2023. 05. 30. kedd
Janka, Zsanett
: 372 Ft   : 347 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Alig emelkedtek tavaly a világ fegyverkezési kiadásai

Art of WAR  |  2012. 06. 06., 14:28

Tizenhárom év után – 1998 óta – tavaly először fordult elő, hogy a világon csak csekély mértékben, mindössze 0,3 százalékkal emelkedtek a fegyverkezési kiadások, noha a nukleáris fegyverek jelentette fenyegetés továbbra is jelentős – derül ki a Stockholmi Békekutató Intézet (SIPRI) hétfőn közzétett tanulmányából.

2011-ben világszerte 1,73 billió dollárt költöttek fegyverkezésre, ami csupán 0,3 százalékos emelkedést jelent az előző évhez képest – olvasható a SIPRI fegyverkezésről és leszerelésről készített 2012-es évkönyvében megjelent tanulmányában. 2010-ben még 1,3 százalékos, 2009-ben pedig 6 százalékos kiadásnövekedést regisztráltak.

A svéd intézet korábbi évkönyveinek adatai szerint a világ katonai kiadásai 1987-től kezdve 1998-ig bezárólag folyamatosan csökkentek, majd 1999-ben növekedésnek indultak, akkor 2,1 százalékos emelkedést jegyeztek fel.

A svéd szellemi mühely számításai szerint a 2011-es katonai kiadások a világ országai összesített nemzeti termékének (GNP) 2,5 százalékát tették ki, ami fejenként 249 dolláros ráfordításnak felel meg.

A stockholmi intézet a nyolc atomhatalmat – Egyesült Államok, Kína, Oroszország, Franciaország, Nagy-Britannia, Izrael, Pakisztán és India – vizsgálva megállapította, hogy 2012 elején a nukleáris robbanófejek száma a tavaly regisztrált 20 530-nál kevesebb, mintegy 19 ezer volt. Ezzel a kedvezőnek tünő csökkenő tendenciával azonban szembeállítható az a tény, hogy a világ tömegpusztító eszközeit folyamatosan modernizálják - figyelmeztetnek a jelentés készítői. Shannon Kile, a SIPRI egyik szakértője elmagyarázta, hogy az atomhatalmak „csak elméletileg állnak készen” fegyverarzenáljuk feladására. A hosszú távú fejlesztési programok éppen azt mutatják, hogy a nukleáris fegyverek még mindig meghatározóak egy ország nemzetközi státusának és erejének szempontjából - tette hozzá.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 04. 17., 09:54
A Sargasso-tenger évszázadok óta az Atlanti-óceán egyik leghírhedtebb térségének számít, többek között azért, mert területén fekszik a Bermuda-háromszög is.
2023-03-31 12:17:30
Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda már számos alkalommal mutatott be meglehetősen sajátos tervezésű, néha igencsak futurisztikus külsejű harci eszközöket, amelyek többsége – legalábbis amennyire tudni lehet – vagy egyszerűen propagandacélokra szolgált, vagy nem lépett túl a prototípus fázison.
2023-03-21 15:21:41
Egy igazán sűrű, de eredményes 2022-es évet tudhat maga mögött a Gestamen Kutatás Fejlesztés Zrt. Az új magyar fegyvercsalád – a Magyar Honvédség szakembereivel történő – közös fejlesztésével ugyanis korántsem értek véget a feladatok és kihívások.
2023-03-17 12:18:01
A francia hajóépítő óriásvállalat, a Naval Group 2022 második felében új programba kezdett. Mivel a cég vezetői szerint Franciaország jelentős lemaradásban van a dróntechnológia terén, ezért a Naval Group már csak profiljából adódóan is a személyzet nélküli felszíni hajók terén igyekszik vezető szerepet kivívni magának.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 05. 23., 12:47
A Magyar Honvédség fennállásának 175. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 100 forintos forgalmiérme-emlékváltozatot bocsát ki május 23-án, kedden, egymillió példányban – közölte a jegybank az MTI-vel.
2023. 05. 18., 10:53
A honvédelmi tárca vezetője a Magyar Honvédség új toborzó kampányfilmjének megjelenése kapcsán beszélt a TV2, az M1 és a Kossuth Rádió reggeli műsoraiban május 17-én, szerdán.
2023. 05. 15., 10:43
Amszterdamban már messziről látszik, hogy hol található a holland tengerhajózásnak emléket állító Scheepvartmuseum - az irányadó a főváros nevét viselő háromárbócos, az Amsterdam.
2023. 05. 09., 11:12
Izgalmas honvédelmi kiállítás és interaktív tér nyílik a Bálnában épülő honvédelmi központban május 9-én!

  JETfly Magazin

2023. május 26-án, pénteken, ismét kinyitotta kapuit a spotterek előtt az MH Kiss József 86. Helikopterdandár, ahol több újdonság is várta a repülőgépek fotósait. Mutatjuk Olvasóinknak a helyszínen készült felvételeket!