2023. 09. 22. péntek
Móric
: 386 Ft   : 362 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Nyári tábor a Don menti hídfőcsaták emlékére

Art of WAR  |  2011. 08. 01., 16:45

Az 1942-es nyári Don menti hídfőcsatákra emlékezett a Magyar Tartalékosok Szövetségének (Matasz) katonai hagyományőrző tagozata az ócsai kiképzőbázison rendezett továbbképző táborban, július 25–31. között.

Az idén tizedik alkalommal megrendezett tábor szervezését ezúttal is a Matasz hagyományőrző tagozata végezte, de közremüködtek a soproni, és a szolnoki hagyományőrzők, valamint a Zrínyi Honvéd SE huszárjai is. Az idei tábor fővédnöke dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter volt.Jásdi BalázsA helyszínt, azaz az ócsai kiképzőbázist az MH Ludovika Zászlóalj biztosította a rendezvény számára, a szakmai irányítást pedig a HM Társadalmi Kapcsolatok és Hadisírgondozó Hivatal látta el. A szervezők célja az volt, hogy az ország különböző részeiről érkezett fegyvernemek képviselői megismerjék egymás tevékenységét.Jásdi Balázs, a Matasz hagyományőrző tagozatának vezetője elmondta: a téli doni emléktúrák alatt merült fel az igény, hogy megemlékezzenek az 1942-es nyári hídfőcsaták hőseiről is. Mivel emellett fontosnak tartották a nyári felkészítő táborokat, így a nyári doni túra továbbképző táborként müködik immár tíz éve.A kiképzési tervet a csapatokkal együttmüködve készítették el. Ennek alapján a résztvevők reggelente alaki gyakorlatokat végeztek, majd a terepen alkalmazták a tanult fegyvernemi technikákat. A kiképzés fontos momentuma volt a hadmüveleti területen való mozgás, ezt csatároszlopban illetve csatárláncban gyakorolták a résztvevők.A foglalkozás a különböző fegyvernemeknél egyidejüleg és folyamatosan zajlott. A tüzérek saját szakkiképzésüket végezték, ezen belül a löveg kezelését, karbantartását, valamint a korabeli müszerekkel való tájolást. A cél pedig az volt, hogy a kezelők folyamatában tudják végrehajtani a beosztásukkal járó tevékenységeket.A huszárok megfelelő harctéri lovas feladatokat végeztek, majd végezetül a különböző fegyvernemek közös gyakorlattal zárták a tábort.

Matasz tábor

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 08. 15., 14:36
Azok a fiatalok, akik kifejezetten a Lynx páncélozott gyalogsági harcjárművek kezelői, toronylövészei, vagy ezekkel a harcjárművekkel harcba szállított lövészkatonák szeretnének lenni, bruttó 737 ezer forintos illetményt kapnak. Ezt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter jelentette be augusztus 11-én, Szentesen.
2023-09-07 15:38:52
Ha érdekel a katonák élete és még nincs programod szombatra, akkor két helyen is tárt karokkal vár a Magyar Honvédség. Az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred és az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (MH BHD) is nyílt napot, illetve családi napot tart szeptember 9-én.
2023-08-18 14:55:25
Sokan várnak alapvető változásokat attól, hogy egyre több és egyre komolyabb képességű nyugati haditechnikai eszköz kerül az Oroszországgal szemben védekező Ukrajna fegyveres erőihez.
2023-08-08 11:33:57
A Magyar Honvédség két H145M helikoptere kirepült Szlovéniába, hogy az elmúlt időszak egyik legnagyobb természeti katasztrófája utáni mentési munkálatokat segítse - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) augusztus 7-én, hétfőn az MTI-vel.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 09. 20., 11:09
Magyar fejlesztésű és magyar gyártású felszereléssel kívánjuk ellátni a Magyar Honvédséget – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a NATO DIANA Innovációs Héten.
2023. 09. 19., 14:16
Interjú dr. Böröndi Gábor vezérezredessel, a Honvéd Vezérkar főnökével.
2023. 09. 18., 10:06
A legenda szerint, amikor egy hadifogságba esett német tiszt közelebbről is megnézhetett egy Sherman harckocsi-csoportosítást, azt mondta: „Egy Tigrisünk tíz ilyen harckocsival felér, csak az a baj, hogy Önöknek mindig van egy tizenegyedik.”
2023. 09. 15., 11:14
Az MH Klapka György 1. Páncélosdandár újonnan megnyílt toborzópontján várják azok jelentkezését, akik érdeklődnek a katonai pálya iránt és szívesen csatlakoznak az alakulathoz hivatásos vagy szerződéses katonaként, illetve polgári alkalmazottként.

  JETfly Magazin

Egy egészen friss hír nyugati szomszédunktól: a 2023. szeptember 20-i bejelentés értelmében Ausztria - hazánkhoz hasonlóan - szintén a brazil KC-390-es közepes, többfeladatú katonai szállító repülőgépet vásárolja meg.