2023. 12. 07. csütörtök
Ambrus
: 381 Ft   : 353 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Műszaki modernizáció előtt áll a Magyar Hadsereg

Art of WAR  |  2014. 10. 03., 09:37

Műszaki modernizációs folyamat elején van a Magyar Hadsereg - mondta Orbán Viktor miniszterelnök, miután hadgyakorlaton vett részt a Veszprém megyei Öskü melletti kőröshegyi lőtéren.

A kormányfő nyilatkozatában szükségesnek nevezte az alapvető katonai technikai eszközök lecserélését, ami - hangsúlyozta - igen drága, ám "nem is kell egy lépésben elvégezni, de minden évben haladnunk kell egy-egy lépést előre, hogy azután néhány éven belül megérkezhessünk a modern hadsereggel rendelkező országok klubjába". Hozzátette, novemberben már lesz egy ütemezett beszerzési költségvetés.

Megjegyezte azt is, hogy helikopterek beszerzése szintén szerepel a kormányzati tervek között, de ez sem olcsó mulatság, ezért az összes lehetséges ajánlatot begyüjtötték, és a katonai, valamint költségvetési szempontokat ötvöző legjobb döntést fogják hamarosan meghozni.

A Közös Fellépés 2014 elnevezésü hadgyakorlat nyílt napjáról Orbán Viktor úgy fogalmazott: "amit itt láthattunk, az már annak a következménye, ami az ukrán-orosz határon történt. Itt egy olyan helyzetet szimuláltak a katonáink, ami ott most mindennapos".

Emlékeztetett, a NATO határozott arról, hogy olyan nemzetközi hadgyakorlatokat kell tartani, amelyeken az ukrán-orosz határnál előállt helyzetet szimulálják, és a veszélyelhárítást gyakorolják. "Nekünk folyamatosan erőt kell mutatni" - mondta -, mert ahhoz, hogy az ember jogot szerezzen a békés élethez, erőre van szükség, a mostani hadgyakorlat pedig ennek egy demonstrálása volt.

A miniszterelnök összegzése szerint Magyarország ma már elég erős ahhoz, hogy NATO-kötelékekkel együttmüködni képes századokat - és hamarosan zászlóaljnyi erőt - vonultasson fel, és azt más NATO-tagállamokkal összehangoltan müködtesse.

Orbán Viktor megerősítette egyúttal, hogy Magyarország emelni fogja hadi kiadásait.

A hadgyakorlat után tartott beszédében Hende Csaba honvédelmi miniszter azt mondta: az ukrajnai események ismét bizonyították, hogy Magyarország és a térség biztonsága csak a NATO keretein belül garantálható. "Ez a válság felértékelte a NATO-t", a szövetségen belül pedig felértékelte Közép-Európát - hangsúlyozta.

A tárcavezető az ország alapvető nemzeti érdekének nevezte, hogy jól felszerelt, megfelelően kiképzett, harckész nemzeti haderőt tartson fenn.

Emlékeztetett egyebek mellett a pápai katonai reptér fejlesztéséről szóló kormánydöntésre, amelynek alapján a repülőtér alkalmas lesz arra, hogy szükség esetén a térségbe irányított nagyobb szövetséges erők bázisreptere legyen.

A magyar katonákat méltatva azt mondta: "olyan katonák ők, akikre méltán bízhatja a nemzet a maga védelmét".

Hende Csaba egyúttal megköszönte a hadgyakorlatban részt vevő amerikai katonák munkáját is.

Böröndi Gábor dandártábornok, a Magyar Honvédség (MH) Összhaderőnemi Parancsnokság szárazföldi haderőnem főnöke újságíróknak szintén felidézte: a NATO döntése alapján nemzetközi gyakorlatokat kell tartani, hogy demonstrálják a kiképzettséget, azt, hogy a NATO készen áll tagállamai megvédésére. "Ma azt bizonyítottuk, hogy képesek vagyunk a NATO erejéhez tartozni, és velük közös gyakorlatot végrehajtani" - mondta.

A csaknem egyórás hadgyakorlaton, a bakonyi terepen szimulált helyzetről kifejtette: azt mutatták be, hogy irreguláris és reguláris erők lépik át az államhatárt, amire válaszul az MH kirendelte készenléti erőit, majd a légi és a szárazföldi erő összehangolt tevékenységével megállította az ellenséges támadást, és megsemmisítette az ellenséget. A hadgyakorlatban NATO-tisztekkel, -alegységekkel dolgoztak együtt.

Az MH Összhaderőnemi Parancsnoksága és alárendelt katonai szervezetei szeptember 8. és október 17. között tartanak őszi kiképzési sorozatot. A Közös Fellépés 2014 elnevezésü gyakorlatsorozaton csaknem 1 300 katona vesz részt, és 400 technikai eszközt használnak.

Böröndi Gábor korábban azt mondta, a hadgyakorlat elsődleges célja az együttmüködés erősítése az egyes honvédségi szakterületek, a szárazföldi, illetve légi egységek között.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 11. 23., 11:17
Az összecsukható konténereket fejlesztő és gyártó, magyar tulajdonban lévő Continest Technologies Zrt. kanadai leányvállalata, valamint a vízkezeléssel foglalkozó kanadai Innocorps által vezetett Circular City konzorcium nyerte el a Kanadai Védelmi Minisztérium (DND) Védelmi és Biztonsági Innovációs Programja (IDEaS) által kiírt Pop-Up City verseny kétmillió dolláros fődíját – közölte a Continest az MTI-vel.
2023. 11. 20., 14:42
Folytatódik az idén meghirdetett Embert a vasra! toborzókampány, amelynek második fázisában a megújuló tüzérséget jelentő PzH 2000 önjáró tüzérségi eszközök leendő kezelőit szólítja meg a Honvédelmi Minisztérium. Erről Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke beszélt november 16-án, Bakonykútiban.
2023. 11. 16., 13:09
„Bemutattuk, hogy a Magyar Honvédség felkészült, képes angol nyelven műveletet vezetni és olyan új típusú, új gondolkodásmódot igénylő eszközt is rendszerbe tud állítani, mint amilyen a PzH 2000-es” – mondta dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke Bakonykútiban, november 15-én, szerdán.
2023. 11. 16., 10:02
Észak-Korea 2023. szeptember 6-án bocsátott vízre egy erősen módosított Romeo-osztályú tengeralattjárót a sinpói Pongdae Tengeralattjáró Gyárban. A Hero Kim-Gun-ok jellegzetessége, hogy alaposan megnagyobbított tornyába tíz rakétaindító csövet telepítettek, amelyekből legalább két különböző típusú fegyver bocsátható fel.
2023-11-10 11:24:53
Az elmúlt harminc év legnagyobb hazai gyakorlatán az MH Klapka György 1. Páncélosdandár katonái is megmutatták, hogy jó gazdái a PzH 2000 önjáró lövegeknek. Az alakulat katonái a Bakonyban rengették meg a földet az 55 tonnás vasaikkal.
2023-10-31 14:21:36
1943. november 5-én az amerikai Sculpin tengeralattjáró kilencedik csendes-óceáni őrjáratára indult Pearl Harborból. Feladata az volt, hogy három társával a Spearfish - sel, a Searavennel és az Apogonnal a félelmetes erőddé kiépített Truk Atoll közelében álljon lesbe és a németektől átvett farkasfalka taktikát alkalmazva lecsapjon a japán hajókra.
2023-10-27 11:26:24
„Nincs nemzeti szuverenitás, nincs biztonság és nincs honvédelem jól működő, földi telepítésű légvédelmi rendszerek nélkül” – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a NASAMS légvédelmi rakétarendszer ünnepélyes átadóünnepségén, Győrben, az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezrednél, október 26-án.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 12. 06., 10:20
A vezérezredes tájékoztatása szerint a rendszerváltás óta nem volt arra példa, hogy az alakulatoknak önállóan, akár váratlan helyzeteket is megoldva kellett gyakorolniuk az országvédelmi feladatokat együttműködve a közigazgatással és a NATO-erőkkel.
2023. 12. 05., 15:36
A szakkiképzés területén szolgálók számára megtartott állománygyűlésen Kajári Ferenc altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének arról beszélt, hogy jelentősen változik a Magyar Honvédség kiképzési programja, annak metódusa.
2023. 12. 04., 09:56
Fegyvernemi ünnepéhez közeledve – az MH Légierő Parancsnoksággal közösen – szakmai konferenciát rendezett az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred december 1-jén.
2023. 11. 30., 10:06
A helyszín ismét Hollandia, Maastrich közvetlen és kicsit távolabbi környéke, ahol a tiszta, rendezett kisvárosok közterein a háborús relikviák is helyet kaptak és a városkép szerves részei lettek.

  JETfly Magazin

"Nehéz szerénynek maradni!", állítja a Tiger Meet-ek jelmondata. A fotókat nézve, van benne igazság! Sehol máshol nem láthatunk ennyi, látványosan megfestett katonai repülőgépet - de a csodaszép merev- és forgószárnyasok nem kiállításra jöttek. Dolgoztak, kőkeményen, s velük együtt a hajózók és a műszakiak is.