A gyermeknap nemcsak Magyarországon, hanem Afganisztánban is várva várt ünnep a kicsik számára. Idén, a gyermeknap alkalmából a Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoportja (MH PRT) Pol-e Khomri város egyik óvodájának és árvaházának gyermekeit látta vendégül.
A civil-katonai együttmüködés keretében, a Camp Pannóniában megrendezett eseményen szegény körülmények között élő gyermekek vettek részt. Egy gyermek-foglalkoztatót alakítottak ki a katonák, ahol a kicsik – a Magyar Református Szeretetszolgálat Aid4Life által felajánlott – ceruzákkal, vízfestékekkel, zsírkrétákkal és filctollakkal rajzolhattak, festhettek, origamizhattak, mesefilmet nézhettek, majd a CIMIC-tiszt segítségével a helyes szájápolást és fogmosást tanulhatták meg. Mindezt egy oktatófilm is illusztrálta...
A nap végén a kicsik a tábor református lelkészétől – mint a Magyar Református Szeretetszolgálat Aid4Life és a Dorcas Aid Hungary képviselőjétől –, valamint a PRT-tól ajándékcsomagokat kaptak. A hátizsákok kézzel kötött takarókat, különböző játékokat, gyermekruhákat, lábbeliket, és játszó-sátrakat rejtettek.
A katonáknak sikerült mosolyt csalni a gyermekarcokra – ha csak arra a pár órára is –, hiszen ők nem tudnak mindig felszabadultan nevetni, akik árván, egy intézetben nőnek fel, sokszor nélkülözve és reménytelenül.
A kicsik vidáman, énekelve és a legközelebbi viszontlátás reményében köszöntek el.