itt megemlítenék több magyar kapcsolódási pontot is. Idén augusztus 1-jétől müködik az új típusú biztonsági kihívásokkal foglalkozó divízió, melynek élén magyar diplomata áll, méghozzá főtitkár-helyettesi rangban Iklódi Gábor személyében, aki korábban a Külügyminisztérium munkatársaként dolgozott. Ehhez a divízióhoz tartozik a terrorizmus elleni küzdelem, a stratégiai koncepcióban is igen hangsúlyosan szereplő kiberbiztonság témaköre, a tudomány a békéért program, illetve a tömegpusztító fegyverek kérdése. Szintén érinti hazánkat, hogy a stratégiai légiszállítási programot müködtető NMNA is bekerül majd az egyik ernyőszerv alá a hatékonyság jegyében.
Ön szerint mely tagországok érdekei jelennek meg a leghangsúlyosabban a koncepcióban?
Mint minden stratégia, úgy természetesen ez is kompromisszumokon alapul, ez nem vitás. Arról már megoszlanak a szakértői vélemények, hogy kinek a prioritásai szerepelnek hangsúlyosabban. Példaként említhetem a nukleáris elrettentés kérdését, amiről az imént már beszéltünk: míg hivatalosan Washington és Berlin is egy nukleáris fegyverektől mentes világban látja a végcélt, de a stratégia szerint egyetértenek abban Franciaországgal és Nagy-Britanniával, hogy amíg vannak ilyen eszközök, addig a NATO-nak is nélkülözhetetlen rendelkeznie velük. Annyi bizonyos, hogy az új koncepció szervezeti szinten átrendezi a prioritásokat, az együttmüködés három alappillére pedig a kollektív védelem, a válságkezelés és a kooperatív biztonság, mely a NATO-n belüli együttmüködést segíti elő. Ide tartozik a leszerelés, a non-proliferáció, a nukleáris fegyverek kérdése, a nyitott kapuk elve. Annak kapcsán sincs egyetértés, hogy mennyire politizálódott át napjainkra a szervezet, hiszen sokan úgy látják: a NATO eszköztárában lassan nagyobb szerepet kapnak a civil elemek, mint a katonaniak. Az igazi kérdés azonban az én olvasatomban inkább az, hogy az egyes tagok mennyire interpretálják, mennyire érzik majd a magukénak ezt a koncepciót. Amennyiben pozitív a válasz, az valóban erősítheti a szervezet kohézióját, amennyiben azonban negatív, további erőfeszítésekre lesz szükség.