Senki repülőtere

Derült égből egy óriási villám… 1974-et írunk. Július 13-án a görögországi katonai junta által támogatott ciprusi görög katonatisztek, államcsínyt kíséreltek meg az érsek-elnök Makariosz ellen. Ciprust akarták egyesíteni Görögországgal. Válaszlépésként Törökország – többek között a török etnikum védelmére hivatkozva – komoly hadmozdulatokba kezdett, hogy megszállja a sziget északi harmadát. Döbbenetes. A navigátor maga is értesült arról, hogy az invázió során a török légierő alig két napja, a nicosiai nemzetközi repülőtéren megsemmisítette a Ciprus Airways két utasszállító repülőgépét, egy Hawker-Siddeley Trident 1E-t és egy Trident 2E típust. Mindkét gép még a repülőtér aszfaltján állt.

A Parancsnok – mert mindenki csak így hívta a szikár férfit – óramü pontossággal jelent meg az eligazítóban. Csak azok olvashattak arcából, akik több éve szolgáltak már vele itt, a légierő krétai Souda Bay bázisán.

„Küldetésünk szigorúan titkos. Húsz Noratlas és tíz C-47-es Dakota száll fel, fedélzeten az 1. Különleges Müveleti Zászlóaljjal és teljes felszerelésével. Úti cél: a nicosiai repülőtér. Segítünk a Ciprusi Nemzeti Gárda erőinek a harcokban. Alacsonyan repülnek. Vadászgép kíséret nincs. Teljes rádiócsend. Minimális fények. A gépek nem is láthatják egymást. Kirakják a szállítmányt és utána azonnal irány Souda Bay. A reptér ciprusi erői tudnak az érkezésükről. Készüljenek. Az első felszállás időpontja: 22.30. További felszállások öt percenként. Az út oda mintegy két óra. A hadmüvelet fedőneve: Niké” – darálta a Parancsnok.

Tzanatos elfintorodott. Kissé cinikusnak találta, hogy ezt a rendkívül kockázatos hadmüveletet épp a győzelem istennőjének neve fémjelzi. Pontosan tudta ugyanis: a ciprusi légteret a török légierő felügyeli. Ha felfedezik őket, az egyenlő a biztos halállal.

Már elmúlt éjfél, amikor a Parancsnok tehetetlen dühében íróasztalára csapott. Az első öt gép már felszállt, amikor a főparancsnokságról új, egymásnak részben ellentmondó parancsok érkeztek. A bizonytalanság miatt néhány gép jelentős csúszással tudott csak felszállni, míg végül az utolsó parancs szerint a küldetést végleg lefújták. A felszerelés legnagyobb részét szállító Dakoták és öt Noratlas a bázison maradtak – míg az első tizenöt gép már elindult Ciprus felé…

A „Niké 8” - Tzanakos gépe - tizenöt és húsz méter közötti magasságban repült a Földközi–tenger felett. Mind a négyen pontosan tudták: amellett, hogy nem kötelékben és vadászgép kíséret nélkül repültek, a harcok miatt semmiféle földi navigációs segítségre sem számíthattak. Maradt a sötétség és a meglepetés ereje. Ritkán szóltak egymáshoz, minden idegszálukkal a repülésre koncentráltak. Nem hibázhattak.

„Fényeket látok” – szólalt meg egyszerre Tsouris. A sötétben vöröses-narancsos fénypontok látszódtak. „A Troodos – hegy lángjai. A bombázások miatt tüzek gyulladtak ki” –  azonosította a rendelkezésre álló információk alapján a fényeket a navigátor. Kisvártatva már a szárazföld fölé értek és egyre közeledett a repülőtér, amikor lentről tüzet nyitottak a gépre.

A legénység megdermedt, hiszen arról volt szó, hogy a ciprusiak tudják, hogy jönnek… mindenesetre megkezdték a leszállást, amikor a jobb szárny kisebb találatot kapott. Kétségbeesésükben felkapcsolták a külső fényeket, hátha felismerik őket, ám a tüzérségi tüz nem gyengült. Megkezdték a leszállást. Az egyik Noratlas lángoló roncsait pillantották meg és a leszállópályán egy másik gép is lángolt.

A „Niké 8” a szerencsének köszönhetően mégis le tudott szállni és miután kirakta a „rakományt”, azonnal ismét a levegőbe emelkedett. Visszafelé sem fedezték fel őket, ám az üzemanyag csak Rodoszig volt elég, így ott szálltak le. K ét nap múlva a Parancsnok újabb eligazításon tájékoztatta őket a hadmüveletről. Beszámolt a küldetés közben érkezett felsőbb parancsokról, valamint arról is, hogy a ciprusiak török gépeknek hitték a Noratlasokat, mivel – kideríthetetlen okok miatt – őket nem tájékoztatták erről a hadmüveletről.

Mivel Görögország hivatalosan nem állt harcban Törökországgal, ezért a nicosiai repülőtéren maradt görög gépek roncsait teljesen megsemmisítették. Harminchárom katona és két Noratlas veszett oda. Hála azonban az időben érkezett segítségnek, a törökök nem tudták elfoglalni a repülőteret, így az végül a kanadai ENSZ-erők felügyelete alá kerülhetett.

A nicosiai repülőtér a harcok óta a senki repülőterévé vált. Néhány részét ugyan az UNFICYP-misszió katonái használják, ám igazából Niké, a győzelem istennőjének sajátos emlékmüve.