2017. 09. 23. szombat
Tekla
: 310 Ft   : 258 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Hazatértek a mentorok

Art of WAR  |  2012. 10. 01., 13:54

Mintha csak tegnap lett volna… Pedig négy és fél hosszú hónap telt el azóta, hogy az AMT (Air Mentor Team – Légi Kiképzéstámogató Csoport) hetedik váltásának tagjai elbúcsúztak kollégáiktól és szeretteiktől az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis betonján.

Az arcok ugyanazok voltak, és mégis mások. Májusban alig (vagy egyáltalán nem) leplezett aggodalom és féltés, míg most a küszöbön álló viszontlátás egyre fokozódó izgalma látszott rajtuk. És persze a megkönnyebbülés: a Pápa és Szolnok közötti repülőút, a forgószárnyak ismerős zenéje már valóban a célegyenest jelentette.

Tudta ezt a bázis vezetése is, akik Lamos Imre dandártábornokkal, a bázis parancsnokával az élen nem hagyták ki a lehetőséget, hogy – a hagyományoknak megfelelően – szinte a földet érés pillanatában megszoríthassák Koller József ezredes, parancsnokhelyettes, és az irányítása alatt Kabulban szolgálatot teljesítő csapat tagjainak kezét. Már besötétedett, amikor erre sor került, de ez sem ronthatta el a hangulatot.

Hazatértek a mentorok

Lamos dandártábornok rövid köszöntőjében gratulált a feladatok eredményes teljesítéséhez és kifejezte a 12 tagú csapat szerencsés hazatérése felett érzett örömét. A hazaérkezettek és az őket várók ezután átadták magukat a várva várt pillanatok örömének.

A hivatalos visszafogadó ünnepséget a jövő héten rendezik meg és rövidesen megkezdődik a tapasztalatok kiértékelése is, hiszen a munka nem ér véget, és a friss információk hozzájárulhatnak minden Afganisztáni misszió eredményességének és biztonságának növeléséhez.

Hazatértek a mentorok

Fotók: Fodor András törzszászlós

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2017. 09. 18., 11:14
Idén a migrációs válsághelyzet kezelésében és a terrorizmus elleni harcban való részvételt is gyakorolják a szerb és a magyar hadihajósok.
2017-09-14 10:12:11
Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma a napokban szerződést kötött az MD Helicopters vállalattal, miszerint az USA további 150 darab MD-530F Cayuse Warrior típusú, felderítő-harci helikoptert vásárol Afganisztán részére.
2017-09-07 13:17:17
Az Egyesült Államok haditengerészete a többi nagy hadiflottával ellentétben nem állított hadrendbe csatacirkálókat, pontosabban fogalmazva csak majdnem, mivel közbeszólt a nemzetközi politika.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 09. 21., 11:16
A szakértő szerint nem várható fegyveres konfliktus Észak-Korea és az Egyesült Államok között.
2017. 09. 19., 09:34
Nem kellenek nagy dolgok ahhoz, hogy az ember jól érezze magát a bőrében, s ebből a hadsereg is rengeteget profitáljon.
2017. 09. 15., 11:41
Észak-Korea újabb rakétát bocsátott fel Phenjan egyik külső kerületéből keleti irányba, a rakéta átrepült Japán második legnagyobb szigete, Hokkaidó felett, majd a Csendes-óceánba csapódott – jelentették péntekre virradóra a hírügynökségek.
2017. 09. 12., 14:02
Visszautasította kedden Észak-Korea az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) újabb, ellene hozott szankciós határozatát, és azt üzente az Egyesült Államoknak, hogy hamarosan soha nem tapasztalt szenvedésben lesz része.

  JETfly Magazin

A brit védelmi miniszter, Michael Fellon a napokban arról számolt be, hogy kollégájával, Khalid bin Mohammad Al-Attaiyah katari védelmi miniszterrel, szándéknyilatkozatot írtak alá 24 darab Eurofighter Typhoon eladásáról.