2023. 06. 09. péntek
Félix
: 369 Ft   : 343 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

A világ tíz legkisebb hadserege

Art of WAR  |  2015. 04. 14., 09:58

A világ tíz legnagyobb hadseregét már bemutattuk, most a legkisebbeken van a sor heti tízes összeállításunk keretében − természetesen a tőlünk megszokott szubjektív szempontok alapján.

Gambia

Gambia nem véletlenül tartja fent a világ tizedik legkisebb hadseregét, hiszen a kontinentális Afrika országai közül a legkisebb területü állam. Az egykori brit gyarmat 1965-ben nyerte el függetlenségét. Az állam napjainkban mindössze kétezer-ötszáz fős haderőt finanszíroz. Ez talán annak is betudható, hogy az ország vezetői el akarják kerülni, hogy katonai puccsal üzzék el őket a hatalomból, ami Afrikában elég gyakori jelenség. A kis létszámú gambiai véderő katonái gyakran feltünnek az Afrikai Unió müveleteiben, és a világ más részein is bevetették már őket közös akciókban. 

Bahama-szigetek

Ha a katonák létszámát a lakosság számarányához viszonyítva vizsgálnánk, akkor a tíz legkisebb között a legnagyobb hadsereggel a Bahama-szigetek büszkélkedhetne a maga ezerötszáz fős állományával. A kis szigetországot, amelynek területe mindössze hetede hazánkénak, több mint kétezer korallszirt alkotja, melyből huszonkilencen él a törpeállam háromszázhúszezer lakója. Földrajzi adottságaiból (számos apró sziget, többségében tenger) következik, hogy az amúgy sem túl nagy létszámú haderő, a Royal Bahama Defence Force kizárólag haditengerészetből áll, amelynek feladatköre jórészt kimerül a tengeri határok ellenőrzésében. A Floridától délkeletre található szigetország leginkább gyönyörü turistaparadicsomairól híres, illetve arról, hogy 1492-ben Kolumbusz Kristóf a szigetcsoport egyik szigetén, San Salvadoron lépett először Amerika földjére, és persze a hírhedt Feketeszakállról, aki két kalózakció közben előszeretettel használta pihenőhelynek a festői szigeteket. 

Barbados

Barbados a Karibi-térség egy kis szigetállama, a Kis-Antillák legkeletibb tagja. Az egykori gyarmat a hatvanas években nyerte vissza függetlenségét. A kis trópusi ország ezután sem kezdett tömeghadsereg felállításába. Kétszáznyolcvanháromezer lakosából mindössze ezren viselnek egyenruhát, a többiek inkább cukornádtermesztéssel, nádcukorgyártással és a jamaicainál kevésbé híres, ám ugyancsak fogyasztható barbadosi rum főzésével töltik dolgos hétköznapjaikat. A barbadosi hadsereg papíron szárazföldi erőkből, parti őrségből és légierőből tevődik össze, ám a rend kedvéért nem árt megemlíteni, hogy a légierő kötelékében mindössze egyetlen repülőgép hasítja az eget, bár nincs is nagy szükség többre a kis területü ország légterének ellenőrzéséhez. És ha mindez nem lenne elég: a kicsi trópusi ország kiváló katonazenekarral is büszkélkedhet. 

Luxemburg

Bár Európán belül Luxemburg számít a legnagyobb miniállamnak, lakóinak nem kell attól tartaniuk, hogy a katonai kiadások csődbe viszik az országot. A több mint ötszázezer fős ország haderejének létszáma még az ezer főt sem éri el. Persze nem is indokolja semmi, hogy ennél nagyobb hadsereget tartsanak fenn, hiszen a második világháború óta nem lépett ellenséges katona az ország területére, amely egyébként is körülvesz a világ legnagyobb katonai szövetségi rendszere, a NATO, így erre valószínüleg a jövőben sem kerül sor. Luxemburgban már a hatvanas években megszüntették a hadkötelezettséget. Ma az itt szolgáló kilencszázkilencven katona jelentős része, azaz négyszázharminc fő önkéntes, rajtuk kívül van harminc hivatásos tiszt és száz tiszthelyettes. A tiszti állományt erősíti egy orvos és egy fogorvos, két katonai ügyész, és két tábori lelkész is, emellett a kis hadseregnek van egy hatvanfős katonazenekara. 

Seychelle-szigetek

A Seychelle-szigetek egy apró szigetállam az Indiai-óceánon. Csaknem a nyolcvanas évekig brit gyarmat volt, napjainkban pedig Afrikához tartozik, bár a kontinenstől több mint ezer kilométernyi nyílt óceán választja el. A festői szigeteken annyian laknak, mint egy közepes méretü magyar városban, még a százezer főt sem éri el a lakosság száma. Ennek megfelelően a hadsereg is kicsi, aktív katonai szolgálatot mindössze kilencszázan teljesítenek. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy felesleges is lenne egy nagyobb haderő, mivel a szigeteket jobbára a turisták szokták megrohamozni. Egyszer azonban éles helyzetben is kipróbálhatták magukat. 1981-ben ötven Dél-Afrikában toborzott zsoldos elfoglalta a repülőteret Mahéban, hogy a korábbi elnöknek segítsenek visszaszerezni hatalmát, de a seychelle-i hadsereg ezt sikeresen megakadályozta.

Tonga

Az egzotikus nevü ország az óceániai Polinéziában, a Tonga-szigeteken található. Határain belül közel száznyolcvan vulkanikus és korallsziget található, de ezek közül mindössze ötvenkettőt használ az ország százháromezer lakója. A kis ország hétszáz fős hadsereget tart fent, mely három fő müveleti egységre és két kisegítő egységre tagozódik, az utóbbiak felelnek a logisztikáért és a kiképzésért. Bár Tonga egy igazán békés ország, a kis létszámú hadsereg katonái nemcsak a szigetek festői szépségü strandjain edződtek. A Tonga Defence Service már az első világháborúban megszületett, amikor a szigetekről toborzott katonák az új- zélandi expedíciós erők kötelékében vonultak háborúba a központi hatalmak ellen. A mai nevét, vagyis a Tonga Defence Force-t a második világháborúban kapta a fegyveres szervezet, melynek katonái aktívan részt vettek a Csendes-óceánon zajló véres csatákban. A tongai katonák napjaink konfliktusaiból sem maradnak ki. 2004-ben több mint negyvenen mentek Irakba, mivel a kormány támogatta az Egyesült Államok beavatkozását, majd további csapatok érkeztek váltásként. A szigetvilág harcosai Afganisztánba is eljutottak, ahol a brit katonák tevékenységét támogatták.

São Tomé és Príncipe

Afrika nyugati partjainál, a Guineai-öbölben, az Egyenlítő mentén található a São Tomé, illetve Príncipe szigetét magában foglaló független köztársaság, amely területét tekintve Afrika második legkisebb országa. Egészen 1975-ig portugál gyarmat volt, majd marxista-leninista egypártrendszer alakult ki. Napjainkban a kis köztársaság lakói leginkább cukornád- és kakaótermesztéssel foglalkoznak, kivéve legalábbis azt a hatszáz embert, aki egyenruhát öltött. A trópusi ország kis hadseregében nem a legmagasabb szintü a morál, a hírek szerint megesett például, hogy egy protokolleseményen a díszőrség tagjai nemes egyszerüséggel nem jelentek meg. Éppen ezért a nemrég megválasztott parancsnok a fegyelem visszaállítását tüzte ki célul. 

Antigua és Barbuda

Antigua és Barbuda parányi, független közép-amerikai szigetország a Szélcsendes-szigetek középső részén, az Atlanti-óceán és a Karib-tenger találkozásánál. A miniállam mindössze három szigetből áll. Antiguát Kolumbusz Kristóf fedezte fel és nevezte el. Barbuda Antiguától északra fekszik, sík felszínét korallmészkő alkotja. Redonda a legkisebb a három sziget közül és az egyetlen, amely nem lakott. Antigua és Barbuda a Brit Nemzetközösség, a Karib-tengeri Közösség és a Kelet-karibi Államok Szervezetének tagja. A Royal Antigua and Barbuda Defence Force egyes források szerint kétszáznyolcvanhét, más források alapján mindössze százhetven főből áll. 

Saint Kitts és Nevis

A Saint Christopher és Nevis Államszövetség egy Karib-tengeri kis szigetállam, amely mindössze százötven fős hadsereget tart fent. Így nem meglepő, hogy az országban nemrég annak is hírértéke volt, hogy huszonöt fővel növelték a sereg létszámát. A kis állam lakosai sincsenek túl sokan, mindössze ötvenháromezer-ötszázan élnek a szigeteken.

Országok hadsereg nélkül

Igen, vannak olyan államok is a világon, ahol nem tartották szükségesnek, hogy hadsereget tartsanak rendszerben. Természetesen félkatonai szervezeteket, polgárőrséget és hasonló alakulatokat müködtetnek, de hagyományos reguláris haderőt nem. Így a legkisebb hadsereget fenntartó országnak kijáró helyet nem is lehet egyetlen helyezettnek kiosztani, mivel Costa Ricán, Izlandon, Mauritiuson, Monacóban, Panamán és Vanuatun egyaránt 0, azaz nulla fős a hadsereg.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 09., 10:25
1986. április 26-án történt meg Európa legnagyobb nukleáris katasztrófája. A csernobili Vlagyimir Iljics Lenin atomerőmű 4-es számú RBMK-1000 típusú, grafitrudas szabályozású reaktorblokkja a konstrukció tervezési hibája, illetve sorozatos emberi mulasztások miatt kigyulladt, majd a keletkezett gőz szétvetette magát a reaktort, illetve az annak helyet adó épület tetőszerkezetét is.
2023. 04. 17., 09:54
A Sargasso-tenger évszázadok óta az Atlanti-óceán egyik leghírhedtebb térségének számít, többek között azért, mert területén fekszik a Bermuda-háromszög is.
2023-05-25 16:19:43
A német-magyar szárazföldi erők együttműködése részeként Magyarországra érkezett Björn F. Schulz dandártábornok, a Bundeswehr Páncélos Iskola parancsnoka, aki május 24-én a tatai MH Klapka György 1. Páncélosdandárhoz látogatott.
2023-03-31 12:17:30
Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda már számos alkalommal mutatott be meglehetősen sajátos tervezésű, néha igencsak futurisztikus külsejű harci eszközöket, amelyek többsége – legalábbis amennyire tudni lehet – vagy egyszerűen propagandacélokra szolgált, vagy nem lépett túl a prototípus fázison.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 06. 08., 10:49
Gyors lefolyású gyakorlatok, amelyeken nemcsak a szárazföldi és légierő haderőnem alakulatai és katonái, hanem a tartalékosok is részt vettek.
2023. 06. 06., 10:40
Elszállították a második világháborús magyar légibombát a főváros II. kerületéből, a Szeréna útról.
2023. 06. 02., 09:19
Magyar idő szerint 2023. április 14-én 14 óra 15 perckor egy Ariane–5 hordozórakétán a francia guyanai Kourouról elindult az Európai Űrügynökség JUICE űrszondája a Jupiter bolygó Euro­pa, Ganymedes és Callisto elnevezésű jeges holdjaihoz, hogy ezeket 2031-ben elérve különféle tudományos vizsgálatokat végezzen.
2023. 06. 01., 09:59
Csehország védelmi kiadásai a jövőben az éves bruttó hazai termék (GDP) legalább két százalékát fogják kitenni. A vonatkozó törvényt a képviselőház után május 31-én, a cseh szenátus is jóváhagyta, érvénybe lépéséhez csak az államfő aláírása szükséges.

  JETfly Magazin

Az Egyesült Államok több követelményre hivatkozva, elutasította az ötödik generációs F-35-ös harci repülőgépek eladását Thaiföld részére.