Általában amikor az ember Pápára érkezik, jól tudja, hogy nem kell csúcsforgalommal számolnia, ha a katonai repülőtér felé veszi az útját. Július első napján viszont több száz méteres kocsisor araszolt a bázisrepülőtér felé, és ezúttal senkinek semmiféle igazolványt nem kellett felmutatnia, ha be akart lépni az objektum területére. Feltéve, hogy jól felszerelkezett naptejjel, megfelelő minőségű frissítő italokkal, kalapokkal és napernyőkkel, mert a rekkenő hőségben megrendezett vasárnapi program mind a szervezők, mind a látogatók erejét próbára tette.
Szóval kutya meleg volt, amit egyébként még az élvezetes és látványos programok ellenére sem lehetett teljesen figyelmen kívül hagyni. Viszont többen is felfedezték, hogy a C–17-es szállító repülőgép gigantikus méreteiből adódóan hasonló méretü árnyékot vet, így aztán le is táboroztak rövidebb-hosszabb időre a hatalmas gumiabroncsok előtt.„Jó a ruhád” – cukkolták épp szolgálatban lévő bajtársaikat az ezúttal civilben munkahelyükre érkező katonák – válasz gyakran nem érkezett, de a pillantások meglehetősen parázs hétfő ígéretét hordozták magukban...
A legviccesebb jelenetek egyike azonban kétségkívül a modern reptéri tüzoltójármüvek közelében játszódott le, ahol is egy hatéves forma kisfiú – homokozókban rendszeresített – vízi gépkarabéllyal locsolta a tüzoltó katonákat, akik értelemszerüen nem frissíthették fel magukat a jármüvek vízkészletét használva.Így aztán eleinte vidáman fogadták a kis frissítőt, egészen amíg ki nem derült: a játékfegyver tárában tea főzéséhez is alkalmas hőmérsékletü víz lapul.Aki pedig a hőségben szellemi felfrissülésre vágyott, az a hatalmas, hófehér rendezvénysátorban keresett menedéket – no nem a meleg, hanem a napsugarak elől. Itt Magasy Zsolt alezredes, a bázisrepülőtér parancsnoka köszöntötte a hallgatókat, majd át is adta a szót Kositzky Attila nyugállományú repülő altábornagynak, aki rögtön elnézést kért, amiért „feltartja a hallgatóságot”, noha a közönség ezt még az előadása végén sem vette észre.Az alkalmi honvédségi szaunából kilépőknek a sátor háta mögött őrkutyák és gazdáik mutatták be tudásukat – bundában és egyenruhában, természetesen. Minden bizonnyal a kitartást is díjazta a gyakran felcsattanó taps.
Dél felé közeledve a távolban délibábok jelentek meg a Szaharát idéző reptér betonján – MiG–21-es vadászgépek formájában. Közelebb érve kiderült: nem a hőség tréfálta meg a vendégeket, hanem valóban be lehetett ülni az ikonikus gép pilótafülkéjébe, ahol viccesebb katonák szerint nem sokkal odaértünk előtt még javában havazott. Tudjuk, a katona barátja az időjárás, és állítólag a fülke tetején ülve nincs is olyan meleg...Ha így van, akkor eljött az ideje, hogy a magasba menjünk, azaz felmásszunk a Mistral-indítóállványra és körülnézzünk. Hullámzó hőséget és elképesztő tömeget láttunk, s az emberek mintha egyre hosszabban időztek volna az An-26-os utasterében, illetve a C–17-es szállítóterében…Sajnos azonban a hüvösebb idő beálltáig nem ülhettek ott: a reptéri vasárnapnak késő délután vége szakadt, így a látogatók élményekkel gazdagabban és kellemesen elfáradva indulhattak haza zuhanyozni.
Hazai cégek drónjait, repülőeszközeit és integrálható szenzorait mutatták be a Magyar Honvédség meghívott szakembereinek a Védelmi Innovációs Kutatóintézet (VIKI) által szervezett szakmai napokon július 1-én és 2-án, a hajmáskéri Kiképző Bázison.
Egy új harcjármű rendszerbe állításakor az első lépések egyik legfontosabbika a kezelők vezetési rutinjának megszerzése. A június 11-ei héten az MH Klapka György 1. Páncélosdandár egyik legkorszerűbb eszközével, a Leopard 2A7HU típusú harckocsival gyakorolják a harcjárművezetők többek között a közúton való közlekedést.
Lynx harcjárművel hajtott végre éleslövészetet az MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár Tatárszentgyörgyön. A szcenárió keretében nemcsak lőttek az ellenségre, hanem a visszavonulást segítő köddel is zavarták őket.
Újabb két Leopard 2A7HU típusú harckocsi, illetve vezetői oktatójármű érkezett a tatai MH Klapka György 1. Páncélosdandárhoz a napokban – jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.
A Roszatom nukleáris üzemanyagot gyártó részlegéhez, a TVEL-hez tartozó Csepecki Gépgyárban megkezdték azoknak a speciális spirálbordás titáncsöveknek a gyártását, amelyek a világ majdani legnagyobb atomjégtörő hajóján a gőzfejlesztők szerkezeti merevségét biztosítják.
A Flotprom internetes szakportál 2024. május 2-án közzétett információi szerint a Volga mellett fekvő Zelenodolszkban működő Gorkij Hajógyárban, a hónap folyamán két új hadihajót bocsátanak vízre, a Karakurt-osztályú (Project 22800) Tájfun korvettet és a Project 22160 típusú, Viktor Velikij járőrhajót.
A Honvéd Vezérkar és a zalaegerszegi MouldTech Systems Kft. között létrejött együttműködés keretében drónos meteorológiai mérések segítik a 46. Katonai Ejtőernyős Világbajnokság szervezőit.
A magyar kormány korábbi döntései alapján az állam 2024. szeptember 1-jétől térítésmentesen biztosítja a végzős középiskolások részére a „B” kategóriás vezetői engedély megszerzését, ami a KRESZ és az egészségügyi oktatást tartalmazza.
A Magyar Védelmi Exportügynökség (VEX) saját nemzeti standot állított június 17-21. között a párizsi Eurosatory védelmi ipari kiállításon, amely az egyik legnevesebb európai védelmi kiállítás.
Folytatódik a Pardubicében található Repülési Kiképző Központ (CLV) flottájának modernizációja: az új L-39 Skyfox-ok mellett a kiöregedő Zlineket is újakra cserélik.