Idén nyáron több millió ember igyekszik majd a helyi multiplexek termeibe, hogy megnézze a Harry Potter és a halál ereklyéi 2. részét, az Amerika Kapitány: Az első bosszúállót, és más nyári sikerfilmeket. Az amerikai hadsereg Fort Eustis-i Közlekedési Múzeumába látogatók most egy olyan hadi relikviát tekinthetnek meg, amely a minden idők talán legsikeresebb nyári mozifilm-sorozatában – a Csillagok háborúja sorozatban – szereplő sci-fi jármű elődje volt: ez a 60-as évek közepén a GE által az amerikai hadsereg számára fejlesztett pedipulátor, vagyis lépegető jármű.
A GE négylábúja a Massachusetts állambéli Pittsfieldben tette meg első döcögő próbalépéseit 1962-ben, 18 évvel azelőtt, hogy George Lucas AT-AT lépegetői debütáltak a mozivásznon.
A Verne Gyulás álomtól a valóságig (majd vissza az álomba a Csillagok háborújában)
A GE lépegetője hivatalosan a kibernetikus antropomorf gép (Cybernetic Anthropmorophous Machine -CAM) elnevezésre hallgatott. Chris Hunter, a mintegy 15 000 GE-dokumentumot és GE-tárgyat őrző Schenectady Múzeum teremőre elmondása szerint a hadsereg olyan jármüvet akart, amely a hepehupás, meredek terepen is üzemképes. Át kellett tudni hatolnia a sürü növényzeten, át kellett tudni lépnie a kidőlt fák felett és ki kellett tudni kerülnie az álló fákat, miközben nagyjából fél tonnányi súlyt – saját magát és a benne ülőket - kellett cipelnie.
A hadseregnek tetszett, amit a GE tesztelt, ezért 1966-ban, egy évvel azután, hogy Amerika elkezdett csapatokat küldeni Vietnámba, megrendelést adott a kísérleti jármü megépítésére. De ugyanaz a szuperérzékeny kéz- és lábvezérlésü hidraulika, amelynek köszönhetően a CAM könnyedén félretolt egy dzsipet, vagy finoman rátette a „lábát” egy GE villanykörtére anélkül, hogy összetörte volna, alkalmatlanná tette a jármüvet a huzamosabb ideig tartó harctéri használatra. A gépkezelők nagyon fárasztónak találták a vezérlők folytonos müködtetését, ami végül a projekt felfüggesztéséhez vezetett.
A CAM kifinomult „erővisszacsatolásos" rendszerét végül a tenger alatti alkalmazásokban használták fel, amikor a GE hidraulikus karokat fejlesztett ki a világ első alumíniumból készült tengeralattjárójához, az Aluminauthoz. A mai robotkarok – legyen szó akár a veszélyesanyag-mentesítő jármüvekről vagy az ürrepülőgépekről, a rémisztő BigDog négylábú robotról már nem is beszélve – mind tartoznak némi köszönettel ennek a technológiának.
Galéria: Verne Gyula és a Csillagok háborújának találkozása: a GE lépegető járműve az 1960-as évekből
Hazai cégek drónjait, repülőeszközeit és integrálható szenzorait mutatták be a Magyar Honvédség meghívott szakembereinek a Védelmi Innovációs Kutatóintézet (VIKI) által szervezett szakmai napokon július 1-én és 2-án, a hajmáskéri Kiképző Bázison.
Egy új harcjármű rendszerbe állításakor az első lépések egyik legfontosabbika a kezelők vezetési rutinjának megszerzése. A június 11-ei héten az MH Klapka György 1. Páncélosdandár egyik legkorszerűbb eszközével, a Leopard 2A7HU típusú harckocsival gyakorolják a harcjárművezetők többek között a közúton való közlekedést.
Lynx harcjárművel hajtott végre éleslövészetet az MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár Tatárszentgyörgyön. A szcenárió keretében nemcsak lőttek az ellenségre, hanem a visszavonulást segítő köddel is zavarták őket.
Újabb két Leopard 2A7HU típusú harckocsi, illetve vezetői oktatójármű érkezett a tatai MH Klapka György 1. Páncélosdandárhoz a napokban – jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.
A Roszatom nukleáris üzemanyagot gyártó részlegéhez, a TVEL-hez tartozó Csepecki Gépgyárban megkezdték azoknak a speciális spirálbordás titáncsöveknek a gyártását, amelyek a világ majdani legnagyobb atomjégtörő hajóján a gőzfejlesztők szerkezeti merevségét biztosítják.
A Flotprom internetes szakportál 2024. május 2-án közzétett információi szerint a Volga mellett fekvő Zelenodolszkban működő Gorkij Hajógyárban, a hónap folyamán két új hadihajót bocsátanak vízre, a Karakurt-osztályú (Project 22800) Tájfun korvettet és a Project 22160 típusú, Viktor Velikij járőrhajót.
A Honvéd Vezérkar és a zalaegerszegi MouldTech Systems Kft. között létrejött együttműködés keretében drónos meteorológiai mérések segítik a 46. Katonai Ejtőernyős Világbajnokság szervezőit.
A magyar kormány korábbi döntései alapján az állam 2024. szeptember 1-jétől térítésmentesen biztosítja a végzős középiskolások részére a „B” kategóriás vezetői engedély megszerzését, ami a KRESZ és az egészségügyi oktatást tartalmazza.
A Magyar Védelmi Exportügynökség (VEX) saját nemzeti standot állított június 17-21. között a párizsi Eurosatory védelmi ipari kiállításon, amely az egyik legnevesebb európai védelmi kiállítás.
A Magyar Honvédség KC-390 Millennium típusú szállító repülőgépének éves karbantartását a pápai légibázison települő nemzetközi Stratégiai Légiszállító Képesség program egyedülálló C-17-es hangárjában végzi a kecskeméti repülődandár repülőműszaki állománya.