2023. 12. 07. csütörtök
Ambrus
: 381 Ft   : 353 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Súlyos hiányosságok a Német Hadsereg fejlesztési programjaiban

Art of WAR  |  2014. 10. 08., 10:18

Súlyos hiányosságokat tár fel a Német Hadsereg (Bundeswehr) legnagyobb fejlesztési programjaiban egy október 6-án, hétfőn Berlinben ismertetett független vizsgálat.

A KPMG nemzetközi tanácsadó cég által vezetett konzorcium 140 gondot és kockázatot tártak fel a vizsgált 9 projektben, amelyek összértéke 57 milliárd euró. Elemezték egyebek között az Airbus A400 M típusú katonai szállító repülőgép, az Eurofighter Typhoon vadászbombázó repülőgép és a Puma páncélozott gyalogsági harcjármü kifejlesztésére és beszerzésére irányuló programot. Megállapították, hogy a megvalósítás mindegyiknél elmaradt a tervezettől, a késés projektenként 2 és 10 év között van. A költségvetést az esetek többségében nem sikerült tartani. 

Volt olyan program, amelyre a tervezettnél majdnem egymilliárd euróval többet kell költeni. A Puma esetében például hat év lehet a csúszás, ha sikerül a jelenleg érvényes ütemtervet betartva novemberben használatba venni az első sorozatgyártásban készült darabot. A késés legfőbb oka, hogy a megrendelő a fejlesztés idejének korlátozására és a költségek leszorítására törekedik, miközben a lehető legnagyobb mértékü technológiai innovációt várja el a gyártóktól - emelték ki a vizsgálat összefoglalójában, hozzátéve, hogy túlságosan derülátónak bizonyult az eredeti terv, miszerint a harcjármü prototípusát 2,5 év alatt ki lehet fejleszteni. 

A konzorcium 180 javaslatot tett a német kormánynak, ezek mindenekelőtt a fegyverzetfejlesztési és -beszerzési programok irányításának és átláthatóságának erősítésére, a felelősségi viszonyok pontosabb rögzítésére, a hadiipar szereplőivel folytatott együttmüködés szorosabbra füzésére és a szerződések alaposabb megszerkesztésére vonatkoznak. A javaslatok teljes körü átültetése a gyakorlatba két évig tarthat. 

A400M

Hajtómüindítás az első német A400M-en

A Bundeswehrnél az utóbbi hetekben - a KPMG vezette vizsgálattól függetlenül - komoly technikai gondokra derült fény. Nyilvánosságra került egyebek között, hogy a 109 Eurofighter vadászgép közül csak 42 tud felszállni, a 89 Tornado közül pedig 38, míg a 180 darab Boxer típusú páncélozott szállító harcjármü közül csak 70 használható. A legtöbb szakértő szerint a gondokat a hadi kiadások sorozatos csökkentése okozta, ami ellehetetlenítette az alkatrészellátását is. 

Németország a csaknem 200 ezer embert foglalkoztató Bundeswehrre mintegy 32 milliárd eurót költ évente, ami a hazai össztermék (GDP) nagyjából 1,3 százalékának felel meg. A NATO szerint a tagállamoknak a GDP legkevesebb 2 százalékának megfelelő összeget kell fordítaniuk védelemre.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 11. 23., 11:17
Az összecsukható konténereket fejlesztő és gyártó, magyar tulajdonban lévő Continest Technologies Zrt. kanadai leányvállalata, valamint a vízkezeléssel foglalkozó kanadai Innocorps által vezetett Circular City konzorcium nyerte el a Kanadai Védelmi Minisztérium (DND) Védelmi és Biztonsági Innovációs Programja (IDEaS) által kiírt Pop-Up City verseny kétmillió dolláros fődíját – közölte a Continest az MTI-vel.
2023. 11. 20., 14:42
Folytatódik az idén meghirdetett Embert a vasra! toborzókampány, amelynek második fázisában a megújuló tüzérséget jelentő PzH 2000 önjáró tüzérségi eszközök leendő kezelőit szólítja meg a Honvédelmi Minisztérium. Erről Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke beszélt november 16-án, Bakonykútiban.
2023. 11. 16., 13:09
„Bemutattuk, hogy a Magyar Honvédség felkészült, képes angol nyelven műveletet vezetni és olyan új típusú, új gondolkodásmódot igénylő eszközt is rendszerbe tud állítani, mint amilyen a PzH 2000-es” – mondta dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke Bakonykútiban, november 15-én, szerdán.
2023. 11. 16., 10:02
Észak-Korea 2023. szeptember 6-án bocsátott vízre egy erősen módosított Romeo-osztályú tengeralattjárót a sinpói Pongdae Tengeralattjáró Gyárban. A Hero Kim-Gun-ok jellegzetessége, hogy alaposan megnagyobbított tornyába tíz rakétaindító csövet telepítettek, amelyekből legalább két különböző típusú fegyver bocsátható fel.
2023-11-10 11:24:53
Az elmúlt harminc év legnagyobb hazai gyakorlatán az MH Klapka György 1. Páncélosdandár katonái is megmutatták, hogy jó gazdái a PzH 2000 önjáró lövegeknek. Az alakulat katonái a Bakonyban rengették meg a földet az 55 tonnás vasaikkal.
2023-10-31 14:21:36
1943. november 5-én az amerikai Sculpin tengeralattjáró kilencedik csendes-óceáni őrjáratára indult Pearl Harborból. Feladata az volt, hogy három társával a Spearfish - sel, a Searavennel és az Apogonnal a félelmetes erőddé kiépített Truk Atoll közelében álljon lesbe és a németektől átvett farkasfalka taktikát alkalmazva lecsapjon a japán hajókra.
2023-10-27 11:26:24
„Nincs nemzeti szuverenitás, nincs biztonság és nincs honvédelem jól működő, földi telepítésű légvédelmi rendszerek nélkül” – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a NASAMS légvédelmi rakétarendszer ünnepélyes átadóünnepségén, Győrben, az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezrednél, október 26-án.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 12. 07., 11:43
„Hát persze, hogy az volt az első feladat hajnali négykor, hogy ússzak át a folyón” – írja naplójában a svédországi SERE Instruktori kiképzésről Ádám János törzsőrmester, az MH Altiszti Akadémia Speciális Felkészítő Részleg kiképző altisztje.
2023. 12. 06., 10:20
A vezérezredes tájékoztatása szerint a rendszerváltás óta nem volt arra példa, hogy az alakulatoknak önállóan, akár váratlan helyzeteket is megoldva kellett gyakorolniuk az országvédelmi feladatokat együttműködve a közigazgatással és a NATO-erőkkel.
2023. 12. 05., 15:36
A szakkiképzés területén szolgálók számára megtartott állománygyűlésen Kajári Ferenc altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének arról beszélt, hogy jelentősen változik a Magyar Honvédség kiképzési programja, annak metódusa.
2023. 12. 04., 09:56
Fegyvernemi ünnepéhez közeledve – az MH Légierő Parancsnoksággal közösen – szakmai konferenciát rendezett az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred december 1-jén.

  JETfly Magazin

"Nehéz szerénynek maradni!", állítja a Tiger Meet-ek jelmondata. A fotókat nézve, van benne igazság! Sehol máshol nem láthatunk ennyi, látványosan megfestett katonai repülőgépet - de a csodaszép merev- és forgószárnyasok nem kiállításra jöttek. Dolgoztak, kőkeményen, s velük együtt a hajózók és a műszakiak is.