Kína fegyverkezése

Több szomszédos állam az utóbbit feltételezi, rámutatva arra, hogy Kína katonai költségvetése évente kétszámjegyü mértékben növekszik. 2008-ban például a hadseregre költött összeg hivatalosan 60 milliárd dollárt tett ki, és csaknem 18 százalékkal múlta felül az előző évi katonai büdzsét. Szembeszökő a különbség Ázsia másik hatalmához, Indiához képest. Míg utóbbi esetében a katonai kiadások összege évente csak minimális mértékben emelkedik, addig a rivális Kína évről-évre ugrásszerüen több pénzt költ a fegyveres erőkre.

Mivel a Tienanmen téri vérengzés (1989) után az Európai Unió és az Egyesült Államok fegyverembargót vetett ki a népköztársaságra, Kína főleg Oroszországból szerez be viszonylag korszerü fegyvereket. Ugyanakkor sajátnak mondott fejlesztésekkel is igyekszik behozni a modern haditechnika terén a Nyugattal szemben fennálló lemaradását. Jó példa volt erre a „lopakodó” technológiával készült kínai vadászbombázó (J-20) januári próbarepülése. Egyes nyugati szakértők szerint a radarok számára láthatatlan gép lakkbevonatának összetételéhez Peking a Szerbia elleni NATO-légiháború során lelőtt F-117 típusú amerikai bombázó roncsaiból jutott hozzá. A gép maradványaiból orosz és kínai „érdeklődők” 50 márkáért vásároltak darabokat az élelmes falusiaktól.

Kína ősi vetélytársa, Japán - amelynek „kikapcsolásáról” nyílt vita folyik a kínai hadsereg tisztikarában - az utóbbi tíz évben (az inflációt tekintetbe véve) 5 százalékkal mérsékelte katonai kiadásait. Ennek dacára szaklapok rendre Kína és Japán „csöndes fegyverkezési versenyéről” cikkeznek. Tokió elsősorban az észak-koreai fenyegetéssel indokolja fegyverzetének korszerüsítését. A japán védelmi politikát meghatározó irányelvekben viszont egyre nagyobb hangsúlyt kap Kína.

Újabban Tokió már „aggasztónak” minősíti Peking gyors ütemü fegyverkezését, ám a fukusimai katasztrófa óta kérdéses, hogy képes lesz-e érdemi mértékben ellenlépéseket tenni. Ezért könnyen lehet, hogy ez az Egyesült Államokra vár. Washington évtizedek óta a kelet-ázsiai térség hegemón hatalmának tekinti magát, és nyíltan szembeszáll a kínai kihívással. Utóbbi újabban elsősorban a virtuális térben érzékelhető. Washingtonból rendre érkeznek hírek kibertámadásokról, amelyeknek kiindulópontja állítólag Kínában található. Peking ezt felháborodottan cáfolja.

Optimisták szerint az USA ma is képes megvédeni legfontosabb adatbázisait. Pesszimisták viszont a Wikileaksre hivatkoznak és arra, hogy a titkosszolgálatoknak mindig sikerült beszervezniük a „túloldal” egy-egy szakértőjét. A legutóbbi példa Noshir Gowada amerikai mérnök volt: a Northrop Corp. munkatársát, aki a B-2 Stealth bombázó fejlesztésén dolgozott, nemrég 32 év börtönre ítélte egy hawaii bíróság, mert Kínának kémkedett. A kémkedés, koppintás meglehetősen fáradságos (és kockázatos) módja a haditechnika korszerüsítésének. Ezért Peking változatlan vehemenciával szorgalmazza a 22 éve fennálló fegyverszállítási embargó feloldását.

Legutóbb a múlt hónapban követelte ezt a külügyi szóvivő. Csiang Jü (Jiang Yu) arra hivatkozott, hogy az embargó „nincs összhangban a Kína és az EU közötti átfogó stratégiai partnerség elmélyítésének szándékával”. Az Európai Unió fő fegyverexportőrei - elsősorban Francia- és Németország - égnek a vágytól, hogy ismét szállíthassanak a dinamikusan bővülő kínai piacra. Újabban Spanyolország is ilyen húrokat penget. 2010 elején, amikor Madrid volt az EU soros elnöke, a spanyol külügyminiszter arról beszélt, hazája esetleg követné Párizst az embargó megszüntetésének követelésében. A bökkenő csupán az, hogy ehhez a lépéshez konszenzusra van szükség az EU 27 tagállama részéről, ez pedig egyelőre nem áll fenn.

Az Európai Parlamentben legutóbb 2005-ben - a francia elnök és a német kancellár támogatásával - tüzték napirendre a kérdést, ám a képviselők nagy többséggel (431:85 arányban) elutasították az embargó feloldását. Kína katonai stratégiájának alapelve az „aktív védelem”: eszerint az ország nem vív támadó jellegü háborút, ám ha támadás éri, akkor megfelelő ellencsapással képes legyőzni az ellenséget. A korábbi regionális szintről elmozdulva a hadsereg fejlesztésének az a célja, hogy a világ távolabbi pontjain is bevethető legyen.

A 60-as és 70-es években, amikor a Szovjetunió volt Kína fő potenciális ellensége, a szárazföld védelmén volt a hangsúly. A gazdasági reformok beindulása és a Szovjetunió összeomlása óta Peking figyelme egyre inkább az óceánok felé fordul. Ennek jegyében olyan tengeri haderőt akar létrehozni, amely az „informatika korában” is képes lehet a háborús győzelemre. Ezt jelzi a vezérkar júniusi bejelentése, miszerint Kína megkezdi első repülőgép-hordozójának építését. A Nyugat - és főleg Washington - számára alapvető gond a kínai fegyverkezés átláthatatlan volta.

Sok szakértő azt gyanítja, hogy Peking a hivatalosan deklaráltnál háromszor többet költ fegyverkezésre, katonai fejlesztésre. Ez az összeg (a 2008-as hivatalos 60 milliárd dollárból kiindulva) akár 180 milliárd is lehet, ami még így is töredéke az Egyesült Államok katonai költségvetésének (legutóbb mintegy 500 milliárd dollár). Alapvetően kicsi az esély a két állam katonai konfliktusára, hiszen - mint egy német lap rámutatott - kapcsolataik egyre szorosabbak, s Kína részt vesz több ENSZ-békemisszióban. Regionális hatalomként Kína ma nem jelent fenyegetést, ám azt nem lehet tudni, hogy jövendő nagyhatalomként hogyan fog viselkedni.