Lecserélné a bolgár hadsereg az orosz haditechnikát, hogy csökkentse függőségét Oroszországtól – jelentette be Nikolaj Nencsev bolgár védelmi miniszter Szófiában május 4-én, hétfőn.
A miniszter szerint Bulgária az egyetlen ország, amely a NATO-tagállamok közül szinte teljes mértékben függ Oroszországtól a haditechnika terén. „Mindent megteszünk, hogy csökkentsük függésünket Oroszországtól és azoktól az országoktól, amelyek nem NATO-tagok” – mondta. Hozzátette: a bolgár hadsereg harci eszközeinek fenntartása túl drága, és egyebek mellett a NATO-szabványoknak megfelelő harci repülőgépek beszerzését tüzte ki elsődleges célul az orosz MiG-ek helyett.
Vajon meddig láthatjuk még a bolgár MiG-eket? (Fotók: Chavdar Garchev)
A bolgár hadsereg fejlesztéséről szóló javaslatot már beterjesztették a parlament elé. A tervezett fejlesztési program körülbelül 4 milliárd bolgár levába (620 milliárd forintba) kerülne. Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök korábban közölte, hogy a 2015-ös évre a kormány nem tud további anyagi forrásokat biztosítani a katonaságnak, de szándékában áll a védelmi minisztérium költségvetését felemelni a GDP két százalékának megfelelő összegre a következő tíz évben.