2023. 09. 27. szerda
Adalbert
: 390 Ft   : 368 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Hegyek között, hóesésben

Art of WAR  |  2010. 12. 14., 09:47

Rajtaütés, lesállás végrehajtása, rejtett figyelők működtetése, híd átvizsgálása, útvonalfelderítés – többek között ilyen feladatokat hajtottak végre a csobánkai kiképzőbázison. Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóaljának katonái, akik kéthetes hegyi kiképzésen vettek részt.

A Mountain Blade 2010. elnevezésü gyakorlatra a 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj katonái közül hetvenen utaztak el Csobánkára, ahol úgynevezett hegyi kiképző és felderítő szakharcászati feladatokon kellett részt venniük. Gulyás László százados, a felderítő század parancsnoka szerint a gyakorlat elérte célját, hiszen az idősebb állomány fel tudta eleveníteni a hegyi kiképzési ismereteit, akik pedig nemrég csatlakoztak a felderítő és csapatfelderítő századhoz, képet kapta arról, hogyan is zajlik ez a gyakorlatban.

mh5A gyakorlatvezető elmondta, hogy az első hét fő feladata az erdős-hegyes terepen való tájékozódás, szakmailag és fizikálisan is kihívást jelentett az állomány tagjainak Meg kellett küzdeniük a szintkülönbségekkel az időjárási viszontagságokkal. A katonáknak hegyi körülmények között tájékozódniuk kellett térképpel és anélkül, önállóan útvonalvázlatot készítettek, és két menetgyakorlaton vettek részt.

A 16 kilométeres Csobánka bázis–Kerekeshegy–Kiskevély–Nagykevély–Csobánka bázis távolságot 3-3,5 óra alatt, a 25 kilométeres Dobogókő–Dömörkapu–Lajos-forrás–Kiskovácsi  távot pedig 4-6 óra alatt tették meg. A menetgyakorlatok alkalmával minden katonánál – az egyéni fegyverzetén kívül – annyi felszerelés volt, ami három napi felderítő alkalmazásra elegendő: ruházat, élelmiszer, ivóvíz, tisztálkodási felszerelés. A málhazsák súlya így körülbelül 15–20 kilót nyomott.

mh5A második héten a hírváltás szabályait, lesállást, rajtaütést, útvonalfelderítést, hevenyészett figyelő üzemeltetését, bázis kialakítását (innen indulnak el a katonák járőrtevékenységre, figyelésre), utánpótlás fogadását, kutatást, keresést gyakoroltak a katonák. A csoportparancsnokoknak harcparancsokat kellett megírniuk, és kiadniuk. Ez többek között magában foglalja azt, hogyan kell tevékenykedni a csoportnak, ezen kívül a napkelte, napnyugta időpontját, a kiindulási, kiszállítási útvonalat, a felszerelés, öltözet meghatározását, magát a feladatot, annak végrehajtását, és azt is, hogy mikor várható a leváltás.

Gulyás László százados szerint jó vizsga volt ez a csoportparancsnokok számára, hiszen a feladatot „élesben” gyakorolták, s naponta váltották egymást, hogy mindenki szerezhessen tapasztalatot.

mh5

A rendezvény felett felügyeletet gyakorló Szabó Péter őrnagy, zászlóaljparancsnok-helyettes elmondta, hogy a résztvevők részéről a folyamatos motiváció jórészt a magas szintü logisztikai támogatásnak – a melegvíz-ellátásnak, a bőséges élelmezésnek – is köszönhető, ez morálisan segítette hozzá a katonákat a feladatok sikeres elvégzéséhez. A résztvevők és a szervezők részéről is pozitívak voltak a visszajelzések, s a mostani tapasztalatok alapján jövőre még több katonát vonnak majd be a gyakorlatba. A parancsnokhelyettes véleménye szerint ugyanis ezek a tapasztalatok minden alegységnél szolgáló felderítő katonának élményt, egyben plusz ismeretet adnak, ami által magasabb szinten végezhetik munkájukat. A következő Mountain Blade-et őszre tervezik, hogy a foglalkozások körét sziklamászással is bővíthessék.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 08. 15., 14:36
Azok a fiatalok, akik kifejezetten a Lynx páncélozott gyalogsági harcjárművek kezelői, toronylövészei, vagy ezekkel a harcjárművekkel harcba szállított lövészkatonák szeretnének lenni, bruttó 737 ezer forintos illetményt kapnak. Ezt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter jelentette be augusztus 11-én, Szentesen.
2023-09-07 15:38:52
Ha érdekel a katonák élete és még nincs programod szombatra, akkor két helyen is tárt karokkal vár a Magyar Honvédség. Az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred és az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (MH BHD) is nyílt napot, illetve családi napot tart szeptember 9-én.
2023-08-18 14:55:25
Sokan várnak alapvető változásokat attól, hogy egyre több és egyre komolyabb képességű nyugati haditechnikai eszköz kerül az Oroszországgal szemben védekező Ukrajna fegyveres erőihez.
2023-08-08 11:33:57
A Magyar Honvédség két H145M helikoptere kirepült Szlovéniába, hogy az elmúlt időszak egyik legnagyobb természeti katasztrófája utáni mentési munkálatokat segítse - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) augusztus 7-én, hétfőn az MTI-vel.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 09. 20., 11:09
Magyar fejlesztésű és magyar gyártású felszereléssel kívánjuk ellátni a Magyar Honvédséget – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a NATO DIANA Innovációs Héten.
2023. 09. 19., 14:16
Interjú dr. Böröndi Gábor vezérezredessel, a Honvéd Vezérkar főnökével.
2023. 09. 18., 10:06
A legenda szerint, amikor egy hadifogságba esett német tiszt közelebbről is megnézhetett egy Sherman harckocsi-csoportosítást, azt mondta: „Egy Tigrisünk tíz ilyen harckocsival felér, csak az a baj, hogy Önöknek mindig van egy tizenegyedik.”
2023. 09. 15., 11:14
Az MH Klapka György 1. Páncélosdandár újonnan megnyílt toborzópontján várják azok jelentkezését, akik érdeklődnek a katonai pálya iránt és szívesen csatlakoznak az alakulathoz hivatásos vagy szerződéses katonaként, illetve polgári alkalmazottként.

  JETfly Magazin

2023. szeptember 26-án újabb sajtó-, illetve spotternyilvános eseményre várták az érdeklődőket az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandárnál: a Tiger Meet gyakorlatra kitelepülő Gripen flotta 30-as oldalszámú tagja új dekorációt kapott, melyet a keddi napon mutattak be a Kecskeméti Repülőbázison.