Még mindig képlékeny, mi jöhet Minszk után

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő úgy fogalmaz: a kijevi Majdan téri események egyéves évfordulóján az Európai Unió vezetőinek jelentős része felvonult Petro Porosenko mellett, a német államfő, Joachim Gauck pedig úgy fogalmazott, hogy mivel Németország nem tud katonai segítséget nyújtani Ukrajnának, célszerü lenne pénzügyi segítséggel támogatni az országot. „Porosenko előtt egyértelmü, hogy Ukrajna katonai szempontból nem ellenfél a szeparatisták – az oroszok – számára, így a megoldást az ENSZ-erők Ukrajnába telepítése jelentené. Arról azonban vita van, hogy az ENSZ vagy az EBESZ égisze alatt valósuljon meg mindez. Érdekes az is, hogy a szeparatisták azonnal elfogadták a javaslatot, míg Porosenko ellenzéke óvatosabban fogalmazott, Oroszország pedig kivár. Ebben az esetben természetesen az az alapvető probléma, hogy az ENSZ ellenőrzése mellett a szeparatisták nem kaphatnák meg az eddigi támogatást a határon túlról” − teszi hozzá a Corvinus Egyetem tanára.

A Minszk óta eltelt idő is bebizonyította, amit eddig is tudtunk: Kelet-Ukrajnában a szeparatisták ott és akkor aratnak katonai győzelmet, ahol és amikor csak akarnak, az ukrán haderővel szemben a hadianyagok és a haditechnika terén fennálló mennyiségi és minőségi fölényük nem küzdhető le. „Ebben a helyzetben rendkívül fontos, hogy az ukrán vezetés egy része Porosenkóval az élen, illetve a német és a francia vezetés politikai megoldást szorgalmaz. Ahogy Joschka Fischer is fogalmaz frissen megjelent könyvében: Németország Európának túl nagy, a világnak túl kicsi, Berlin mindezt ráadásul mégis európai megoldásként képzeli el – nem véletlen, hogy Angela Merkelt az aktuális tárgyalásokon is elkísérte Francois Hollande francia államfő” − emeli ki a szakértő. „Európa azonban megosztott: a balti államok, Lengyelország, Románia és Nagy-Britannia inkább az amerikai álláspontot osztja az ukrán válság kérdésében.”

A „Realpolitik” kulcsszó jegyében fogant jelenlegi német álláspont kizárja a fegyverszállításokat úgy Ukrajnába, mint a Baltikumba. Ezzel szemben az Egyesült Államok a még szigorúbb orosz szankciók mellett katonai fellépést is erőltet. Nógrádi György érdeklődésünkre elmondja: hivatalosan semmit sem lehet tudni arról, amit Vlagyimir Putyin egy újságírói kérdésre válaszolva Budapesten is megpendített múlt kedden, jelesül, hogy azok a bizonyos amerikai fegyverek már régen ott vannak Ukrajnában. „A valóságban ugyanakkor a britek már bejelentették a fegyverszállításokat, az amerikaiak pedig katonai tanácsadók mellett szintén segítik más módon is az ukrán kormányerőket” − mutat rá. „Az persze mindenki számára teljesen nyilvánvaló, hogy Oroszországgal szemben a nukleáris arzenál miatt nem lehet megvívni és megnyerni egy harmadik világháborút, Moszkvára ellenben szükség lenne a szíriai, az iráni és az Iszlám Állam körüli helyzet rendezéséhez.”

Az európai törésvonalak egyértelmüek. „A balti államok nyíltan kimondták, hogy számukra a NATO és az Egyesült Államok biztosította védelem fontosabb az Európai Uniónál. Ezt az álláspontot valamennyire a lengyelek is támogatják” − mondja Nógrádi György, aki szerint egyelőre senki sem tudja, van-e realitása azon félelmeknek, amelyek szerint Oroszország nem áll meg Ukrajnánál. „Anders Fogh Rasmussen volt NATO-főtitkárként nyilatkozott a balti államok veszélyeztetettségéről, és nem a szervezet nevében beszélt, hanem az annak legszélsőségesebb köreiben elfogadott nézeteket hangoztatta. Úgy gondolom, Putyinnak nem érdeke a katonai megoldás a Baltikumban – amennyiben valamit kezdeni akar a térséggel, sokkal inkább a térség egyharmadnyi orosz lakosságát tünne célszerünek fellázítania nem katonai eszközökkel, ezek az emberek ugyanis az elmúlt huszonöt év során sem kapták meg a lett, litván és észt állampolgárságot. Ugyanis tény, hogy a balti államoknak sokkal rugalmasabb oroszpolitikát kellett volna folytatniuk.”

Európában egyébként nemcsak a politikai vezetők köre megosztott, hanem a közvélemény is. „Szépen hangzik, amikor az Egyesült Államok elfogadhatatlannak minősíti Oroszország külföldi beavatkozását, viszont Washington egyszerüen nincs abban a helyzetben, hogy Afganisztán és Irak után elvek szintjén beszéljen a hasonló orosz lépésekről. Európa többek között emiatt is másképp tekint az eseményekre, mint Amerika” − érzékelteti Nógrádi György. „Ilyesmit általában nem szabad, nem ildomos kimondani, de látni kell: minden nagyhatalomnak léteznek érdekszférái, márpedig Oroszország számára Ukrajna létfontosságú. Az elmúlt évtizedek amerikai stratégiája abból indult ki, hogy le kellett választani az egykori Szovjetunióról, amit le lehetett: a Baltikumot, a déli területeket, most pedig Ukrajna van soron. Ez tehát egy létező stratégiai elképzelés, de én azt mondanám, Putyinnal a Kreml élén elég nehezen lehetne csak keresztülvinni. Európa pedig elég nehezen is fogadja el ezt, hiszen az említett háborúk, majd a lehallgatási ügyek következtében az Egyesült Államok népszerüsége igazi zuhanórepülésbe kezdett a kontinensen. Emellett pedig ott vannak a gazdasági realitások is, vagyis az a tény, hogy Európa belátható időn belül nem nélkülözheti az orosz földgázt és kőolajat. Az alternatív energiaforrások terén megindult fejlesztések roppant ígéretesek, de 2030-2050 előtt biztosan nem váltják ki az orosz importot, az amerikai palagáz pedig legkevesebb négy év múlva érhet ide, ám egyelőre még sok kérdés és gond merül fel e téren is. Márpedig ez alapkérdés. Lehet szeretni és lehet gyülölni Oroszországot, de Európa egyelőre nem tud megállni a lábán nélküle. Az egy éve tartó válság hatására ugyanakkor az orosz és az ukrán gazdaság mélyrepülésben van: Ukrajnában 5,5 százalékos GDP-csökkenést jósolnak, a rubel pedig gyakorlatilag elveszítette az értékét. Emellett ugyanakkor májustól Ukrajna uniós vízummentességben reménykedik – én ezt illetően szkeptikus vagyok –, a katonai győzelmet arató szeparatisták pedig ingyen kapják az orosz gázt. Ez egy rendkívül összetett helyzet.”

Feltünő a csend az Iszlám Állam és Oroszország vonatkozásában, holott a terrorszervezet Moszkva felé is több ízben intézett egyértelmü kihívást. „Ez teljesen tudatos lépés, hiszen az amerikaiak, ahol csak lehet, ki akarják szorítani az oroszokat a játéktérből, miközben viszont Putyin azon igyekszik, hogy visszaszerezze a volt szovjet bázisokat a Seychelle-szigetektől Kubán át Vietnamig. Az oroszok rendkívül sok komoly információval, hírszerzési adattal rendelkeznek az Iszlám Államról, ráadásul a befolyásuk megkerülhetetlen Szíriában is, Iránban is – márpedig Szíria és Irán nélkül az Iszlám Állam jelentette fenyegetés sem szüntethető meg.”

A szakértő szerint megjósolhatatlan, hogy a minszki megállapodás hosszabb távon tényleges eredményeket hoz-e majd a térségben. Még annak ellenére is korai lenne véglegeset mondani, hogy mostanra némi késéssel megkezdődött a nehézfegyverzet kivonása, a hadifoglyok cseréje, és a szeparatista területek különleges státust kaphatnak, amennyiben valóban béke lesz. „Feltünő, hogy a Krímről most már szó sincs: aki ezt a témát előszedi, az nyilvánvalóan nem akar békét, az oroszok ugyanis nem fognak lemondani a félszigetről” − teszi hozzá Nógrádi György. „A NATO ugyanakkor mozgósít, erőket telepít keletre, ami sérti az orosz érdekeket. Ukrajna nyugatra, a szeparatisták pedig keletre tekintenek – ezekben a napokban az a legfőbb kérdés, lesz-e újabb szeparatista támadás Mariupolnál, ha ugyanis igen a válasz, Moszkva vélhetően egységesíteni akarja a szóban forgó területek státusát a Krímmel.” 

Interjúfotó: Rácz Tünde

Galéria: Még mindig képlékeny, mi jöhet Minszk után

aaaa dddddd