Bíróság elé kell állnia Oleg Vasenko alezredesnek, aki a Jaroszlav Mudrij őrhajóra történő leszállás végrehajtása közben Ka-27 típusú helikopterével a tengerbe zuhant. A hír Oroszország Államügyészségének honlapján jelent meg.
A Balti Flotta katonai ügyésze az orosz büntető törvénykönyv 351. cikkelye alapján (katonai repülőgéppel történő repülés szabályainak megsértése, amit gondatlanságból idéztek elő) állítja bíróság elé az alezredest. Az ügyet a Balti Helyőrségi katonai bíróság fogja tárgyalni.
Az esetet vizsgáló bizottság arra a következtetésre jutott, hogy az alezredes „nem vette figyelembe saját repülő kiképzettségi szintjét”. „Miközben nem tervezett repülési feladatot ‑ átrepülés a leszállópálya felett süllyedéssel ‑ hajtott végre, nem fordított figyelmet az akadállyal történő ütközés elkerülésére, valamint figyelmen kívül hagyta a repülésvezető irányváltoztatás és emelkedés végrehajtására történő utasítását”, - olvasható az államügyészség honlapján.
A Balti Flotta Ka-27 helikopterei
A pilóta tettének következtében mintegy 195 millió rubeles kár keletkezett a hadihajón – a lezuhanó helikopter megrongálta a repülési platformot, valamint a „Kortik” típusú légvédelmi rakétakomplexumot. Mindezen túl a Ka-27 típusú helikopter elvesztése 27 millió rubeles veszteséget okozott.
A helikopter 2009. május 4-én semmisült meg miután először a hajó fedélzetére majd onnan a tengerbe zuhant. A repülőbaleset során a helikopter fedélzetén öt fő tartózkodott, akiket szerencsésen kimentettek.
Hazai cégek drónjait, repülőeszközeit és integrálható szenzorait mutatták be a Magyar Honvédség meghívott szakembereinek a Védelmi Innovációs Kutatóintézet (VIKI) által szervezett szakmai napokon július 1-én és 2-án, a hajmáskéri Kiképző Bázison.
Egy új harcjármű rendszerbe állításakor az első lépések egyik legfontosabbika a kezelők vezetési rutinjának megszerzése. A június 11-ei héten az MH Klapka György 1. Páncélosdandár egyik legkorszerűbb eszközével, a Leopard 2A7HU típusú harckocsival gyakorolják a harcjárművezetők többek között a közúton való közlekedést.
Lynx harcjárművel hajtott végre éleslövészetet az MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár Tatárszentgyörgyön. A szcenárió keretében nemcsak lőttek az ellenségre, hanem a visszavonulást segítő köddel is zavarták őket.
Újabb két Leopard 2A7HU típusú harckocsi, illetve vezetői oktatójármű érkezett a tatai MH Klapka György 1. Páncélosdandárhoz a napokban – jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.
A Roszatom nukleáris üzemanyagot gyártó részlegéhez, a TVEL-hez tartozó Csepecki Gépgyárban megkezdték azoknak a speciális spirálbordás titáncsöveknek a gyártását, amelyek a világ majdani legnagyobb atomjégtörő hajóján a gőzfejlesztők szerkezeti merevségét biztosítják.
A Flotprom internetes szakportál 2024. május 2-án közzétett információi szerint a Volga mellett fekvő Zelenodolszkban működő Gorkij Hajógyárban, a hónap folyamán két új hadihajót bocsátanak vízre, a Karakurt-osztályú (Project 22800) Tájfun korvettet és a Project 22160 típusú, Viktor Velikij járőrhajót.
A Honvéd Vezérkar és a zalaegerszegi MouldTech Systems Kft. között létrejött együttműködés keretében drónos meteorológiai mérések segítik a 46. Katonai Ejtőernyős Világbajnokság szervezőit.
A magyar kormány korábbi döntései alapján az állam 2024. szeptember 1-jétől térítésmentesen biztosítja a végzős középiskolások részére a „B” kategóriás vezetői engedély megszerzését, ami a KRESZ és az egészségügyi oktatást tartalmazza.
A Magyar Védelmi Exportügynökség (VEX) saját nemzeti standot állított június 17-21. között a párizsi Eurosatory védelmi ipari kiállításon, amely az egyik legnevesebb európai védelmi kiállítás.
Az Air France a május 13-tól május 24-ig tartó Cannes-i Filmfesztivál és a május 23-25 közötti monacói Formula-1-es nagydíj alkalmából is közvetlen járatokat indít Los Angeles, valamint New York és Nizza között. Emellett amerikai kínálatát is bővíti a francia légitársaság.