2023. 10. 04. szerda
Ferenc
: 388 Ft   : 370 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Közös Fellépés 2014: zajlik a visszacsoportosítás

Art of WAR  |  2014. 10. 15., 09:59

A normálisnál zsúfoltabb napjait éli a hajmáskéri vasútállomás október második hetében. Majdnem teljesen véget ért ugyanis a Közös Fellépés 2014 – Steadfast Javelin III gyakorlatsorozat (egyedül a különleges műveleti katonák túlóráznak), és ez egyet jelent a katonai szaknyelvben visszacsoportosításnak hívott műveletsorozattal. A vasútállomásról Tatára, Hódmezővásárhelyre, és Hajdúhadházra indulnak, különféle technikai eszközökkel megrakott, speciális vasúti szerelvények.

A folyamatban az érintett alakulatok szállítmány-rakodó állománya mellett ismét komoly szerep hárul a vasúti szállítások szervezéséért, tervezéséért és végrehajtásáért felelős MH Katonai Közlekedési Központra (MH KKK). Nem volt ez másképp október 13-án sem, amikor is az MH 25. Klapka György Lövészdandár technikai eszközei – köztük T-72-es harckocsik és D20-as ágyútarackok – kerültek fel a pőrekocsikra. Persze nagyon nem mindegy, hogy miként…

Közös Fellépés 2014: zajlik a visszacsoportosítás

„Célunk, a gyakorlat előtti állapot maradéktalan visszaállításában való részvétel. Szakállományunk segít, hogy az eszközök szakszerüen, a lehető legrövidebb időn belül jussanak vissza alakulataikhoz” – nyilatkozta a visszacsoportosítással kapcsolatosan általánosságban Mogyorósi József ezredes, az MH KKK parancsnoka.

Talán nem is kell külön felhívni a figyelmet arra, hogy az eszközök visszajutása a konkrét ki- és berakodáson kívül számtalan előzetes tervezést-szervezést, és koordinációt igényel a központ állományától. Kocsis Ákos százados, az MH KKK, Nemzeti Mozgásirányító Központ, vasúti tervező beosztott tisztje elmondta, hogy az alakulatoktól beérkezett gördülőanyag igénylések feldolgozását követően, a központ szakemberei először a belföldi vasúti szállítások végrehajtására szerződött vállalkozóval, a Rail Cargo Hungária Zrt. –vel veszik fel a kapcsolatot. Ez már csak azért is szükséges, mert sok esetben a katonavonatokon szállított technikai eszközök méretei meghaladják a vasúti rakszelvény méreteit. Ezen szerelvények közlekedéshez az engedélyt a MÁV Zrt. Pályavasúti Üzemeltetési Főigazgatóság, Forgalmi Üzemirányítási Osztály, Üzemirányító Központ Belföldi Rendkívüli Küldemények részleg munkatársai adják ki. Mivel ők azok, akik a vonatok közlekedését szabályozó irányítási táviratok összeállításáért és kiadásáért is felelősek, ezért a velük történő szoros, napi szintü együttmüködés elengedhetetlen.

Közös Fellépés 2014: zajlik a visszacsoportosítás

„Amennyiben a szállítmány személykocsit is továbbít, egyeztetni kell a MÁV START Zrt. szakembereivel is a kocsi biztosításának részleteiről. Ha a szállított anyagok között veszélyes áru besorolású található, abban az esetben a vállalkozó vasúttársaságon keresztül fel kell venni a kapcsolatot a katasztrófavédelem helyi képviselőivel. Egyéb speciális esetekben - például termináli müveletek, vagy magánkocsi-bérlés - az adott feladat végrehajtásában érintett szervezetek képviselővel történő kapcsolatfelvétel is a központ szakembereinek a feladata” – fogalmazott a százados.

Aki látott már ilyen vasúti rakodást, azt tudhatja, hogy például a T-72-es harckocsik is úgymond különleges bánásmódban részesülnek. Ezek szállítására – folytatta Kocsis Ákos százados - az úgynevezett nehéz pőrekocsik alkalmasak. Ezek nagy teherbírású, széles rakfelületü, oldalfal nélküli, rakfelületbe süllyeszthető kocsik. A rakodást a kocsikról fotózva is jól érezhető volt, ahogyan az éppen a kocsikon lassan előrehaladó harckocsi milyen könnyedén megmozdítja az egész szerelvényt – hiába van már rajta jó néhány, szintén nem pehelysúlyú eszköz. A széles lánctalpak miatt gyakorlatilag centiméternyi pontossággal kell a kocsira állni, különben szállítás közben komoly baj is történhet.

Közös Fellépés 2014: zajlik a visszacsoportosítás

A vasúti rakodások során egyébként a vasútállomás katonai parancsnok (VKP) felelős a végrehajtáskor az előírt rendszabályok betartatásáért, és a vasúti szervekkel történő kapcsolattartásért. A VKP-t minden esetben az MH KKK Területi Közlekedési Parancsnokság állományából jelölik ki. A berakó alakulat részéről pedig a szállítmányparancsnok felel a szabályzatokban meghatározottak betartatásáért. Ő irányítja a berakó tiszt, a rakodás előkészítő részleg, valamint a többi szolgálati személy és a részt vevő teljes állomány munkáját.

„A vasúti szervek részéről a rakodás során fontos szerep hárul a kocsivizsgálóra, aki ellenőrzi az eszközök, anyagok vasúti kocsin történő elhelyezését, rögzítettségét, valamint a rakszelvényen túlérő technikák méreteit. Az állomási müveletek végrehajtásának első embere a forgalmi szolgálattevő: ő irányítja a tolatásvezető tevékenységét is, aki a rakodáshoz szükséges vasúti kocsik beállításáért, rendezéséért felel” – közölte Kocsis Ákos százados.

Közös Fellépés 2014: zajlik a visszacsoportosítás

A lassan megtelő katonai szerelvények mellett elhaladó személyvonatok láttán az emberben felötlik a kérdés, hogy vajon milyen szabályok vonatkoznak közlekedés közben ezekre a speciális szerelvényekre? A százados elmondta, hogy a magyar vasúti hálózaton a tehervonatok menetrendjét 100 kilométer/óra sebességre tervezik. Mivel a mai napon útnak induló a tatai szállítmány rakszelvényen túlérő küldeményt továbbít, így menetrendje a MÁV Zrt. szakemberei által kiadott engedélyben meghatározottak szerint alakul. A különleges kialakítású pőrekocsi miatt a vonat megengedett legnagyobb sebessége is kevesebb a maximálisnál: csak 80 kilométer/óra lehet, amit tovább kell csökkenteni egyes mütárgyakon, és állomásokon történő áthaladáskor.

A fentiekből talán látható, hogy ennek a speciális szakmának is megvan a maga szépsége. A százados szerint a modern haderő tevékenységének meghatározó eleme a mozgás, szállítás, amit a Magyar Honvédség számára katonai közlekedési szervként, földön, vízen, és levegőben az MH KKK biztosít.

Közös Fellépés 2014: zajlik a visszacsoportosítás

Összegzésként a központ parancsnoka elmondta, hogy a közlekedési szakma szépségét a változatossága és a sokszínüsége adja.

„Mivel a legkülönfélébb anyagok és eszközök mozgatásával, szállításával foglalkozunk, így munkánk nem helyhez kötött, és mindig új kihívásokban gazdag. A más nemzetekkel, állami és polgári szervezetekkel, gazdasági társaságokkal történő együttmüködés, kapcsolattartás is színesíti a tevékenységünket” – vont mérleget Mogyorósi József ezredes.

Hozzátette, hogy idén az élet számukra közel sem áll meg akkor, ha a vasúti kocsikat a bevezetőben említett célállomásokon majd kirakodják… ugyanis az év hátralévő részében meg kell tervezniük az „Iron Sword 2014" gyakorlat vasúti és légi szállítási feladatait, továbbá koordinálniuk kell az ISAF-misszió átalakításával kapcsolatos további anyagszállításokat is.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 09. 08., 11:28
Az USS United States repülőgép-hordozót arra tervezték, hogy atomfegyverekkel megrakott bombázógépeket indítson fedélzetéről és ezzel megszűnjön a frissen önállóvá vált amerikai légierő nukleáris csapásmérési monopóliuma. Az USS United States azonban sohasem hagyta el a hajógyárat, mert közbeszólt a politika.
2023. 09. 05., 12:06
A szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon (SPIEF) a közelmúltban mutatták be a Szevasztopoli Állami Egyetem és a MoreAgroBioTech kutatási oktatási központ fiatal mérnökei által kifejlesztett tengeri drón, a Sargan prototípusát, amely nevét egy hosszú testű, hegyes orrú ragadozó hal után kapta.
2023-09-07 15:38:52
Ha érdekel a katonák élete és még nincs programod szombatra, akkor két helyen is tárt karokkal vár a Magyar Honvédség. Az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred és az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (MH BHD) is nyílt napot, illetve családi napot tart szeptember 9-én.
2023-08-18 14:55:25
Sokan várnak alapvető változásokat attól, hogy egyre több és egyre komolyabb képességű nyugati haditechnikai eszköz kerül az Oroszországgal szemben védekező Ukrajna fegyveres erőihez.
2023-08-08 11:33:57
A Magyar Honvédség két H145M helikoptere kirepült Szlovéniába, hogy az elmúlt időszak egyik legnagyobb természeti katasztrófája utáni mentési munkálatokat segítse - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) augusztus 7-én, hétfőn az MTI-vel.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 10. 03., 16:33
A napokban Budapestre szállított Leopard 2A4HU harckocsinak köszönhetően gyakorlativá vált a harckocsizó szakcsoportban tanuló honvéd tisztjelöltek képzése a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Honvédtisztképző és Hadtudományi Karán.
2023. 09. 20., 11:09
Magyar fejlesztésű és magyar gyártású felszereléssel kívánjuk ellátni a Magyar Honvédséget – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a NATO DIANA Innovációs Héten.
2023. 09. 19., 14:16
Interjú dr. Böröndi Gábor vezérezredessel, a Honvéd Vezérkar főnökével.
2023. 09. 18., 10:06
A legenda szerint, amikor egy hadifogságba esett német tiszt közelebbről is megnézhetett egy Sherman harckocsi-csoportosítást, azt mondta: „Egy Tigrisünk tíz ilyen harckocsival felér, csak az a baj, hogy Önöknek mindig van egy tizenegyedik.”

  JETfly Magazin

2023. október 2-án, hétfőn a Francia Légierő Mont-de-Marsan légibázisán zajlott le az a hivatalos ceremónia, melynek keretein belül átadták az első Rafale-t Horvátország részére.