2023. 05. 30. kedd
Janka, Zsanett
: 372 Ft   : 347 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Irán és Oroszország erősíti katonai együttműködését

Art of WAR  |  2015. 01. 22., 10:06

A katonai együttműködés erősítéséről írt alá megállapodást január 20-án, kedden Irán és Oroszország Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter teheráni látogatásakor. Az iráni védelmi tárca honlapja szerint a megállapodás célja „a béke fenntartásának, a térség és a világ biztonságának és stabilitásának szavatolása, valamint együttműködés a szakadárság és a szélsőségesség elleni harcban”. A dokumentumot Sojgu és iráni vendéglátója, Hoszein Dehgan védelmi miniszter írta alá. A két ország egyebek között a katonai kiképzésben és hadgyakorlatok szervezésében működik együtt.

„Reméljük, hogy ez a megállapodás lehetővé teszi az orosz-iráni katonai együttmüködés továbbfejlesztését (...), aminek kulcsszerepe van a térség biztonságának garantálásában” - mondta Sojgu hadseregtábornok, aki iráni médiaközlések szerint a legmagasabb rangú orosz vezető, aki 2002 óta Iránba látogatott, tizenöt éve pedig az első orosz védelmi miniszter, aki Teheránban jár. Hangsúlyozta: „A térségben közös kihívásokkal és fenyegetésekkel nézünk szembe, amelyekkel csak közösen tudunk szembeszállni." 

Dehgan dandártábornok az iráni állami televízióban kijelentette, hogy a két ország „azonos módon értelmezi az Egyesült Államoknak (...) a regionális és nemzetközi ügyekbe való beavatkozását, valamint a külföldi erők térségbeli beavatkozása elleni harc szükségességét”. 

Irán és Oroszország erősíti katonai együttmüködését

Az Egyesült Államok és az Európai Unió mindkét országot szankciókkal sújtja, Teheránt vitatott atomprogramja, Moszkvát pedig az ukrán válságba való beavatkozása miatt. Mindkét ország támogatja Bassár el-Aszad szíriai elnök rendszerét. A vitatott célú iráni atomprogram körüli nemzetközi diplomáciai válság kezdete óta viták nehezítették a kapcsolatot Teherán és fő fegyverszállítója, Moszkva között. 

Oroszország az ENSZ-szankciók teljesítésének jegyében 2010-ben lemondta az Sz-300 légvédelmi rakétarendszer szállításáról három évvel korábban kötött, 800 millió dolláros szerződést. Irán kártérítésként 4 milliárd dollárt követel (1 dollár = 274,59 forint). Az iráni védelmi tárca közleménye szerint a két ország rendezte az Sz-300 kérdését is, de ennek részleteit egyelőre nem közölték.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 04. 17., 09:54
A Sargasso-tenger évszázadok óta az Atlanti-óceán egyik leghírhedtebb térségének számít, többek között azért, mert területén fekszik a Bermuda-háromszög is.
2023-03-31 12:17:30
Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda már számos alkalommal mutatott be meglehetősen sajátos tervezésű, néha igencsak futurisztikus külsejű harci eszközöket, amelyek többsége – legalábbis amennyire tudni lehet – vagy egyszerűen propagandacélokra szolgált, vagy nem lépett túl a prototípus fázison.
2023-03-21 15:21:41
Egy igazán sűrű, de eredményes 2022-es évet tudhat maga mögött a Gestamen Kutatás Fejlesztés Zrt. Az új magyar fegyvercsalád – a Magyar Honvédség szakembereivel történő – közös fejlesztésével ugyanis korántsem értek véget a feladatok és kihívások.
2023-03-17 12:18:01
A francia hajóépítő óriásvállalat, a Naval Group 2022 második felében új programba kezdett. Mivel a cég vezetői szerint Franciaország jelentős lemaradásban van a dróntechnológia terén, ezért a Naval Group már csak profiljából adódóan is a személyzet nélküli felszíni hajók terén igyekszik vezető szerepet kivívni magának.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 05. 23., 12:47
A Magyar Honvédség fennállásának 175. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 100 forintos forgalmiérme-emlékváltozatot bocsát ki május 23-án, kedden, egymillió példányban – közölte a jegybank az MTI-vel.
2023. 05. 18., 10:53
A honvédelmi tárca vezetője a Magyar Honvédség új toborzó kampányfilmjének megjelenése kapcsán beszélt a TV2, az M1 és a Kossuth Rádió reggeli műsoraiban május 17-én, szerdán.
2023. 05. 15., 10:43
Amszterdamban már messziről látszik, hogy hol található a holland tengerhajózásnak emléket állító Scheepvartmuseum - az irányadó a főváros nevét viselő háromárbócos, az Amsterdam.
2023. 05. 09., 11:12
Izgalmas honvédelmi kiállítás és interaktív tér nyílik a Bálnában épülő honvédelmi központban május 9-én!

  JETfly Magazin

2023. május 26-án, pénteken, ismét kinyitotta kapuit a spotterek előtt az MH Kiss József 86. Helikopterdandár, ahol több újdonság is várta a repülőgépek fotósait. Mutatjuk Olvasóinknak a helyszínen készült felvételeket!