2023. 05. 30. kedd
Janka, Zsanett
: 371 Ft   : 346 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Az alacsony vízállás miatt kerültek elő a gránátok

Art of WAR  |  2011. 12. 07., 12:50

A 48. héten, azaz november 28. és december 4. között 43 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A tűzszerészeknek ezek közül 24 esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül emberéletet veszélyeztettek.

Jansik Attila százados, az alakulat megbízott felderítőfőnöke elmondta azt is, hogy a tüzszerészek idén eddig összesen 2605 bejelentést kaptak.November 28-án Ceglédről érkezett a bejelentés a tüzszerészekhez, amely szerint a Budai úton található hulladéktároló üzemben egy világháborús robbanószerkezetet találtak a munkások. A Vörös Mihály főhadnagy vezetésével helyszínre küldött járőr megállapította, hogy a hulladék közé egy 150 milliméteres, német gyártmányú repeszgránát keveredett. A veszélyes szerkezetet a tüzszerészek a központi gyüjtőbe szállították.November 29-én a főváros második kerületében, az Ady Endre úton akadt dolguk a Magyar Honvédség tüzszerészeinek. Építési munkálatok közben ugyanis egy F1-es típusú kézigránát került elő a földből, amelyet a Vörös Mihály főhadnagy vezette járőr a központi gyüjtőbe szállított.November 30-án ugyancsak Budapestre, de ezúttal a XV. kerületbe, a Késmárki és a Fázis utcák kereszteződésébe kellett kivonulniuk a tüzszerészeknek, mivel útépítés közben egy 81 milliméteres, magyar gyártmányú aknagránátot találtak. A veszélyes, második világháborús robbanószerkezetet a Sulykovszki Róbert zászlós vezette tüzszerészjárőr a központi gyüjtőbe szállította.December 1-jén az alcsútdobozi arborétumból telefonáltak a Magyar Honvédség tüzszerészügyeletére, hogy a terület átvizsgálására felkért civil tüzszerészcég müszerezés közben több, feltételezhetően a második világháborúból visszamaradt robbanószerkezetre bukkant. A Lakatos Sándor főtörzsőrmester vezetésével helyszínre küldött járőr egy-egy darab 76, illetve 45 milliméteres repeszgránátot, két darab F1-es típusú kézigránátot, egy LG–42-es kézigránátot, valamint egy 9 milliméteres, lőszerekkel teli tárat emelt ki a földből.Két egymást követő napon is ki kellett vonulniuk a százhalombattai Duna-partra a Magyar Honvédség tüzszerészeinek. A folyó alacsony vízállása miatt ugyanis több világháborús robbanószerkezet is a szárazra került. A Pozderka Attila főtörzsőrmester vezette járőr december 3-án három darab 150 milliméteres, német gyártmányú repeszromboló gránátot szállított el a helyszínről. Másnap a Lakatos Sándor főtörzsőrmester vezette járőr tucatnyi, különböző típusú és gyártmányú aknagránátot vitt a központi gyüjtőbe. Ezen a napon egy harckocsiakna is előkerült.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 04. 17., 09:54
A Sargasso-tenger évszázadok óta az Atlanti-óceán egyik leghírhedtebb térségének számít, többek között azért, mert területén fekszik a Bermuda-háromszög is.
2023-03-31 12:17:30
Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda már számos alkalommal mutatott be meglehetősen sajátos tervezésű, néha igencsak futurisztikus külsejű harci eszközöket, amelyek többsége – legalábbis amennyire tudni lehet – vagy egyszerűen propagandacélokra szolgált, vagy nem lépett túl a prototípus fázison.
2023-03-21 15:21:41
Egy igazán sűrű, de eredményes 2022-es évet tudhat maga mögött a Gestamen Kutatás Fejlesztés Zrt. Az új magyar fegyvercsalád – a Magyar Honvédség szakembereivel történő – közös fejlesztésével ugyanis korántsem értek véget a feladatok és kihívások.
2023-03-17 12:18:01
A francia hajóépítő óriásvállalat, a Naval Group 2022 második felében új programba kezdett. Mivel a cég vezetői szerint Franciaország jelentős lemaradásban van a dróntechnológia terén, ezért a Naval Group már csak profiljából adódóan is a személyzet nélküli felszíni hajók terén igyekszik vezető szerepet kivívni magának.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 05. 23., 12:47
A Magyar Honvédség fennállásának 175. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 100 forintos forgalmiérme-emlékváltozatot bocsát ki május 23-án, kedden, egymillió példányban – közölte a jegybank az MTI-vel.
2023. 05. 18., 10:53
A honvédelmi tárca vezetője a Magyar Honvédség új toborzó kampányfilmjének megjelenése kapcsán beszélt a TV2, az M1 és a Kossuth Rádió reggeli műsoraiban május 17-én, szerdán.
2023. 05. 15., 10:43
Amszterdamban már messziről látszik, hogy hol található a holland tengerhajózásnak emléket állító Scheepvartmuseum - az irányadó a főváros nevét viselő háromárbócos, az Amsterdam.
2023. 05. 09., 11:12
Izgalmas honvédelmi kiállítás és interaktív tér nyílik a Bálnában épülő honvédelmi központban május 9-én!

  JETfly Magazin

A Magyar Honvédség életében történt változások elérték az egykori MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázist is, bár a legendás Puma vadászpilóta neve megmaradt, a hadrendi szám - az elődök előtti tisztelgésként - 101-re módosult. Az immár repülődandárként jegyzett alakulat parancsnoka Gróf Gergely ezredes.