2017. 10. 19. csütörtök
Nándor
: 308 Ft   : 262 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Tömegszerencsétlenséget szimuláltak

Art of WAR  |  2012. 10. 10., 13:09

Négy katonai és két mentőhelikopter, kilenc tűzoltóautó, hét mentőgépkocsi és mintegy százötven résztvevő – „Cross Landing 2012” néven magyar–román közös légi kutató-mentő gyakorlatot tartottak október 8−11. között Szolnok, Dóc és Szeged körzetében.

Szolgálati feladat ellátása közben október 9-én egy katonai szállítóhelikopter hajtómüvei meghibásodtak, ezért kényszerleszállást kellett végrehajtania Dóc határában. A gép a földet éréskor egy szabályosan közlekedő mikrobusznak csapódott, a jármüvet követő teherautó vezetője pedig ijedtében félrerántotta a kormányt – mindkét gépkocsi felborult. A balesetben egy ember meghalt, tizenhárman pedig megsérültek, a többségük állapota súlyos, életveszélyes volt.

A rendőrök pillanatokon belül lezárták a környéket, a katasztrófavédelem munkatársai eloltották az égő autókat és feszítő-vágó berendezéseikkel kiszabadították a jármüvekbe szorult, jajgató sebesülteket. A helyszínre érkező egészségügyi katonák és a mentők a sérültek állapotát a helyszínen stabilizálták, majd helikopterekkel és rohamkocsikkal a szegedi sportrepülőtéren felállított tábori kórházba szállították őket.

Mindez persze csak egy imitált helyzet volt, de ilyen és ehhez hasonló balesetek, tömegszerencsétlenségek, katasztrófahelyzetek bármikor előfordulhatnak. Ezért határozott úgy tíz évvel ezelőtt Magyarország és Románia, hogy a két ország légierői, pilótái és egészségügyi katonái a kutatási-mentési müveletek gyakorlásával közösen készülnek fel egy esetleges tragédia következményeinek az enyhítésére.

Tömegszerencsétlenséget szimuláltak

Idén az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis kapta feladatul a feltételezett katasztrófa helyszínének berendezését, a mentés megszervezését és a közös munka koordinálását. A gyakorlat parancsnoka Myszöglád Attila alezredes, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság Légierő Hadmüveleti és Kiképzési Főnökség kiemelt repülő főtisztje, igazgatója pedig Bali Tamás alezredes, a szolnoki helikopterbázis repülőfelkészítési főnöke volt. A két nemzet kutató-mentőinek közös felkészülésében az MH Összhaderőnemi Parancsnokság vezetésével részt vettek az MH Légi Vezetési és Irányítási Központ, az MH Pápa Bázisrepülőtér, az MH Katonai Közlekedési Központ és az MH 5. Bocskai István Lövészdandár kijelölt alegységei is.

A mostani gyakorlat rendhagyó abból a szempontból, hogy a Magyar Honvédség kibővítette az együttmüködők körét a katasztrófavédelmi feladatokban részt vevő társszervekkel: Országos Mentőszolgálat, Légimentő Nonprofit Kht., Országos Rendőr-főkapitányság, BM Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, HungaroControl. Erre azért volt szükség, mert az elmúlt évben megváltozott a mentések koordinálására és a végrehajtásukra vonatkozó törvényi háttér: a légi kutatást és mentést tavaly óta egy komplex vezetési-irányítási törzs koordinálja. A törvény módosítása óta ez volt az első olyan gyakorlat, amelyet az új irányítási rendszerrel vezettek le.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2017. 10. 04., 12:52
Az Airbus Defense and Space vállalat a napokban erősítette meg, hogy 2017. szeptember 27-én átadta az 50. A400M Atlas típusú katonai teherszállító repülőgépet a soron következő megrendelőnek.
2017-10-02 09:28:57
Az I. világháború idején, a Kaiser flottájának talán legfélelmetesebb fegyverei az U-bootok voltak. Az UB-65 jelzésű búvárnaszádtól azonban nemcsak az ellenség tartott, hanem saját legénysége is egyenesen rettegett tőle.
2017-09-27 14:19:27
A napokban egy érdekes fotó jelent meg, melyen egy meg nem nevezett egyiptomi légibázison lencsevégre kapták ez első Ka-52-esek egyikét, ráadásul egy AH-64D Apache társaságában.
2017-09-25 10:58:39
„Köszönöm a kontingens tagjainak aktív tevékenységét, a feladatok fegyelmezett végrehajtását! Szolgálatukkal jelentős mértékben járultak hozzá a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet elleni sikeres koalíciós offenzívához!”
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 10. 16., 13:12

Lázadás a Szovjetúnióban - 1967

Azt tudjuk, hogy a Szovjetunióban nem létezett nyílt elégedetlenség, sem sztrájkok, sem rendszerellenes tüntetések, felkelések, zavargások. Hivatalosan persze nem.
2017. 10. 12., 11:41
Hetvenhárom éve vette kezdetét az Alföld térségében a második világháború egyik legnagyobb páncélos ütközete.
2017. 10. 10., 10:23
Brnótól Pozsony felé autózva, nagyjából 30 kilométerre a cseh várostól, Starovicky település közelében egy magas talapzatra helyezett harckocsit pillanthatunk meg.
2017. 10. 06., 13:09
Ukrajna a lehető legjobban szeretné csökkenteni az energiafüggőségét Oroszországtól, ráadásul van egy hatalmas sugárszennyezett területe, amit szinte semmire nem lehet használni.

  JETfly Magazin

A Lufthansa Csoport légitársaságai mintegy 12,7 millió utast szállítottak 2017 szeptemberében, 17,8%-kal többet, mint az előző év hasonló időszakában. A rendelkezésre álló utaskilométerek száma 11%-kal haladta meg az előző évit, miközben az árbevétel 12,9%-kal nőtt.