Az élet Camp Pannóniában - Felhők között

Minden mozdulatuk begyakorolt és összeszokott, nem csoda, hiszen mindannyian több éve együtt szolgálnak Debrecenben, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóaljnál.

- Ez egy különleges és érzékeny technika, ezért is fontos, hogy mind a hárman ismerjük a gép minden „rezdülését”, képesek legyünk egymást helyettesíteni – kezdi a SUAV parancsnoka a bemutatást. - Az igaz, hogy a gépkocsivezetőnek nincs mindenre jogosultsága - bármilyen vészhelyzetet képes lenne elhárítani egy meghibásodás esetén, azonban az indításban nem vehet részt. Viszont minden egyes fel- és leszállást videóval rögzít, ami a munkámhoz nagy segítséget és biztonságot nyújt. Ugyanis így láthatom, hogy jól áll-e a szárny vagy a gép orra. Már második alkalommal szolgálok itt, de minden egyes indítás olyan, mintha az első lenne.

- Nem szabad rutinból cselekedni – veszi át a szót az operátor. Igaz, mint első missziós, nekem még nincs annyi tapasztalatom, de minden egyes repülésből sokat tanultam. Míg a felkészítésen egy jól belátható területen történt a le- és felszállás, addig itt müveleti területen előfordulhat, hogy akár dombtetőről megy az indítás és szinte egy zsebkendőnyi területen történik a landolás. Ez azért több veszélyt rejt magában. Nagyobb koncentrációt és összeszokottságot igényel.

- Felelősek vagyunk egymásért – folytatja a gépkocsivezető. Számomra ez a második afganisztáni „kaland”, hat évvel ezelőtt Kabulban a géppuskás toronyból, most pedig a vezetőfülkéből vigyázok a társaimra. Bár én csak korlátozott kiképzést kaptam a SUAV-ra, azért a vezetésen és a videófelvétel készítésén túl a karbantartásba is besegítek. Mivel a Magyar Honvédségben rendszeresített szinte összes technikára megszereztem a jogosultságot, ez jól jött, amikor a csoportunk számára átalakításra került egy HMMWV gépjármü, melybe át tudtuk tenni a mobillá alakított parancsnoki kiértékelő monitort. Így távolabbi helyekre is sikerült eljutnunk, ezáltal nagyobb biztonságot nyújtva a konvoj számára.

Egy jól összeszokott, összetartó csoport. A családtól távol azonban nem könnyü. Leginkább a gyerekekkel nehéz megértetni és elfogadtatni a családfő hiányát. A parancsnok kisfia például - aki még csak három éves - a legutóbbi beszélgetésük alkalmával, komoly alkuval állt elő: „Apa, tudom, hogy ott messze kell dolgoznod, de gyere haza hétvégére, utána ígérem, visszaengedlek a katona bácsikhoz.”