„Waterfalls”, azaz magyarul „Vízesések” fedőnévvel rendelt el harcászati gyakorlatot Bosznia-Hercegovinában az EUFOR Többnemzeti Zászlóaljának (Multinational Battalion − MNBN) parancsnoka március 26-29. között a műveleti alegységek, így a magyar század számára is. Az időjárás kegyeibe fogadta a magyar katonákat: végre nem esett a hó, csak a tavasz kezdetére jellemző hűvös idő tartotta még magát valamennyire. A gyakorlat forgatókönyve szerint Bileca településen zavargások miatt szövetséges katonák kerültek veszélybe.
Az első napon az osztrák felderítőszakasz települt a kijelölt körzetbe, hogy a parancsnok első kézből kaphasson információt a kialakult helyzetről. A feszültség fokozódása miatt a második napon a teljes zászlóalj a helyszínre indult. Az alakulat három menetoszlopa nyolc óra alatt teljesítette a 260 kilométeres közúti menetet.

A harmadik napon – a török rendészkontingens katonái által alájátszott – zavargások, gyújtogatások és lövöldözések miatt a zászlóalj parancsnoka elrendelte a településen szolgálatot teljesítő szövetséges katonák kimenekítését. Első mozzanatként a zászlóalj török lövészszázada lezárta a megközelítési utakat, hogy a hőzöngő tömeg ne legyen még nagyobb. Ezt követően a magyar lövészszázad kapta feladatul azt, hogy a szövetséges katonák bázisa környékén randalírozó, fegyvereket is birtokló csoportot kiszorítsa, majd tisztítsa meg az épületet és menekítse ki a kijelölt személyeket.
A tömeg agresszív magatartása miatt az addig tartalékban lévő osztrák lövészszázadot is kirendelték a magyar tömegkezelő alegység megerősítésére. A két század közösen sikerrel szorította ki a randalírozókat, így a kimenekítést végző magyar csoport a lehető legrövidebb idő alatt a helyszínre érkezhetett, ahonnan az épület átvizsgálása és megtisztítása után szövetségeseinket biztonságos helyre menekíthette.

A negyedik napon, a gyakorlat sikeres teljesítése után a többnemzeti zászlóalj visszatelepült Szarajevóba.
A müveletek végrehajtása során a magyar lövészszázadnak olyan helyzetekkel kellett megbirkóznia, amelyekben kézigránátot dobtak rájuk, barikádot építettek és gyújtottak fel előttük, vagy éppen saját és szövetséges sérülteket kellett ellátniuk, valamint jármüveikkel vagy helikopterrel elszállítaniuk – természetesen mindezt nem valós helyzetben, csak imitálva.
A magyar katonák a professzionális szintü felkészültségük mellett kimagasló motiváltságukról is tanúbizonyságot tettek, a század vezetési rendszere pedig ismét kiválóra vizsgázott. Thomas Holzbauer alezredes, a zászlóalj parancsnoka a gyakorlatot jóra értékelte, és kiemelte, hogy sikerült olyan helyzeteket generálni, amelyek megmutatják a közös felkészítés helyes irányát.
