2023. 05. 30. kedd
Janka, Zsanett
: 371 Ft   : 346 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Az Egyesült Államok új katonai stratégiája

Art of WAR  |  2011. 02. 11., 15:50

Az amerikai hadvezetés hét év óta először kedden új katonai stratégiát ismertetett, amely – azon túl, hogy az afganisztáni háborúra összpontosít – felkészül Kína növekvő erősödésére és más stratégiai kihívásokra. Az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottsága által előterjesztett 2011-es nemzeti katonai stratégia megerősíti az Egyesült Államok elkötelezettségét, hogy a szövetségesekkel vállvetve szembeszáll az erőszakos szélsőségekkel Afganisztánban és Pakisztánban. A hadseregnek ugyanakkor készen kell állnia arra is, hogy megbirkózzon a másutt kialakuló fenyegetésekkel.

Az amerikai vezérkar főnöke, Mike Mullen tengernagy egy internetes blogban azt írta, hogy miközben folyamatosan finomítják, miképpen szálljanak szembe az erőszakos szélsőséggel és elrettentik az agressziót, ez a stratégia azt is hangsúlyozza, hogy az amerikai katonai erő akkor a leghatékonyabb, ha a hatalom más elemeivel összehangolva vetik be. Katonai tisztviselők kiemelték, a stratégiában említett „egész nemzet” megközelítés arra utal, hogy nemcsak a biztonsági erők, de a diplomácia és a nem kormányzati szervezetek együttmüködése is szükséges ahhoz, hogy felkészüljenek számos jövőbeni biztonsági kihívásra.

Mike MullenA korábbi, 2004-ben nyilvánosságra hozott katonai stratégia arra szólította a hadvezetést, hogy védje meg az Egyesült Államokat, előzze meg a meglepetésszerü támadásokat, kerekedjen felül az ellenségein. A mostani tovább megy ennél. A 2011-es stratégia azonkívül, hogy célul tüzi ki a szembenállást az erőszakos szélsőségekkel, az agresszió elrettentését, regionális és nemzetközi együttmüködésben törekszik a globális biztonság megerősítésére, valamint a katonai erő átalakítására, hogy az megfeleljen a jövőbeni kihívásoknak. A nemzeti katonai stratégia széles körüen, általánosan fogalmazza meg azt, hogy miképpen használják fel a katonai erőt. A vonatkozó amerikai törvény értelmében kétévenként áttekintik, de csak akkor változtatják meg, ha szükséges.

Egy magas rangú katonai tisztviselő, aki kérte neve elhallgatását, hangoztatta, hogy lényegesen megváltozott az Egyesült Államok biztonsági környezete az elmúlt hét évben, amikor a legutóbbi stratégiát kidolgozták. Az Egyesült Államoknak széles körü kihívásokkal kell szembenéznie Ázsia csendes-óceáni térségében, kezdve az egyre jelentősebbé váló Indiával és Kínával, egészen az észak-koreai atomprogramig, a világgazdaság súlypontjának változásáig, valamint a természeti forrásokért vívott ádáz versenyig. A mostani amerikai stratégia a globális biztonság javítása érdekében arra biztat, hogy mélyebb katonai együttmüködést alakítsanak ki Kínával és Ázsia csendes-óceáni térségének más országaival. A nyilatkozó hangoztatta, hogy az Egyesült Államoknak „teljesítenie kell küldetését” Irakban, Afganisztánban, de ezeken a konfliktusokon túl meg kell kezdenie felismerni a másutt lévő stratégiai környezetet, amellyel ugyancsak foglalkoznia kell. 

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 04. 17., 09:54
A Sargasso-tenger évszázadok óta az Atlanti-óceán egyik leghírhedtebb térségének számít, többek között azért, mert területén fekszik a Bermuda-háromszög is.
2023-03-31 12:17:30
Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda már számos alkalommal mutatott be meglehetősen sajátos tervezésű, néha igencsak futurisztikus külsejű harci eszközöket, amelyek többsége – legalábbis amennyire tudni lehet – vagy egyszerűen propagandacélokra szolgált, vagy nem lépett túl a prototípus fázison.
2023-03-21 15:21:41
Egy igazán sűrű, de eredményes 2022-es évet tudhat maga mögött a Gestamen Kutatás Fejlesztés Zrt. Az új magyar fegyvercsalád – a Magyar Honvédség szakembereivel történő – közös fejlesztésével ugyanis korántsem értek véget a feladatok és kihívások.
2023-03-17 12:18:01
A francia hajóépítő óriásvállalat, a Naval Group 2022 második felében új programba kezdett. Mivel a cég vezetői szerint Franciaország jelentős lemaradásban van a dróntechnológia terén, ezért a Naval Group már csak profiljából adódóan is a személyzet nélküli felszíni hajók terén igyekszik vezető szerepet kivívni magának.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 05. 23., 12:47
A Magyar Honvédség fennállásának 175. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 100 forintos forgalmiérme-emlékváltozatot bocsát ki május 23-án, kedden, egymillió példányban – közölte a jegybank az MTI-vel.
2023. 05. 18., 10:53
A honvédelmi tárca vezetője a Magyar Honvédség új toborzó kampányfilmjének megjelenése kapcsán beszélt a TV2, az M1 és a Kossuth Rádió reggeli műsoraiban május 17-én, szerdán.
2023. 05. 15., 10:43
Amszterdamban már messziről látszik, hogy hol található a holland tengerhajózásnak emléket állító Scheepvartmuseum - az irányadó a főváros nevét viselő háromárbócos, az Amsterdam.
2023. 05. 09., 11:12
Izgalmas honvédelmi kiállítás és interaktív tér nyílik a Bálnában épülő honvédelmi központban május 9-én!

  JETfly Magazin

A Magyar Honvédség életében történt változások elérték az egykori MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázist is, bár a legendás Puma vadászpilóta neve megmaradt, a hadrendi szám - az elődök előtti tisztelgésként - 101-re módosult. Az immár repülődandárként jegyzett alakulat parancsnoka Gróf Gergely ezredes.