A Német Szövetségi Védelmi Erő – Bundeswehr – megtette az első lépést annak érdekében, hogy gyalogsági erőit a legkorszerűbb védelmi rendszerrel lássa el. A Düsseldorf központú Rheinmetall Group céggel, 2013 januárjában kötött megállapodás értelmében a cég hatvan Gladius rendszert szállít a hadsereg számára. A beszerzési program 2012-ben kezdődött, harminc rendszer szállításáról szólt, amely 300 katona felszerelését biztosítja.
A cég által most elnyert, második, hatvan rendszert előirányzó megrendelés ellenértéke 84 millió €, ami 600 katona ellátását hivatott szolgálni. Az új rendszerek első harminc készletét 2013 év közepéig, míg a másik harmincat 2013 év végéig adják át a hadseregnek. Az átadott mennyiség biztosítani fogja a Bundeswehr számára, hogy a két új afganisztáni kontingens személyi állományát időben ellássák a felszereléssel.
A tervek szerint jelenleg zajlik annak a harminc Gladius rendszernek az átvétele, amelyet 2012-ben rendelt a Bundeswehr. A csapatok a júniusi, Afganisztánba indulási időpontig gyakorlatoznak az új rendszerrel. A Rheinmetall által fejlesztett és eredetileg „A jövő lövésze” (Infanterist der Zukunft ‑ IdZ 2) néven ismert Gladius a jelenlegi a leghaladóbb rendszer a világon.
A rendszer alkalmazása jelentős lépés a német hadsereg számára, mivel annak alkalmazása javítja a gyalogsági egységek müveleti hatékonyságát és ezzel párhuzamosan növeli a katonák túlélőképességét.
Hasonló rendszer fejlesztésén napjainkban mintegy húsz ország – köztük Franciaország (FELIN), Nagy-Britannia (FIST), Spanyolország (COMFUT), az Egyesült Államok, Azerbajdzsán – dolgozik. Oroszország 2012 novemberében vásárolt Franciaországtól néhány FELIN-t tesztelésre. Mindemellett az orosz védelmi minisztérium megrendelése alapján zajlik a hasonló, „Harcos” (Ratnyik) névre keresztelt rendszer fejlesztése.