Huszonöt éve érte Líbiát az első amerikai légicsapás

A La Belle a Nyugat-Berlinben állomásozó amerikai katonák egyik legkedveltebb éjszakai szórakozóhelye volt, itt robbant április 5-én bomba. A merénylet következtében két amerikai katona és egy török nő életét vesztette, de rajtuk kívül még több mint 160 ember sebesült meg a terrorakcióban. A CIA már közvetlenül a történtek után is azt valószínüsítette, hogy a támadást két Kelet-Berlinből érkezett líbiai terrorista követte el. Alig három nappal később, április 8-án a TWA római légijáratán következett be robbanás: ebben a merényletben négy amerikai állampolgár, köztük egy kislány vesztette az életét. A titkosszolgálatok szintén líbiai szálakat tártak fel a háttérben. Az amerikai adminisztráció ekkor döntött Moammer Kadhafi ezredes rezsimjének megbüntetése mellett, a két akció azonban már csak amolyan utolsó csepp volt a pohárban.

Az ezredes és a terroristák

„Kevésbé közismert, de Kadhafi korábban is nagyon komoly összegekkel támogatta a különböző terrorszervezeteket”, mondja Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézet (ZMNE SVKI) igazgatója. „A Palesztin Felszabadítási Szervezetet, a Vörös Brigádokat, az IRÁ-t, a japán Vörös Hadsereget egyaránt pénzelte a háttérből az olajbevételekből. A kérdést a ’80-as évek közepén elkövetett merényletek helyezték a figyelem középpontjába, és nem is a La Belle diszkó nyitotta ezek közül a sort. 1985 júniusában például a TWA athéni járatát térítették el Tripoli által támogatott libanoni síita fegyveresek, a fedélzeten 153 utassal. A túszejtők mintegy 700 társuk szabadon bocsátását követelték, és az akcióban egy amerikai tengerészgyalogos is életét vesztette. De ebben az évben került sor az Achille Lauro hajó elfoglalására, ahol szintén meghalt egy mozgássérült amerikai állampolgár, novemberben pedig egy újabb repülőgép-eltérítést követő egyiptomi mentőakció során vesztek oda csaknem hatvanan.”

Az 1985 decemberében elkövetett bécsi és római reptéri merényleteket szintén összefüggésbe lehetett hozni Líbiával. A bécsi akcióban egyébként a magyar előadómüvész és humorista, az éppen izraeli vendégfellépésre induló Szegedi Molnár Géza is súlyosan megsérült, amikor a terroristák a repülőtéren megtámadták az izraeli légitársaság kirendeltségét, gránátokat dobáltak szanaszét, és tüzet nyitottak a várakozó utasokra. A merényletben négy férfi – köztük az egyik merénylő – meghalt, negyvenen megsérültek. A sebesülése miatt élete hátralévő részében tolószékbe kényszerült Szegedi Molnár Géza 2008-ban hunyt el. A Washington és Tripoli közötti első katonai összetüzésre egyébként még 1981-ben került sor a Szidra-öbölben, amikor egy hadgyakorlat során az amerikaiak két líbiai repülőgépet is lelőttek. Az egymást követő terrorakciók következtében Washington nem nyúlt azonnal a fegyverekhez. „Reagan adminisztrációja először gazdasági szankciókat vezetett be Líbiával szemben”, mondja Tálas Péter. „Bezárták a gazdasági képviseleteket, illetve felfüggesztették a kereskedelmi támogatásokat, amik nagyjából 2,5-3 milliárd dolláros összeget tettek ki.” A La Belle-ben történtek és az újabb gépeltérítés után azonban Reagan végül a válaszcsapás mellett döntött.

El Dorado Canyon

1986. április 14-én hajnali két órakor összesen negyvenöt repülőgép szállt fel a USS Coral Sea és USS Saratoga anyahajókról az El Dorado Canyon fedőnevü akció keretében, fedélzetükön negyvennyolc rakétával és háromszáz bombával. A Tripolit és Bengázit megtámadó haderő gerincét tizennyolc F-111F adta, ezekhez csatlakozott még huszonhét A-6-os, A-7-es és F-18-as. Feladatuk az volt, hogy katonai célpontokat semmisítsenek meg a két nagyváros térségében, ezáltal lehetetlenné téve, hogy Líbia a továbbiakban is segítséget nyújtson a terroristáknak. A bombázás nagyjából negyven percig tartott, amelynek során az amerikai légierő gyakorlatilag a teljes líbiai légvédelmet megsemmisítette a szóban forgó területeken. A támadás ugyancsak elpusztította a Murad Sibi Bilalban, illetve Tripoliban és Bengáziban állomásozó összes líbiai katonai repülőgépet. Líbiai részről mintegy hatvanra tehető az áldozatok száma. Közülük tizenöten polgári személyek voltak. Az amerikaiak egy F-111-est és két katonát veszítettek.

A támadást megelőzően Washington ugyan óvatosan puhatolózott az izraeli vezetésnél és az arab partnerországoknál, az akcióra azonban alapvetően „saját hatáskörben” került sor. „A világ közvéleményének jelentős része azért ítélte el az amerikai támadásokat, mert nem rendelkeztek hozzájuk ENSZ BT-felhatalmazással”, véli Tálas Péter. „Másrészt a felsorolt merényletek esetében nem lehetett egyértelmüen azonosítani, kik is követték el az akciókat, és pontosan milyen háttérrel. A titkosszolgálatok ugyan egyértelmüen megnevezték Líbiát, mint felelőst, a közvélemény viszont nem látta egybefüggően az események láncolatát. Emiatt az a vélekedés alakult ki, hogy egy diszkórobbantás miatt mindenképpen túlzás lebombázni egy országot. Sok tényező játszott közre abban, hogy az amerikai katonai akcióhoz éppen a La Belle esete ragadt hozzá, de inkább azt mondhatjuk: Washingtonban ekkor csordult túl a pohár. Már előtte is sok volt Kadhafi számláján.”

„A legenda szerint az amerikai támadások során csaknem magát a líbiai diktátort is sikerült likvidálni, ám az ezredes az akkori máltai miniszterelnöknek köszönhetően megmenekült”, erősíti meg Tálas Péter. Karmenud Misfu Bonnici ugyanis figyelmeztette a vezetőt, hogy Málta felől illetéktelen gépek tartanak Tripoli felé, így Kadhafi és családja alig percekkel a bombázás kezdete előtt elmenekült Bab al Aziziya-i otthonából, amit az amerikai légierő a földdel tett egyenlővé. A támadásban állítólag a diktátor tizenöt hónapos nevelt lánya is odaveszett, de a mai napig nem tudni, valóban hozzátartozóról volt-e szó, vagy csupán a líbiai rezsim utólagos propaganda-fogásáról.

Utólag maga Kadhafi is elismerte

Tálas Péter szerint nehéz megmondani, vajon az 1986-os bombázások is ott voltak-e a valaha történt legismertebb líbiai háttérszállal rendelkező terrorakció, a két évvel későbbi Lockerbie-ügy mozgatórugói között. Az mindenesetre biztos, hogy Kadhafi utólag ezt és a La Belle diszkó elleni merényletet ismerte el, mint líbiai finanszírozású cselekményt, és nemcsak a Lockerbie feletti repülőmerénylet áldozatainak családjait igyekezett kárpótolni. Az észak-afrikai ország 2004-ben összesen 35 millió dolláros kártérítést fizetett a nyugat-berlini diszkórobbantás nem amerikai állampolgárságú sebesültjeinek. A döntés nagyban hozzájárult Németország és Líbia viszonyának rendezéséhez. Az amerikai áldozatok kárpótlásáról külön tárgyalások folytak. (A Skócia felett felrobbantott PanAm-járat 270 – köztük négy magyar – áldozat hozzátartozói összesen 2,7 milliárd dollárnyi kártérítésben részesültek.)

A ZMNE SVKI igazgatója szerint felesleges párhuzamot vonni az 1986-os és a jelenlegi katonai akciók között. „Teljesen más a helyzet, gyökeresen eltérő a háttérben meghúzódó politikai motiváció, és más maga Kadhafi is, mint huszonöt évvel ezelőtt. Akkor egy diktátor megleckéztetéséről volt szó, most pedig egy negyvenkét éve hatalmon lévő vezető ellen lázadt fel a saját népe. Ehhez a nyugati országok is segítséget nyújtanak, csak a látszatra vigyáznak közben, nehogy úgy tünjön, mintha a nemzetközi közösség buktatná meg Kadhafit, beavatkozva ezzel a líbiai belügyekbe. Emellett másként müködik maga a világ is: a mai multipoláris rendszerben sokkal fontosabb a civilek védelme, a jogok érvényesülése, mint ’86-ban, a bipoláris világrendben.”