Immár harmadik alkalommal rendezik meg Szolnokon, a Magyar Honvédség Béketámogató Kiképző Központban 2011. január 10. és január 21. között. az afganisztáni hadszíntéren közeljövőben váltásra kerülő logisztikai szakképző állomány (Logisztikai Szakképző Csoport – CSS iskola) célfelkészítését.
A most kiképzendő 25 katona, kilenc különböző katonai szervtől érkezett a felkészítésre. A Magyar Köztársaság széleskörü nemzetközi szerepvállalása a különböző béketámogató müveletekben egyre komplexebb, ami a kialakult konfliktusok megoldásában egyre nagyobb számban követeli meg a katonák részvételét. Napjainkban az afganisztáni nemzeti haderő mentorálása, képzése szerves részét képezi az ISAF és a Magyar Honvédség stratégiájának. Ezért az OMLT (Operational Mentoring and Liaison Team) és az AMT (Air Mentoring Team) mellett 2010 májusától már az afgán logisztikai iskola (CSS) oktatói között is megtalálhatók magyar szakemberek.
A kéthetes felkészítés során az állomány megismerkedik a müveleti terület helyszínével, feladataival, a biztonsági helyzettel és szabályokkal és végrehajtják a felkészülés során kiemelten fontos lőgyakorlatokat is. Ez idő alatt megkapják mindazt a misszió ellátásához szükséges alapismeretet, amely a későbbiek során sokirányú szakfelkészítéssel kiegészülve megfelelő alapot biztosít a müveleti területen a kiképzés magas szintü végrehajtására.
A felkészítés második felében mentorokat az ugyancsak Szolnok helyőrségben települt MH 25/88. Könnyü Vegyes Zászlóalj több missziót (Balkán, Irak, Afganisztán) megjárt, nagy tapasztalatokkal rendelkező katonái veszik a kezeik közé és tanítják meg, gyakoroltatják be velük az úgynevezett „force protection” feladatokat, vagyis a menet, a menetbiztosítás, valamint a tábor elhagyásának szabályait. A felkészülők a fokozatokat betartva jutnak el az összetettebb menetek végrehajtására, valamint begyakorolják a különböző szituációkban (rálövés, közlekedési baleset, IED-támadás) alkalmazandó helyes eljárásmódokat. Az eddigi csoportba beosztott katonák igazi csapattá kovácsolódnak össze a gyakorlati foglalkozások során.
A kiképzők munkáját nagymértékben megkönnyíti, hogy a felkészülők között alig akad olyan katona, aki ne járt volna már meg egy, vagy több missziót. A meglévő tapasztalatok ellenére nagy kihívásokkal szembesülnek, hiszen újra bizonyítaniuk kell, hogy a majdani felelősségük alá tartozó rendszereket kiemelkedően tudják müködtetni. Sem a NATO, sem az ISAF részéről nem véletlen, hogy ilyen nagyszámú egyéni beosztást nyitott meg a Magyar Honvédség katonái számára, hiszen sem tudásban sem szakmai tapasztalatban nem maradnak el a többi nemzet képviselőitől.