2024. 03. 29. péntek
Auguszta
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Dinamikus együttműködésben

Art of WAR  |  2011. 05. 24., 10:20

Zászlóalj harccsoport szintű komplex harcászati gyakorlat kezdődött 2011. május 23-án a Veszprém melletti „0” ponti lőtéren. A Dinamikus Együttműködés 2011 nevű kiképzési rendezvény az idei év legnagyobb horderejű éleslövészettel egybekötött hadgyakorlata. Az esemény ünnepélyes megnyitóján május 23-án Dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar Főnöke elmondta, a gyakorlat tárgya a törvényben meghatározott, a Magyar Honvédség kijelölt erőinek, az ország fegyveres védelmének kezdeti időszakában történő feladatok végrehajtásának begyakorlása.

A közel 900 fős végrehajtói és kiszolgáló állományt, valamint 300 haditechnikai eszközt felvonultató „seregszemle” célja a Magyar Honvédség képességeinek, készenléti szolgálati rendszerének bemutatása, a kijelölt parancsnokok és törzseik begyakoroltatása, védelmi harctevékenységek megtervezésére, megszervezésére, azok irányítására és vezetésére országvédelmi feladatok végrehajtása során, valamint a dinamikus együttmüködés az eseményen résztvevő cseh, francia, holland és német katonai egészségügyi szolgálatok katonáival is.

Dinamikus Együttmüködés 2011

A gyakorlaton az MH 25. Klapka György Lövészdandár lövészzászlóalja gyakorolja és mutatja majd be, hogy az alaprendeltetéséből adódó feladataikat miként tudják módszeresen végrehajtani. Fontos ez, hiszen az elmúlt évben szinte a teljes alakulat hét misszióban is szolgált és most végre lehetőségük van, hazai területen együtt gyakorolni alapfeladataikat.

Dinamikus Együttmüködés 2011

Az éleslövészettel egybekötött komplex harcászati gyakorlat során a Lövészdandár kiegészül olyan modul elemekkel is melyek békeidőben nem képezik annak részét, így a Debrecenben lévő MH 5/24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj, a székesfehérvári MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj, Győrből az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred, a kecskeméti Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis valamint az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis kijelölt állománya is erősítik majd a zászlóalj harccsoportot.

Dinamikus Együttmüködés 2011

A megnyitó ünnepségen egy perces néma csenddel emlékeztek meg az Afganisztánban néhány napja elhunyt két magyar katonára. Az esettel kapcsolatban a Vezérkari Főnök elmondta, hogy a hazaérkező két súlyosan sérült katona állapota stabil, mely annak köszönhető, hogy egy kórházzá alakított szállítórepülővel hozták haza őket, ahol folyamatos orvosi ellátásban részesültek.

Dinamikus Együttmüködés 2011

Az ilyen balesetek során szükséges minőségi betegellátás begyakorlásának érdekében a Dinamikus Együttmüködés 2011 gyakorlat fiktív harcászati helyzetének végrehajtása során kibontakoznak majd olyan tevékenységek is, mint például a harctéri egészségügyi biztosítás és ehhez tartozó különböző manőverek végrehajtása.Ezen kívül az MH Összhaderőnemi Parancsnokságát már évek óta foglalkoztatta a Magyar Honvédség egészségügyi szolgálatának gyakorlaton való részvétele, így mindent egybevéve a Dinamikus Együttmüködés 2011 harcászati helyzetének végével, mikor is a sebesülteket a harctérről kimenekítették rögtön elkezdődik a Vigorous Warrior 2011, ami a sebesültek ellátási helyre történő beérkezéséről fog szólni.

Dinamikus Együttmüködés 2011

Mivel a NATO részvételével zajló békefenntartó és válságreagáló müveletek során az egészségügyi biztosítást egyre inkább a többnemzeti együttes alkalmazás jellemzi, ezért a gyakorlaton résztvevő külföldi egészségügyi csapatokkal a védelmi harc során keletkezett harctéri sérültek ellátásának lehetőségeit, a harctéri és hátországi egészségügyi ellátás elemeinek, szintjeinek alkalmazását szeretnék bemutatni, összhangban a keretet adó harcászati eseménnyel.

Dinamikus Együttmüködés 2011

A Vigorous Warrior 2011 egyébként a NATO Katona-egészségügyi Szolgálatfőnökök Tanácsának 35. alkalommal és már másodjára Magyarországon megrendezésre kerülő plenáris ülésének tartalmas programjához is kapcsolódik.

Dinamikus Együttmüködés 2011

A megnyitó beszédében végül Dr. Benkő Tibor vezérezredes kiemelten felhívta a résztvevő katonák figyelmét arra, hogy a feladatok teljesítése mellett legfőbb a saját biztonságuk, valamint hogy a megfelelően kezelt haditechnikai eszközökkel, melyek nem csak a haza, hanem saját védelmüket is szolgálják, maximálisan használják ki a gyakorlótér adta lehetőségeket, mert jelenleg szükös költségvetések között kell a lehető legtöbbet kihozni a honvédségből.

A június 15-ig tartó gyakorlat, mely a résztvevő csapatok saját bázisaikra történő visszatelepüléssel zárul majd, egyébként 250-300 millió forintba kerül.

Szerző: Balogh Ákos

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 22., 13:32
Az Olasz Légierő a közelmúltban búcsúzott a HH-212A helikoptertől, amely több mint 40 év intenzív olaszországi és külföldi szolgálat után vonult nyugdíjba. A HH-212A típus hadrendbe állítása óta több mint 180 000 órát repült, és több száz életet mentett meg.
2024. 03. 11., 11:50
Az MH Klapka György 1. Páncélosdandár katonái többhetes elméleti és gyakorlati képzés keretében sajátították el a Spike LR2 típusú páncéltörő rakéta használatát és karbantartását, a tatai laktanyában, illetve a Magyar Honvédség Központi Gyakorlóterén, a Bakonyban.
2024. 03. 18., 15:07
2024-ben az EUFOR parancsnoki teendőit ellátó nemzet, így magyar csoport biztosítja a misszió MEDEVAC (Medical Evacuation), azaz egészségügyi kiürítési képességét. Beszélgetés a misszióra való felkészülés részleteiről és a külföldi szolgálat körülményeiről Dajka Attila alezredessel, az EUFOR Helikopter Alegység parancsnokával és dr. Forgács Levente hadnaggyal, az alegység egyik orvosával.
2024. 03. 07., 11:04
Semmi, mert egy hasonló méretű, ARV vontatókocsi siet segítségére, hogy biztonságos helyre szállítsa. A pótolhatatlan eszköz kezelését öthetes kiképzés alatt sajátították el a hódmezővásárhelyi és tatai honvédek, tudásukról pedig a március első hetében rendezett táborfalvai vizsganapokon adtak számot.
2024-02-15 15:16:26
Új-Zéland Védelmi Minisztériuma bejelentette, hogy a Lockheed Martin Marietta-i üzemében lefestették az első C-130J szállító repülőgépüket, mely tervezetten idén érkezhet Új-Zéland légierejéhez.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 03. 27., 10:10
„Több évtized után indul újra a fegyvertervező és -gyártó mérnökképzés hazánkban” – többek közt erről állapodott meg dr. Czermann János a Neumann János Egyetem képviselőivel.
2024. 03. 19., 12:55
Március elején több magas szintű delegáció látogatott a nápolyi Szövetséges Összhaderőnemi Parancsnokságra. A látogatások célja az volt, hogy megtárgyalják és kidolgozzák a NATO déli szomszédságával (Közel-Kelet, Észak-Afrika és a Száhel régiók) kapcsolatos partnerségi terveket.
2024. 03. 11., 10:30
A hatvanas években három komolyabb, halálos áldozatokat követelő tűzeset történt az amerikai haditengerészet repülőgép-hordozóin.
2024. 03. 07., 11:37
A római katolikus temetőben a csata emlékére állított obeliszknél a város és a honvédség képviselői koszorúztak.

  JETfly Magazin

Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Dánia - az F-35-ösök érkezésével - folyamatosan vonja ki a hadrendből F-16-os vadászbombázóit, melyek értékesítését már korábban meghirdették. A lehetséges vásárló kilétét a napokban hozták nyilvánosságra.