Mit tegyen a Gripen-pilóta, ha nagy kiterjedésű vízfelszín felett katapultálásra kényszerül? Itt kezdődik az igazi vészhelyzet, az igazi túlélés. Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison már 2006 óta folyik a légijármű-személyzetek felkészítése a vízi túlélő szituációkra. A „Deep Survival” gyakorlat keretein belül évente kétszer kapnak lehetőséget a hajózók, hogy elsajátítsák az ismereteket, vagy éppen a szinten tartó foglalkozásokon felfrissítsék tudásukat: mit is kell tenni víz fölötti gépelhagyás vagy vízen történő kényszerleszállás esetén a mentés megérkezéséig.
A képzés tematikája – melyet Bali Tamás alezredes az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis Repülésfelkészítési Főnökség főnöke állított össze – biztosítja mind a helikopterszemélyzetek, mind pedig a merev szárnyú repülőgépek hajózóinak teljes körü felkészítését.
A Gripen-pilóták mindeddig speciális helyzetben voltak, mivel a JAS−39 fedélzetén olyan speciális mentő- és túlélőberendezések, illetve -felszerelések vannak, melyek használatának oktatására eddig csak Svédországban volt lehetőség. Idén júniusban két svéd túlélőoktató tekintette meg és értékelte a szolnoki vízi túlélőkiképzést, melynek eredményeként felmerült annak lehetősége, hogy a svédországi képzés átkerülhessen Magyarországra.
A pozitív benyomások és hosszas egyeztetések eredményeképpen november 12−16. között a „Deep Survival” szolnoki oktatói – Bali Tamás alezredes, Simon Zsolt őrnagy és Réz Levente őrnagy, kiegészülve Vermes László századossal, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis ejtőernyős tisztjével – lehetőséget kaptak arra, hogy oktatói jogosultságot szerezzenek Svédországban.
A tanfolyam keretein belül sor került a Gripen életmentő és túlélőrendszereinek megismerésére, a típusspecifikus vészhelyzeti eljárások begyakorlására. A svéd oktatók különös figyelmet fordítottak a valós körülmények szimulálására, valamint az oktatási metodika átadására. A SAAB szakembereinek segítségével a mentőeszközök legapróbb alkatrészeit, azok kezelését és karbantartását is megismerhették a leendő magyar Gripen-oktatók.
Az ötnapos tanfolyamot sikeresen teljesítette a négy oktató, ennek köszönhetően 2013-ban már az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison kezdődhet meg az első hazai speciális Gripen vízi túlélő tanfolyam, ezzel is időt és költséget takarítva meg a Gripen-hajózók kiképzése során.