Negyed évszázada robbant fel a csernobili reaktor

A csernobili atomerőmü katasztrófájának megítélése a mai napig nem egyértelmü – mondta el Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő. A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének (SVKI) igazgatója hozzátette: vannak olyan tudósok, akik azt is megkérdőjelezik, ez volt-e a legsúlyosabb, atomerőben bekövetkezett baleset. Ugyanis egyes források szerint 1957-ben, az Ural hegységnél található egyik erőmüben még a csernobilinél is súlyosabb katasztrófa történt, ám a helyszín Európától való távolsága miatt nem érződött baleset hatása, mivel nem sikerült megmérni a szabadba került radioaktív anyagok sugárzásának mértékét. Így a baleset titokban maradt…

Csernobillal kapcsolatban Tálas Péter elmondta: egyrészt azért kerülhetett nyilvánosságra, mert az eset a szovjet birodalom európai részén történt, másrészt a környező országok képesek voltak müszeres mérésekkel is kimutatni: valami komoly nukleáris eseménynek kellett bekövetkeznie. Ráadásul az egy évvel korábban, 1985-ben hatalomra került Gorbacsov főtitkár által meghirdetett peresztrojka és glasznoszty értelmében, ha nem is teljes körü, de valamilyen szintü tájékoztatást adott a szovjet vezetés a balesetről.

A reaktor felrobbanása után körülbelül 200 ezer embert kellett kitelepíteni az erőmü környezetéből, a kiszóródott radioaktív hulladék 60 százaléka pedig a mai Fehéroroszország területén hullott le – sorolta a biztonságpolitikai szakértő a közismert tényeket, hozzátéve: a mai napig vita van arról, hogy a katasztrófa hány ember halálát és megbetegedését okozta. Ugyanis sokan csak évek múltán vesztették életüket a sugárzás szövődményeként fellépő betegségekben – például rákban – és a mai napig élnek olyanok, akikről nem lehet egyértelmüen eldönteni, hogy a sugárzás miatt lettek-e betegek, vagy sem.

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) egészen pontosan 56 ember halálát hozza összefüggésbe a csernobili katasztrófával – emelte ki az SVKI igazgatója – 47, a megsérült reaktor közelében dolgozó munkásét, és kilenc gyermekét, akik pajzsmirigy rákban hunytak el. Emellett azt mondják a NAÜ szakemberei, hogy a baleset hosszú távú hatásainak következtében még négyezer ember fog meghalni. Korábban ezek a számok jóval nagyobban voltak, 30-40 ezer ember halálát írták a baleset számlájára. Köztük azokét a helikopter-pilótákét és operátorokét, akik a levegőből homokot és vegyi anyagot szórtak a nyitott reaktor égő magjába.  És bizonyára sokan elhunytak az egyszerü vegyivédelmi ruhában a reaktorhoz vezényelt, lapátoló kiskatonák közül is...

„Azért nehéz pontos számokat mondani, mert világosan kell látni, hogy az európai lakosság 20 százaléka rákban hal meg. Az pedig nehezen mutatható ki, hogy betegségüknek valóban van-e köze a csernobili katasztrófához, vagy nincsen? Ráadásul a pajzsmirigy rák – amit a baleset kapcsán a leggyakoribb betegségnek tekintenek – a korai fázisában jól gyógyítható, és erre fel is készültek az orvosok” – mondta Tálas Péter.

Az SVKI igazgatója hozzátette: a csernobili baleset kapcsán mindenképpen beszélni kell arról is, hogy a katasztrófa milyen hatást gyakorolt az európai biztonságpercepcióra. Az események nyilvánosságra kerülését követően megkérdőjeleződött a szovjet atomenergia ipar biztonsága, ami évekre visszavetette az iparág fejlődését. Volt még egy másik tragikus következménye is a csernobili balesetnek: a reaktor felrobbanását követő hónapokban nagyon sok müvi vetélésre került sor, sok szülő ugyanis úgy gondolta, hogy a sugárzás hatására beteg gyermekük születik, s ezért kérték az abortuszt.

„Ha a baleset okait nézzük, akkor két, egymásnak ellentmondó hivatalos elmélet is született. Az egyik még 1986 augusztusában jelent meg, amely szerint az erőmü üzemeltetői okolhatók a katasztrófa bekövetkeztéért. A másik pedig 1991-ben látott napvilágot és azt mondja, hogy a csernobili típusú reaktor tervezési hibájából, egészen pontosan a grafit szabályzórudak rossz konstrukciója miatt következett be a katasztrófa” – árulta el Tálas Péter, kiemelve: akármelyik elmélet is az igaz, tudni kell, hogy a katasztrófához nem egy adott esemény, hanem történések egész láncolata vezetett, s legalább három olyan tényezőt lehet felsorolni, amelyek szabályozhatatlanná tették a robbanáshoz vezető folyamatot a csernobili atomerőmüben.

A biztonságpolitikai szakértő elmondta azt is: véleménye szerint minden atomerőmüben történt baleset két dolgot eredményez. Egyrészt felerősíti a nukleáris energiába vetett bizalom erodálódását. Egy ilyen katasztrófa után egyre többen mondják azt, hogy nem szabad az atomenergiát használni, mert az veszélyes és kiváltható egyéb, megújuló energiaforrásokkal. A nukleáris katasztrófák másik következménye, hogy minden baleset tapasztalatul is szolgál arra, hogy miként lehet még szigorúbbá, ellenőrizhetőbbé és biztonságosabbá tenni a nukleáris ipart.

„Azt gondolom, így volt ez Csernobil és hasonlóképpen lesz most, Fukushima után is” – mondta az SVKI igazgatója, hozzátéve: bár a fukushimai baleset ugyanabba a legmagasabb, 7-es kategóriába tartozik, mint a csernobili, mégsem lehet a két katasztrófát összehasonlítani, hiszen Japánban jóval kevesebb sugárzó anyag szóródott ki, mint 1986-ban a Szovjetunióban. Ráadásul a katasztrófa-kezelés hatékonysága és a kárelhárítás szervezettsége is sokkal jobb volt, mint Csernobilban.

„Bár ma, a csernobili katasztrófa huszonötödik évfordulóján a fukushimai baleset hatása alatt élünk, tényként kell kezelnünk, hogy fajlagosan még mindig a nukleáris energia előállítása a legolcsóbb. Egyre többet beszélünk a fosszilis tüzelőanyag-készletet kimerüléséről, ám a megújuló energiák technológiai felhasználása még nem olyan szintü, amellyel ki lehetne váltani az atomenergiát. Ennek köszönhető az is, hogy ma olyan országok is folytatják békés célú atomprogramjukat, amelyek még hatalmas kőolaj és földgáz tartalékkal rendelkeznek” – mondta Tálas Péter.