2023. 05. 30. kedd
Janka, Zsanett
: 371 Ft   : 346 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

A NATO 2014 után is harcol majd Afganisztánban

Art of WAR  |  2012. 02. 08., 16:10

A NATO vezette nemzetközi erők (ISAF) az után is harcolni fognak Afganisztánban, hogy biztonsági feladataikat a terveknek megfelelően 2014-ben átadják a helyi kormányerőknek – nyilatkozta John Allen, az ISAF parancsnoka a Financial Times Deutschland február 6-ai, hétfői számában. A NATO tavalyi döntése értelmében az ISAF jelenleg 130 ezer fős erői 2014 végéig fokozatosan átadják a közép-ázsiai ország biztonságának megőrzéséért viselt felelősséget az afgán hadseregnek és a rendőrségnek. Azt követően hivatalosan csak az afgán védelmi erők kiképzésének a támogatására maradnak ott.

„Ha egy afganisztáni zászlóaljat egy ütközet során tanácsokkal látsz el, (...) akkor te magad is részt veszel a csatában” – mondta Allen, leszögezve, hogy szinte lehetetlen különbséget tenni a két feladatkör között. Az amerikai tábornok hozzátette, hogy az afgán hadsereg és rendőrség létszámát csökkenteni kell: szerinte a jelenlegi 350 ezerről a közeljövőben 220-230 ezerre kell mérsékelni a szolgálatban álló katonák számát. Ugyanakkor arra is figyelmeztetett: instabilitással fenyeget, ha egy konfliktushelyzetben kialakított, jelentős létszámú haderőt a konfliktus után csökkentenek. 

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 04. 17., 09:54
A Sargasso-tenger évszázadok óta az Atlanti-óceán egyik leghírhedtebb térségének számít, többek között azért, mert területén fekszik a Bermuda-háromszög is.
2023-03-31 12:17:30
Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda már számos alkalommal mutatott be meglehetősen sajátos tervezésű, néha igencsak futurisztikus külsejű harci eszközöket, amelyek többsége – legalábbis amennyire tudni lehet – vagy egyszerűen propagandacélokra szolgált, vagy nem lépett túl a prototípus fázison.
2023-03-21 15:21:41
Egy igazán sűrű, de eredményes 2022-es évet tudhat maga mögött a Gestamen Kutatás Fejlesztés Zrt. Az új magyar fegyvercsalád – a Magyar Honvédség szakembereivel történő – közös fejlesztésével ugyanis korántsem értek véget a feladatok és kihívások.
2023-03-17 12:18:01
A francia hajóépítő óriásvállalat, a Naval Group 2022 második felében új programba kezdett. Mivel a cég vezetői szerint Franciaország jelentős lemaradásban van a dróntechnológia terén, ezért a Naval Group már csak profiljából adódóan is a személyzet nélküli felszíni hajók terén igyekszik vezető szerepet kivívni magának.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 05. 23., 12:47
A Magyar Honvédség fennállásának 175. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 100 forintos forgalmiérme-emlékváltozatot bocsát ki május 23-án, kedden, egymillió példányban – közölte a jegybank az MTI-vel.
2023. 05. 18., 10:53
A honvédelmi tárca vezetője a Magyar Honvédség új toborzó kampányfilmjének megjelenése kapcsán beszélt a TV2, az M1 és a Kossuth Rádió reggeli műsoraiban május 17-én, szerdán.
2023. 05. 15., 10:43
Amszterdamban már messziről látszik, hogy hol található a holland tengerhajózásnak emléket állító Scheepvartmuseum - az irányadó a főváros nevét viselő háromárbócos, az Amsterdam.
2023. 05. 09., 11:12
Izgalmas honvédelmi kiállítás és interaktív tér nyílik a Bálnában épülő honvédelmi központban május 9-én!

  JETfly Magazin

A Magyar Honvédség életében történt változások elérték az egykori MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázist is, bár a legendás Puma vadászpilóta neve megmaradt, a hadrendi szám - az elődök előtti tisztelgésként - 101-re módosult. Az immár repülődandárként jegyzett alakulat parancsnoka Gróf Gergely ezredes.