„A harcmező leghalálosabb eleme egy jó célzott lövés”

Március 18-án kopár hegyeken, köves völgyekben, holdbéli tájon haladt a magyar század a tengerszint feletti ezer méter körüli magasságban fekvő lőtérre. A hazai lőterektől eltérő körülmények fogadták a katonákat. Míg otthon megszoktuk, hogy a lőtérre vezető utat egy vagy több sorompó zárja el az idegenek elől, itt a lőtér közepét csak egy romos épület és a század gépjármüvei jelölték. A biztonság maximális megtartása mellett katonáink éleslövészetet hajtottak végre, melynek fő célja, hogy gyakorolják a tüzpárban, tüzcsoportban való tevékenységet.

A lőtér egy másik szakaszán mesterlövész szakcsoport gyakorolt a századnál rendszeresített távcsöves puskákkal. A mesterlövész az a katona, akinek feladata a kiemelt célok leküzdése, illetve a kiemelt személyek biztosítása. A harmadik foglalkozási helyen pisztoly és gépkarabély békemüveleti lőgyakorlatot hajtottak végre, melynek lényege, hogy a katonát olyan tömegkezelési müveletekre készítsék fel, amelyekben az egyedül megengedhető cél, a szemben álló fél harcképtelenné tététele.