Kínában virágzik a másolóipar

Az orosz védelmi minisztérium keresi annak lehetőségét, milyen intézkedést hozhatnának a kínai fegyver- és haditechnikai gyárak ellen a szerzői jogok védelmében, annak ellenére, hogy az minden export termék dokumentációjában szerepel. Ugyanakkor Kína a csökkenés ellenére is az egyik legnagyobb jelenlegi és távlati partnere Oroszországnak, és egy esetleges bírósági eljárás nem lenne előnyös.

    Orosz BMP-3                                           Kínai ZBD04

Oroszország és Kína haditechnikai együttmüködése során mintegy tíz évvel ezelőtt Oroszország haditechnikai exportjának gerincét a Kínába irányuló szállítások adták, azonban napjainkban nem ilyen kedvező a kép. Ugyanezen időszak alatt és elsősorban ennek az együttmüködésnek köszönhetően Kína az utóbbi 20 évben egy „technológiai ugrást” hajtott végre, az 50-es években kezdődött fejlődéshez viszonyítva is. A 80-as évek végén a kínai hadsereg felszerelésének nagy részét a 40-es, 50-es évek szovjet haditechnikai eszközeinek másolatai, vagy azok kisebb módosításon átesett változatai alkották. A kínaiak a 60-as évek elején bekövetkezett, két ország közötti kapcsolatok törése után is folytatta a szovjet haditechnikai eszközök kopírozását. A másoláshoz szükséges, modern berendezéseket és fegyvereket kerülő úton szerezték be általában a harmadik világ országain keresztül, amelyek Moszkvától vásárolták a fegyvereket.

A Kínai Népköztársaság az Oroszországgal történt haditechnikai együttmüködés során ugyanazt a gyakorlatot követte, amit negyven évvel korábban: megadó, hogy a speciális technológiát is felvonultató eszközöket Oroszország exportálja számukra a későbbi másolás, illetve a berendezések és rendszerek későbbi Kínában történő sorozatgyártás céljából, míg saját iskolai (kiképző) rendszerüket is az Oroszországgal meglévő szoros együttmüködésnek köszönhetően, annak kárára alakítják ki az orosz profilnak megfelelően.

Ez a logika megfigyelhető a Kína és Oroszország között, az utóbbi 20 évben létrejött haditechnikai együttmüködések mindegyikében. Ez a közeledés az 50-es évektől jelen volt, amikor is a Szovjetunió modern berendezéseket szállított Pekingnek, lényegében az új technológiákra építette szövetségese elérhetőségét, bizalmát. Ezek a tények játszottak közre abban, hogy az 1960-as években jelentősen csökkent a saját haditechnikai eszközök gyártása Kínában. Ez az ür csak tovább szélesedett a szovjet „segítség” megszakítása után. Napjainkban, néhány évtizedes lemaradását próbálja behozni Kína.

Különösen nagy volt a lemaradás a repülőgép ipar területén. A 90-es évek elején a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg légiereje első- és második generációs repülőtechnikai eszközökkel (repülőgépekkel) volt felfegyverezve. A két alapvető típus a J-1 és J-6 volt, amelyek a szovjet MiG-17 és MiG-19 másolatai voltak. Kínában a J-6 típus gyártásával az 1980-as évek elején álltak le, több mint 20 évvel azután, hogy a Szovjetunió beszüntette az „alaptípus” gyártását. Ezután a kínai légerőt J-7 típussal kezdték ellátni, ami a MiG-21 másolata. A későbbiekben ezt a típust már exportálta is Kína. A jelenlegi „legjobb” sorozatban gyártott kínai vadászrepülőgép a J-8, ami a MiG-21 „helyi változata”. Mindamellett, hogy a kínai légierő elavult technikával volt felszerelve, semmiféle erőt nem képviseltek sem stratégiai, sem taktikai szinten a személyzet alulképzettsége (képzetlensége), az elavult infrastruktúra valamint a vezetés gyenge minősége miatt. Sem a koreai háború, sem az 1979-es, Vietnámmal szembeni konfliktus során a légierő nem tudott jelentős szerepet játszani.

     Izraeli Lavi vadászrepülőgép                                Kínai J-10 géppár

A problémák megoldása érdekében Kína két program mentén kíván haladni. Oroszországtól Szu-27 típusú vadászrepülőgépek beszerzését tervezi – természetesen a licencgyártás lehetőségével. A második lehetőség a 80-as évek izraeli Lavi alapjain tervezett J-10 típusú könnyü vadászrepülőgép gyártása. Ezeket az elképzeléseket azonban Kína nem tudja külföldi segítség nélkül megvalósítani.

1995-ig Kína két részletben vásárolt Szu-27 típusú repülőgépeket Oroszországtól. 1992-től kezdődően 36 együléses Szu-27SzK és 12 kétüléses Szu-27UBK került Kínába. 1996-ban írták alá a felek azt a szerződést, amelynek értelmében Kína licenc alapján 200 darab Szu-27 típusú repülőgépet építhet a Shenyangban található gyárban. A repülőgép kínai típusmegjelölése a J-11 lett.

A licencszerződés adta lehetőségek lehetővé tették a kínai tervezőknek azt, hogy illegálisan másolják a repülőszerkezeteket, aminek eredményeképpen a kínai repülőgépipar megkezdte a J-11 sorozatgyártását orosz berendezések alkalmazása nélkül.

Mindazonáltal a 90-es évek második felében arra a következtetésre jutottak, hogy a Szu-27 típus nem igazán illik a kínai légierőbe, mivel nekik a légifölény kivívása mellett olyan többcélú repülőgépre van szükségük, amely a légicélok mellett földfelszíni célok megsemmisítésére is alkalmas. 1999 augusztusában 40 darab Szu-30MKK típusú repülőgép beszerzéséről kötöttek szerződést Oroszországgal. 2001-ben további 43 darab Szu-30 típusú repülőgép beszerzéséről állapodott meg a két ország. Napjainkban a Szu-30 típus adja a kínai légierő fő harci erejét.

Az oroszországi Szu-30 beszerzések és a J-11 gyártásával párhuzamosan folytatja saját távlati repülőgépeinek fejlesztését ‑ a J-10 (izraeli Lavi), az FC-1 (MiG-21 technológiai platformján) és a J-20, ötödik generációs repülőgépek munkálatait. Kínai tervezők szerint az általuk fejlesztett J-20 típus egyedülálló a világon. A nyilatkozat ellenére orosz szakértők biztosra veszik, hogy „másolatról” van szó, de egyelőre még nem tudni mely ország, mely repülőgépe a másolat alapja.

A külföldi technikák másolásának eredményeképpen Kína létrehozta saját hadiipari komplexumát és saját tervezőiskoláit. A Kínai Népköztársaság haditechnikai és tudományos potenciálja növekedési ütemének megállítása gyakorlatilag lehetetlen. Ez a folyamat legnagyobb mértékben Oroszországot érinti, amely saját haditechnikai potenciálja ellenére van, még mit tanuljon távol-keleti szomszédjától.