2023. 10. 04. szerda
Ferenc
: 388 Ft   : 370 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Új tartalékos haderő jön létre

Art of WAR  |  2010. 12. 21., 09:22

Az Országgyűlés hétfőn elfogadta a Magyar Honvédség új tartalékos rendszerét kialakító törvénymódosítást. A változtatás önkéntes jelentkezés alapján teszi lehetővé műveleti és védelmi tartalékosok toborzását, illetve meghatározza a rendkívüli állapot vagy megelőző védelmi helyzet esetén behívhatók körét.

A Ház a kormánypárti és a jobbikosok képviselők szavazatával hagyta jóvá a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló, illetve az azzal összefüggő törvények módosítását. Az MSZP és az LMP frakciója nemmel voksolt. A honatyák ezután a honvédség létszámáról szóló országgyülési határozatot is módosították, így a jövőben összesen 8 ezer önkéntes tölthet be tartalékos státuszt.

A honvédség új tartalékos rendszere két pillérre épül. Az önkéntesség alapján szervezett védelmi és müveleti tartalék feladata a hadkiegészítés zavartalanságának biztosítása, míg a kiképzett tartalékosok – a potenciálisan hadkötelesként nyilvántartott személyekhez hasonlóan – csak rendkívüli állapot vagy megelőző védelmi helyzet idején, a hadkötelezettség bevezetését követően teljesíthetnek tényleges katonai szolgálatot.

Az önkéntes rendszeren belül a müveleti tartalékosnak jelentkezők rendelkezésre állási díj ellenében vállalják, hogy behívásukat követően tényleges katonai szolgálatot teljesítenek. A védelmi tartalékos ugyanakkor katonai esküjét követően határozatlan idejü szerződésben vállalja, hogy közremüködik a honvédség feladatainak; díjazásra abban az esetben jogosult, amennyiben békeidőben nem a szerződésében meghatározott alapfeladat ellátását követelik meg tőle.

A törvény kimondja még, hogy az önkéntes tartalékos a honvédség érdekében végzett tevékenysége során a rendelkezésre állás időszakában is egyenruhát viselhet, ezzel is kifejezve a honvédséghez tartozását. Az Országgyülés meghatározta továbbá, hogy a kiképzett tartalékosok állományába a korábban hivatásos, szerződéses vagy önkéntes tartalékos szolgálatot teljesített férfiak tartozhatnak, akiknek hadkötelezettsége a hivatásos katonai szolgálat felső korhatáráig áll fenn.

A jogszabály tartalmazza, hogy a honvéd tisztjelöltek kiképzésére létrejön a Ludovika Zászlóalj, amely a jövőben az általános szabályok szerint tarthat fenn haditechnikai eszközöket és anyagokat a kiképzés gyakorlati részének biztosításához.

A törvénymódosítás a fentiek mellett a honvédség feladatkörébe utalja a „magyar állam folytonosságát és függetlenségét megtestesítő ereklye”, a Szent Korona és a hozzá tartozó jelvények teljes körü, illetve egyes kijelölt létesítmények protokolláris jellegü őrzését is.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 09. 08., 11:28
Az USS United States repülőgép-hordozót arra tervezték, hogy atomfegyverekkel megrakott bombázógépeket indítson fedélzetéről és ezzel megszűnjön a frissen önállóvá vált amerikai légierő nukleáris csapásmérési monopóliuma. Az USS United States azonban sohasem hagyta el a hajógyárat, mert közbeszólt a politika.
2023. 09. 05., 12:06
A szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon (SPIEF) a közelmúltban mutatták be a Szevasztopoli Állami Egyetem és a MoreAgroBioTech kutatási oktatási központ fiatal mérnökei által kifejlesztett tengeri drón, a Sargan prototípusát, amely nevét egy hosszú testű, hegyes orrú ragadozó hal után kapta.
2023-09-07 15:38:52
Ha érdekel a katonák élete és még nincs programod szombatra, akkor két helyen is tárt karokkal vár a Magyar Honvédség. Az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred és az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (MH BHD) is nyílt napot, illetve családi napot tart szeptember 9-én.
2023-08-18 14:55:25
Sokan várnak alapvető változásokat attól, hogy egyre több és egyre komolyabb képességű nyugati haditechnikai eszköz kerül az Oroszországgal szemben védekező Ukrajna fegyveres erőihez.
2023-08-08 11:33:57
A Magyar Honvédség két H145M helikoptere kirepült Szlovéniába, hogy az elmúlt időszak egyik legnagyobb természeti katasztrófája utáni mentési munkálatokat segítse - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) augusztus 7-én, hétfőn az MTI-vel.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 10. 03., 16:33
A napokban Budapestre szállított Leopard 2A4HU harckocsinak köszönhetően gyakorlativá vált a harckocsizó szakcsoportban tanuló honvéd tisztjelöltek képzése a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Honvédtisztképző és Hadtudományi Karán.
2023. 09. 20., 11:09
Magyar fejlesztésű és magyar gyártású felszereléssel kívánjuk ellátni a Magyar Honvédséget – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a NATO DIANA Innovációs Héten.
2023. 09. 19., 14:16
Interjú dr. Böröndi Gábor vezérezredessel, a Honvéd Vezérkar főnökével.
2023. 09. 18., 10:06
A legenda szerint, amikor egy hadifogságba esett német tiszt közelebbről is megnézhetett egy Sherman harckocsi-csoportosítást, azt mondta: „Egy Tigrisünk tíz ilyen harckocsival felér, csak az a baj, hogy Önöknek mindig van egy tizenegyedik.”

  JETfly Magazin

Újabb mérföldkövet jelentő esemény a Szlovák Légierő F-16-os beszerzési programjában: 2023. szeptember 29-én repült az első, szlovák részre készült F-16V.